Bandoneón

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Bandoneón

Besorolás
Aerofon Billentyűs
Hangolás
kromatikus
Rokonhangszerek
Koncertina, Akkordeon
Hangszerjátékos
Bandoneonista

A bandoneón egy szabad nyelvsípokkal működő billentyűs aerofon hangszer, harmonikaszerű fújtatóval. Elsősorban Argentínában és Uruguayban népszerű, a hagyományos tangózenekar fontos hangszere.

[szerkesztés] Története

A 19. század első felétől kezdve sokféle kézi fújtatós, harmonikaszerű szabad nyelvsípos hangszer született, ezek közül az egyik legkorábbi a koncertina. Heinrich Band (1821–1860) ennek továbbfejlesztésével, hangterjedelmének megnövelésével 1848-ban hozta létre a kezdetben 68 hangú Bandoniont. Célja az volt, hogy a viszonylag szerény képességű, de könnyen kezelhető, főképp a népzenében használt koncertinát alkalmassá tegye vallásos és népszerű zenei célokra.

A 20. század legelején a hangszer német bevándorlók bőröndjeiben jutott el Dél-Amerikába, elsősorban Argentínába és Uruguayba, ahol Bandoneón néven vált népszerű hangszerré.

[szerkesztés] Felépítése

A hangszer összecsukott állapotban nagyjából kocka alakú. Két részből áll, melyeket egy bőrből készült kihuzat köt egymással össze, ami fújtatóként működik. Felépítése, használata hasonló az ismert billentyűs harmonikához, de attól eltérően a bandoneónnak nincs zongoraszerű billentyűzete, ehelyett mindkét oldalán nyomógombok vannak több sorban elhelyezve. Ezek a gombok nem skálaszerűen vannak elrendezve, hanem hármashangzatok szerint, réadásul ezek a hangszer „nyitásakor” és „zárásakor” más-más hangot adnak ki. A bal kéz oldalán vannak a basszushangok, a jobb kéznél a magasak.

Az Argentínában és Uruguayban használt típusnak 33 basszus és 38 diszkant billentyűje van, tehát összesen 71. Minden hanghoz két nyelvsíp tartozik. Az argentin tangó „tolvajnyelvén”, lunfardo-ban a hangszer neve fueye (fuelle = ’fújtató’, kiejtése kb. „fuezzse”).