Görögország története
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| Görögország története sorozat |
|
|---|---|
| Minoszi civilizáció | i.e.1600 előtt |
| Mükénéi Görögország | kb. i.e.1600–1200 |
| Görög sötét kor | kb. i.e.1200–800 |
| A poliszok kora | i. e. 776–323 |
| Hellénisztikus Görögország | i. e. 323–146 |
| Római Görögország | i.e.146–i.sz.330 |
| Bizánci Birodalom | 330–1453 |
| Oszmán Görögország | 1453–1832 |
| Modern Görögország | 1832 után |
| Témák | |
| görög nyelv | görög irodalom |
| Hadtörténet | Híres görögök |
Görögország története hagyományosan magában foglalja a görög nép történetét, azét a területét, amin valaha is uralkodtak, valamint azokét a területekét, amelyek ma Görögországot alkotják. A görög letelepedés és uralom története jelentős mértékben változott a történelem során, következésképpen nagyon változó hogy mi tartozik koronként Görögország történetéhez.
Az első görögök valamikor i.e. 1500 előtt érkeztek Görögországba, és a görög civilizáció a csúcsán minden területet uralt Görögország, Egyiptom és a Hindukús között. Azóta nagy létszámú görög kisebbség maradt a volt görög területeken (pl. Törökország, Itália, Líbia, Levante, stb.), a görög bevándorlók pedig különféle civilizációkba asszimilálódtak a Föld különböző részein (pl. Észak-Amerika, Ausztrália, Észak-Európa, Dél-Afrika, stb.). Mindenesetre a mai görögök többsége a modern Görögországban (1821 óta független) és Cipruson (1960 óta független) él.
Lásd még:
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Az égei civilizáció: A történelem előtti Görögország
A legkorábbi civilizáció, ami Görögország környékén feltűnt, az Égei-tengeren a minoszi civilizáció, kb. i. e. 2500 és i. e. 1450 között. Nagyon keveset tudunk a minoszi emberekről, még a nevük is modernkori névadás eredménye Minósz a legendás krétai király után. Úgy tűnik, nem indoeurópai nép(ek) voltak, nyelvük, az eteokrétai írása lehet a megfejtetlen lineáris A írás. Alapvetően tengeri kereskedő nép voltak. Bár eltűnésük oka bizonytalan, mindenesetre egy mükénéi görög invázió zárta le történetüket a szárazföld felől.
[szerkesztés] A mükénéi Görögország (Bronzkor)
A mükénéi Görögország (nevezik bronzkori Görögországnak is) a késő helládikus bronzkor civilizációja. A görögök Égei-tengerhez való érkezésével kezdődött i.e. 1600 körül, és a bronzkori civilizáció i.e. 1100 körüli összeomlásával végződött. Homérosz epikája és a görög mitológia nagy része erről a történelmi korszakról szól. Ez a periódus nevét a peloponnézoszi Argolisz északnyugati részén talható Mükénéről kapta, ami ma fontos régészeti lelőhely.
A mükénéi civilizációt egy katonai arisztokrácia irányította. A mükénéiek i.e. 1400 körül kiterjesztették uralmukat a minószi civilizáció központjára, Krétára, és átvették egyik írásukat, a lineáris A-t a saját korai görög nyelvük számára. A mükénéi írást lineáris B-nek hívjuk.
A mükénéi nemeseket kaptársírokba (tholoi) temették. Ezek nagy kör alaprajzú kamrák voltak magas boltozatos tetővel, kővel szegett széles bejárattal. Gyakran temettek el az elhunyttal tőrt vagy más hadifelszerelést. A nemeseket gyakran temették aranymaszkkal, tiarával, páncéllal és drágakővel díszített fegyverekkel. Halottaikat ülve temették és a nemesek egy részét mumifikálták.
A mükénéi civilizáció i.e 1100 körül összeomlott. Számos várost kifosztottak és az egész környék a történészek által adott néven az ún. sötét korszakba merült. Ezalatt az idószak alatt Görögországot a népesség és írásbeliség hanyatlása jellemezte. A görögök maguk ezért a hanyatlásért a görögök egy újabb csoportjának beözönlését, a dór inváziót tették felelőssé, bár ezt a nézetet csak csekély számú régészeti lelet támasztja alá.
