Mező Imre

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Mező Imre (Ramocsaháza, 1905. december 13. – Budapest, 1956. november 1.) kommunista politikus, állampárti funkcionárius.

Tartalomjegyzék 1 Pályafutása 2 A Köztársaság téri események 3 Emlékezete 4 Hivatkozások

[szerkesztés] Pályafutása

Parasztcsaládban született, szabóinasnak tanult Kisvárdán, majd „felszabadulása” után, 1927-ben Belgiumba emigrált. Tagja lett a belga kommunista pártnak, és innen indulva jelentős karriert futott be a nemzetközi munkásmozgalomban. Harcolt a spanyol polgárháborúban, a Nemzetközi Brigád tagjaként segítette a köztársasági erőket. Később a francia ellenállásban vett részt. 1945-ben hazatért és az MKP majd az MDP mozgalmi embere lett. 1953-ban megbízták a Szakszervezetek Országos Tanácsa egyik osztályának vezetésével. 1956 júliusától az Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének tagja. A vezetőségben kérte az október 23-i tüntetés engedélyezését. Október 23-tól a párt Katonai Bizottságának tagja, mely az általuk ellenforradalminak nevezett erők lefegyverzésében vállalt volna szerepet. Mező Imrét ez a bizottság kérte fel, hogy október 24-étől lássa el a Budapesti Pártbizottság épületében lévő civilek irányítását. ^[1]

[szerkesztés] A Köztársaság téri események

A pártház a forradalom első napjaiban számos kommunista csoportnak adott biztonságosnak gondolt helyet. Nemcsak a budapesti (de nem országos) pártvezetés tartózkodott itt, de számos pártmunkás, néhányuk családja, két szakaszni Ávós fegyveres, akiket a pártház védelmére rendeltek ki, továbbá a Néphadsereg kb. kilenc tisztjeiből álló társaság, összesen kb. 150 fő. Politikai vezetőként Mezőnek a házban lévő fegyveres alakulatok parancsnokságába is beleszólása volt. A Katonai Bizottság valójában a megalakulásától kezdve megosztott volt. A tétlenkedést megelégelve főtisztek egy kisebb csoportja szervezkedésbe kezdett, mely a pártvezetőség tagjai felé a munkásmilíciák megszervezére irányult, valójában a Nagy Imre kormány és az országos pártvezetés elleni katonai puccs kivitelezését tűzte ki célul. Ennek a csoportnak adott helyet a pártbizottság épülete. Mező Imre október 29-én felkérte a katonai vezetőknek e csoportját, hogy biztonságuk érdekében hagyják el a pártházat, amit azonban nem tettek meg. Mező, figyelembe véve, hogy nem volt keményvonalas rákosista, őt magát pont a reformokat teljesen elutasító és a pártházban tartózkodók által sem szeretett Kovács István budapesti első titkár helyett nevezték ki (akit akarata ellenére hazaküldött), feltehetően a pártház biztonsága érdekében próbálta elküldeni a katonákat.

Október 30-án fegyeres konfliktus alakult ki. A Köztársaság téri csata során arra a döntésre jutott, hogy a tankokkal megerősített túlerővel szemben a bentiek már nem tudják tartani magukat. A Néphadsereg két tisztjével együtt, fehér zászlóval elindult, hogy a pártházat elhagyja, és bejelentse az ostromlóknak, hogy a házat feladják; az ezt követő események azonban vitatottak, többek között az is, hogy a kapun egyáltalán kiléptek-e ^[2]. Annyi bizonyos, hogy annak közelében mindhárman, később halálosnak bizonyuló lövést kaptak. Vitatott hogy vajon bentről vagy kintről érkeztek a lövések. Egyes szemtanúk vallomása szerint a halálos sorozatot Falábú Jancsi csapata adta le az Erkel Színház közeléből. ^[3][4]

A helyszínre érkező – a feldühödött tömeget megfékezni szándékozó – corvinista nemzetőrök kórházba vitték, ahol azonban sérüléseibe 36 óra múlva belehalt. ^[5]

[szerkesztés] Emlékezete

Mező Imre tragikus halálát a kádári propaganda politikai céljai igazolására használta fel. Mitologikus tettet láttatott benne, miközben magának a Köztársaság téri eseménynek a tisztázását nem tette meg. Lényegében azonban a rendszerváltás után sem változott a helyzet, hiszen a halál körülményeinek tisztázásának szándéka helyett azoknak a mítoszoknak a felélesztése folyt, amely valamelyik felet tisztán kívánta volna kihozni. Világos, hogy ez lehetetlen, hiszen a Köztársaság téri csatában úgy az ÁVH-sok egy része, mint az ostromló tömeg egy csoportja szégyenletes módon, az emberiességnek még szikráját sem mutatta fel, így az események megítélésén nem változtatna egyik verzió elfogadása sem. ^[6]

Nevét a rendszerváltásig a VIII. kerületi Mező Imre út (ma Fiumei út), illetve a Mező Imre Úti Temető (ma Fiumei Úti Sírkert - Kerepesi Temető) őrizte. Sírja a Munkásmozgalmi Panteon díszhelyén van.

Az ötvenedik évfordulóra a tragikus eseményeknek Térey János és Papp András Kazamaták című drámája állít emléket. ^[7]

[szerkesztés] Hivatkozások

1. ↑ [1]
2. ↑ Elbukott, mégis győztes. A köztársaság téri csata. Tulipán Éva történésszel beszélget Szentpály Juhász Miklós. Magyar Katolikus Rádió, 11:30.-12:00.
3. ↑ Litván György: Mítoszok és legendák 1956-ról
4. ↑ Eörsi László: Köztársaság tér, 1956 in: Beszélő, XI. évf. 6. sz.
5. ↑ Gosztonyi Péter: A Köztársaság téri ostrom és a kazamaták mítosza
6. ↑ A legendák mindkét oldal szellemi örökösei között tovább élnek. Fehér Könyv: „A fegyveres ellenforradalmi bandák is megmutatták »kibontakozási« programjukat: a tűzszünet leple alatt, a szovjet csapatok távozása után, október 30-án támadást hajtottak végre a párt budapesti székháza ellen.” Kövér László: „Medgyessy Péter és Kovács László nem mert kijönni a Köztársaság téri pártszékházból, nehogy úgy járjanak, mint szegény Mező Imre, akit onnan kilépve hátba lőttek.” [2]
7. ↑ Térey János és Papp András: Kazamaták, Katona József Színház, rendezte Gothár Péter