Mihail Jurjevics Lermontov
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Mihail Jurjevics Lermontov (Moszkva, 1814.október 15. - Pjatyigorszk 1841. július 27.) orosz költő, elbeszélő, drámaíró, Puskin mellett az orosz romantika jelentős alakja.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Lermontov apja skót nemesi származású, magas rangú katonatiszt volt, eredeti családnevük Learmonth. Anyját 4 éves korában veszítette el. Ezután apai nagyanyja nevelte kastélyában, Tarhani faluban. Gyermekélményei a falun hallott történetek, a kaukázusi táj, az észak-kaukázusi gyógyfürdők, és a művelt, irodalomszerető nagymama nagy hatással voltak költészetére. Már fiatalon magas szinten beszélt angolul, franciául, németül, latinul. Itt ismerkedett meg Byron és Puskin költészetével, akik ugyancsak befolyásolták Lermontov világképének kialakulását és líráját.
Tizennégy éves korában egy moszkvai bentlakásos iskolába került, s itt kitűnt zenei és képzőművészeti tehetségével. 1830 - ban a Moszkvai Egyetemen tanult irodalmat, történelmet, klasszikus és élő nyelveket. Liberális elvei miatt azonban gyakran összetűzésbe került az egyetem konzervatív tanáraival, akik arra kényszerítették, hogy hagyja ott az intézményt.
1832-ben Szentpétervár lett élete következő állomása, ahol kadétiskolába került. 1834 - ben a testőr huszárezred tisztje, lovashadnagy lett. Ekkor vált a a szentpétervári társasági élet ismert alakjává. A közönség megismerhette korai verseit.
1837-ben forrongó hangú költeményt írt Puskin halála kapcsán (A költő halála), mely szerint az szándékos gyilkosság volt a cári udvarral a háttérben, s e vélekedése cár tudomására jutott. Letartóztatták, de I. Miklós hatására végül nem ítélték el. Áthelyezték egy Kaukázusban harcoló dragonyosezredhez, majd - nagyanyja közbenjárásá nyomán - egy év múlva visszatérhetett.
1840 - ben egy újabb párbaj után - ezúttal a francia nagykövet fiával - újra délre, a Fekete-tengerhez küldték egy harcoló alakulat soraiba. Itt távol a kultúrától és az írás lehetőségétől szenvedett, s egy alkalommal betegséget színlelt, mire egy Moszkva közeli szanatóriumba helyezték. A szanatóriumot elhagyhatta és részt vehetett újra a társasági életben. Egy távozás alkalmával vitába került valakivel, és ismét a párbajt választotta. 1841. július 27-én pisztolypárbajban hunyt el.
[szerkesztés] Művei
Költészete
Lermontov már fiatalon, 16-17 évesen verselt. Első versei az 1830-as években jelentek meg. Puskin, Byron, Schiller hatása érzékelhető költeményein. Legjelentősebb lírai alkotásai 1837-41 közt születtek.
Költészetén már 1830-tól fő motívumként átvonul a szabadságvágy, magány-és elveszettség érzése, és az összhang utáni sóvárgás. További témaként megjelenik a zsarnokság gyűlölete és a romantikus individualizmus. E romantikájában heves szenvedély és gondolati nyugtalanság uralkodik. Hőseit mindig döntő pillanatban ragadja meg és viszi pusztulásba. Írásaiban hangot kap „az elveszett nemzedék” tragikus alaphangulata: nem találja helyét a mindent elfojtó légkörben, stílusa az elveszettség tudatához kapcsolódik. Mindenféle műfajjal kísérletezett: írt elbeszélő költeményeket, drámavázlatokat, elbeszéléseket, lírai verseket. Kiemelkedő költeményei e korszakából a Nem Byron, más vagyok (1832), és a Vitorla (1832).
„Nem Byron, más vagyok. Ha lángol
bennem a szó s égnek lobog,
Mint ő, vészverte, büszke vándor,
De én orosz lélek vagyok…” (Nem, nem Byron vagyok, részlet)
Érett költészete már egyre inkább gondolati jellegű, a haladó intelligencia elveszettség érzése jut benne kifejezésre. Jellemzőbb versei ekkor A fogoly (1837), Elváltunk (1837), a Tűnődés (1839), A szikla (1841), az Álom (1841), A próféta (1841), és a Hazám (1841).
"Új szenvedély – vihar sodor,
De nem tudlak feledni, hisz
Isten a dőlt istenszobor,
Templom az üres templom is." (Elváltunk, részlet 1837 – ford. Lator László)
Pózája és drámái
1835 - ben született az Álarcosbál című dráma, egy büszke világmegvető ember féltékenységi tragédiája.
Elbeszélő költeményei általában fantasztikus témájúak voltak és népi világban játszódtak. Nagy hatással volt rájuk E. T. A. Hoffmann világa. E munkáiban is gyakoriak a lírai részek. Műveinek középpontjában mindig a szabadság és a függetlenség utáni vágy áll. A jelentősebbek:
- A tombovi pénztárnokné (1838) elbeszélő költemény, melyben hitet tesz a konzervatív kritika által támadott Puskin védelmében.
- Ének Vasziljevics Iván Cárról (1838) elbeszélő költemény, mely a cárról, testőréről és feleségét védő Kalasnyikovról szól.
- A cserkeszfiú (1839) elbeszéléskötet, poéma, egy orosz klastromban nevelt és szökött kaukázusi fiú szabadságvágyának megszólalása.
- A démon (1840) leghíresebb elbeszélő költeménye egy emberfeletti tulajdonságokkal rendelkező mesealakról szól, aki sérthetetlen, de át tudja élni az emberi érzelmeket.
A sok kisebb lélegzetű alkotás után mégis a Korunk hőse (1840) regény, Lermontov legfontosabb műve, mely világhíressé tette őt.
[szerkesztés] Hatások
Lermontov hatása kimutatható Turgenyev, Blok és Tolsztoj művészetében.
[szerkesztés] Forrás
- Világirodalmi Kisenciklopédia
- Világirodalmi Lexikon