[szerkesztés] A sötét kor
A Görög sötét kor (kb. i.e. 1200 - i.e. 800) kifejezés azt a korszakot jelenti a görög történelemben, ami a feltételezett dór invázióval, a mükénéi civilizáció bukásával kezdődött és az első görög városállamok i. e. 9. századi, valamint Homérosz epikájénak és a görög alfabétikus írás i. e. 8. századi megjelenéséig tartott.
A mükénéi civilizáció osszeomlása egybesett több közel-keleti birodalom bukásával, köztük a legjelentősebbekével, a Hettita Birodaloméval és az Egyiptomi Birodaloméval. Mindez valószínűleg a vasfegyverekkel hadakozó tengeri népek inváziója miatt történt. Amikor a dórok Görögországba érkeztek, nekik szintén elsőrangú vasfegyvereik voltak, amikkel könnyedén elsöpörték a már amúgy is meggyengült mükénéieket. Az ezt követő időszakot összefoglalóan görög sötét kornak hívjuk.
A régészet a civilizáció összeomlásáról tanúskodik ebben a korban. A mükénéiek nagy palotáit és városait lerombolták vagy elhagyták. Eltűnt a görög írásbeliség. A cserépedények egyszerű, geometriai díszítésűek szemben a figuratív mükénéivel. Az emberek kevesebb számú, kisebb településen éltek, ami éhínségre, népességcsökkenésre utal. A régészeti lelőhelyekről hiányoznak a külföldi áruk, ami a minimálisra csökkent nemzetközi kereskedelmet jelzi. A külföldi hatalmak közötti kapcsolat is megszakadt ekkor, ami a kulturális fejlődés vagy bármiféle növekedés eltűnéséhez vezetett.
Királyok uralkodtak a korszakon, amíg egy arisztokrácia nem helyettesítette őket, amit egy idő múlva néhány helyen egy arisztokrácián belüli arisztokrácia (az elit elitje). A háborús taktika súlypontja a lovasság felől erősen a gyalogság felé tolódott. Olcsósága és helyi elérhetősége miatt a vas helyettesítette a bronzot, mint a szerszámok és fegyverek anyaga. Az egyenlőség lassan kifejlődött az egyes társadalmi rétegek között, ami számos király trónfosztásához és a család megerősödéséhez vezetett.
Családok elkezdték rekonstruálni a múltjukat, hogy vérvonalukat visszavezessék a trójai háború hőseihez, különösen Héraklészhez. Bár ezek többnyire csak legendák voltak, néhányukat felkapták a Hésziodosz-iskola költői. A legtöbb ilyen költemény elveszett, kivéve néhányat, olyanoké, mint a milétoszi Hekataiosz vagy az argoszi Agészilaosz. Úgy tartják, Homérosz epikája tartalmaz bizonyos mennyiségű, a sötét korból eredő szájhagyományt. Homérosz írásainak történeti helyessége erősen vitatott.
A stagnálás periódusa végén a görög civilizáció egy újjászületésbe torkollott, ami a Fekete-tengerig és Hispániáig végigterjedt a görög világon. Újratanulták az írást a föníciaiaktól, végül észak felé Itáliában és Galliában is terjeszkedve.
[szerkesztés] Az antik Görögország
Nincs általános egyetértés affelől, mikortól számítsuk az antik görög korszakot. A közhasználatban ez a teljes Római Birodalom előtti görög történelmet jelöli, a történészek azonban pontosabban határozzák ezt meg. Egyes írók ideértik a minószi és mükénéi civilizációt is, mások azzal érvelnek, hogy ezekl annyira különböztek a későbbi görög kultúrától, hogy külön kell őket kezelni. Hagyományosan az első olimpiai játékoktól, i. e. 776-tól számították, de a történészek többsége most visszadatálja a kezdetet i.e. 1000 tájára. Az antik görög korszak hagyományos vége Nagy Sándor halála, i. e. 323. A következő korszak hellenisztikusként van besorolva. Nem mindenki kezeli azonban külön az antik és hellenisztikus Görögországot, néhányan pedig egészen a kereszténység 3. századi felemelkedéséig tartó időszakként kezelik.
A legtöbb történész az antik Görögországot tekinti a nyugati civilizáció alapító kultúrájának. A görög kultúra nagy hatással volt a Római Birodalomra, ami egy verzióját elterjesztette Európa sok részén. Az antik görög civilizációnak a modern világra óriási hatása volt a nyelv, politika, oktatási rendszer, filozófia, művészet és építészet területén, különösen a Reneszánsz és más neoklasszikus újjászületések idején a 18. és 19. századi Európában és Amerikában.
Az antik Görögország politikai alapegysége a néha városállamnak is hívott polisz volt. A politika szó szerint a polis dolgait jelenti. Minden polisz független volt, legalább is elvileg. Egyes poliszok alávetettjei lehettek másoknak - egy gyarmat hagyományosan igazodott anyavárosához (metropolisz),- vagy teljesen a másoktól függő kormányzat alatt élhettek - az Athén felett uralkodó harminc zsarnokot Spárta ültette a nyakukba a peloponnézoszi háború után. A néveleges legfőbb hatalom azonban mindig az adott poliszon belül volt megtalálható. Azt jelentette mindez, hogy amikor a görögök háborúba indultak (pl. a Perzsa Birodalom ellen), akkor ezt mindig szövetség formájában tették. Szintén bőséges lehetőség volt a Görögországon belül egymás ellen vívott háborúkhoz.
A modern olvasók által ismert legtöbb görög nagy név ebben a korban tevékenykedett. A költők közül pl. Homérosz, Hésziodosz, Pindarosz, Aiszkhülosz, Szophoklész, Arisztophanész és Szapphó. Híres politikusok, mint Miltiadész, Themisztoklész, Periklész, Alkibiadész, Lüszandrosz, Epameinóndasz, II. Philipposz és fia Nagy Sándor. Ekkor írt Platón, Arisztotelész, az ephezoszi Hérakleitosz, Parmenidész, Démokritosz, Hérodotosz, Thuküdidész és Xenophón.
Két nagy háború alakította az antik görög világot. A görög-perzsa háborút (i. e. 500-i. e. 448) Hérodotosz beszéli el. A ióniai görög poliszok fellázadtak a perzsa uralom ellen, és néhány szárazföldi görög polisz Athén vezetésével támogatta őket. A háború nevezetes csatáit Marathónnál, Thermopülainál, Szalamisznál és Plataiainál vívták.
A háború folytatására és a további perzsa támadások megakadályozására Athén i. e. 477-ben megalakította a déloszi szövetséget. Kezdetben minden polisz hajókkal és katonákkal járult hozzá a közös hadsereghez, de idővel Athén megengedte a kisebb tagállamoknak - később kötelezte őket arra -, hogy pénzt adjanak neki, hogy ő állítsa ki helyettük a hajókvótájukat. A szövetségből való kilépést általában büntették, a kezdetben Déloszon elhelyezett szövetségi kincstárat pedig idővel Athénbe vitték, a még erősebb athéni ellenőrzés érdekében. Pejoratív kifejezéssel a szövetséget Athéni Birodalomnak nevezték.
Még tartott a perzsa háború i. e. 458-ban, amikor háború tört ki a déloszi szövetség és a Spárta vezette peloponnézoszi szövetség között. Némi harc után, ami senkinek sem hozott igazán eredményt, i. e. 447-ben harmincéves békét kötöttek, de i. e. 431-ben újra harcok kezdődtek, kitört a peloponnézoszi háború. Ennek történetét Thuküdidész (A peloponnézoszi háború története) és Xenophón (Hellénika) műve mondja el. A háború, közben néhány éves fegyverszünettel, i. e. 404-ben Athén teljes vereségével ért véget.
A háború nagy pusztítást hagyott maga után. Ezután Spárta hegemóniája következett, aki átengedte a Perzsa Birodalomnak Jóniát és Ciprust a korinthoszi háború (i. e. 395-i. e. 387) befejezéseként. A mindezzel való elégedetlenség Thébát támadásra sarkallta. Katonai vezetőjük, Epameinóndasz döntő vereséget mért Spártára a leuktrai csatában i. e. 371-ben, amivel Théba lett Görögország hegemón hatalma. i. e. 346-ban Théba segítségül hívta Makedónia királyát, II. Philipposzt, miután képtelen volt legyűrni Phókiszt az ellenük vívott háborújában. Philipposz könnyedén elfoglalta a kimerült görög városállamokat, kiterjesztve hatalmát Görögországra, megkezdve a Makedón Birodalom kiépítését.
Philipposzt meggyilkolása után húszéves fia, Alexandrosz követte a makedón trónon i. e. 336-ban, aki az apja által tervbe vett Perzsia elleni hadjáratra indult, hogy ezen túl meghódítsa a világot. Néhány év alatt a világ addigi legnagyobb birdoalmát hozta létre. Még fiatalon, i. e. 323-ban halt meg Babilonban, ekkor számítjuk az antik görög kor végét és a hellenisztikus kor kezdetét.
[szerkesztés] A hellénisztikus Görögország
A görög történelem hellénisztikus periódusa Nagy Sándor halálával kezdődik i. e. 323-ban és a görög félsziget Róma általi annektálásával végződik i. e. 146-ban. Bár a római uralom nem szakította meg a hellenisztikus társadalom és kultúra folyamatosságát, ami lényegében változatlan maradt a kereszténység felemelkedéséig, de véget vetett a görög politikai függetlenségnek. A hellénizmus idején a tulajdonképpeni Görögország - azaz a mai modern Görögország területének - relatív fontossága a görögül beszélő világban élesen zuhant. A hellénisztikus civilizáció nagy központjai Alexandria és Antiochia - a Ptolemaioszi Egyiptom ill. a Szeleukida Szíria fővárosa - voltak.
Alexandrosz halála után Athén és szövetségesei fellázadtak a makedón uralom ellen, de egy éven belül vereséget szenvedtek a lamiai háborúban. Közben hatalmi harc (a diadokhoszok háborúja) kezdődött Alexandrosz tábornokai között, ami birodalmának felosztásához és több új királyság létrejöttéhez vezetett. Ptolemaiosz kapta Egyiptomot, Szeleukosz Föníciát, Szíriát és a keleti területeket. A Görögország, Thrácia és Kis-Ázsia feletti uralom vitatott volt, de i. e. 298-ra az Antigonida-dinasztia kiszorította az Antipatridákat.
A görög poliszok feletti makedón uralom megszakításokkal létezett, Athén, Rhódosz, Pergamon és mások lényegében függetlenek voltak és csatlakoztak az Aitóliai Szövetséghez, hogy azok is maradjanak. Az Acháj Szövetség, bár névlegesen a Ptolemaioszok alávetettje volt, lényegében megőrizte függetlenségét, és Dél-Görögország nagy részét ellenőrizte. Spárta szintén független maradt, de általában elutasította, hogy bármilyen szövetséghez csatlakozzon.
II. Ptolemaiosz i. e. 267-ben rábeszélte a görög városokat, hogy lázadjanak fel a Makedónia ellen, ami a kremonidészi háborúhoz vezetett (Kremonidész az athéniak vezetője volt). A háborúban a görögök vereséget szenvedtek, Athén elveszítette függetlenségét és demokratikus berendezkedését. Ez Athénnak, mint politikai tényezőnek a végét jelentette, bár a legnagyobb, leggazdagabb, legkulturáltabb város maradt Görögországban. Makedónia i. e. 225-ben legyőzte Kósznál az egyiptomi flottát, és az égei szigeteket is uralma alá hajtotta. Makedónia i. e. 222-ben a Makedónia legyőzte és annektálta Spártát - most fordult elő először, hogy egy idegen hatalom elfoglalta Spártát.
A makedón V. Philliposz volt az utolsó görög uralkodó, akinek megvolt a tehetsége és a lehetősége, hogy egyesítse Görögországot és megvédje az állandóan növekvő római hatalommal szemben. A bábáskodásával i. e. 217-ben megkötött naupaktoszi béke véget vetett a Makedónia és a görög szövetségek közötti konfliktusnak, és ekkor ő uralta egész Görögországot Athén, Rhódosz és Pergamon kivételével.
Philipposz i. e. 215-ben szövetségre lépett Karthágóval - ekkor folyt Hannibál itáliai hadjárata - Róma ellenségével. Róma azonnal elcsábította az achaiai városokat Philipposz névleges fennhatósága alól és szövetséget kötött Rhódosszal és Pergamonnal, ami ekkor Kis-Ázsia legerősebb hatalma volt. Az első makedón háború i. e. 212-ben kezdődött, és eldöntetlenül ért véget i. e. 205-ben, de Makedónia mostantól Róma ellenségének számított.
Róma i. e. 202-ben legyőzte Karthágót, és szabadon keletre fordíthatta figyelmét. A második makedón háború i. e. 198-ban homályos okok miatt tört ki, de alapvetően azért, mert Róma úgy látta, hogy Makedónia a Szeleukida Birodalom - kelet legnagyobb hatalma - potenciális szövetségese. Philipposztól elpártoltak görög szövetségesei és i. e. 179-ben döntő vereséget szenvedett Künoszkephalainál Titus Quinctius Flaminius római proconsultól.
A görögök szerencséjére Flaminius mértékletes ember volt, és csodálója a görög kultúrának. Philipposznak át kellett adnia a flottáját, római szövetségessé kellett lennie, de egyébiránt mellőzték. Flaminius i. e. 196-ban az iszthmoszi játékokon kihirdette minden görög város függetlenségét, bár római helyőrség került Korinthoszba és Khalkhiszba. De a Róma által ígért szabdság illúzió volt. A görög városokat egy új szövetségbe tömörítették, és a demokráciát mindenhol Rómával szövetséges arisztokratikus rezsimek váltották fel.
[szerkesztés] A római uralom
Görögország annyira lehanyatlott katonailag, hogy Róma könnyedén elfoglalta i. e. 187-től kezdődően. Viszonzásul a görög élet pedig elfoglalta Rómát. Bár a római uralmat Görögországban hagyományosan Korinthosz Lucius Mummius általi kifosztásától, i. e. 123-tól számítják, Makedónia már római uralom alá került i. e. 168-ban, Perzeusz makedón király Aemilius Paullustól Püdnánál elszenvedett vereségével. A rómaiak a területet négy kisebb köztársaságra osztották, majd i. e. 146-ban Makedónia hivatalosan római provincia lett Thesszaloniké fővárossal. A többi görög városállam fokozatosan végül hűségadót kezdett fizetni Rómának, amivel de jure is véget ért autonómiájuk. A rómaiak helyi közigazgatást hagytak a görögöknek, nem téve kísérletet a meglévő politikai struktúrák eltörlésére. Az Agora athénban továbbra is a politikai és polgári élet színtere maradt.
Caracalla dekrétuma 212-ben - az antoninusi alkotmány - Itálián kívülre is kiterjesztette a római polgárjogot minden szabad felnőtt férfire, ténylegesen egyenlő státusba emelve a provinciák lakosságát Róma városáéval. A dekrétum fontossága inkább történelmi, mint politikai. Megteremtette az integráció alapját az egész Mediterráneumban, ahogy ez korábban történt Latium és egész Itália esetén. A Rómával már integrálódott olyan társadalmaknak, mint Görögország, szerencsét hozott, ellentétben a túl távoli, túl szegény, vagy egyszerűen csak túl ellenséges provinciákkal, mint Britannia, Palesztina vagy Egyiptom. Caracalla dekrétuma nem elindította a folyamatokat, ami hatalom Itáliából és nyugatról Görögországba és keletre való áthelyeződéséhez vezetett, hanem inkább csak felgyorsította azokat, megteremtve az alapját Görögországnak Európa és a Mediterráneum fő hatalmává emelkedéséhez a középkorban.
[szerkesztés] A bizánci Görögország
August Heisenberg szerint Bizánc a görög nép római állama, ami kereszténnyé lett. A görögök a Római Birodalom kettéosztása, majd a Nyugatrómai Birodalom összeomlása után ebbe a pozícióba. Konstantinápoly vezető szerepe akkor kezdődött, amikor Nagy Konstantin ide, a régi görög gyarmatvárosba, Büzantionba helyezte a birodalom fővárosát.
A birodalom korai szakaszát (324-610) Nagy Konstantin és Justinianus alakja fémjelzi. A római tradíció folytatóiként ekkor a birdodalom határainak védelme, ill. a birodalom helyreállítása volt a céljuk. Ugyanekkor vált először szabadon gyakorolható, majd államvallássá a kereszténység, s rengeteg belső konfliktus származott a doktrinális különbségekből (eretnekségek), végül sikerült rögzíteni az ortodox doktrínát..
A középső bizánci éra (610-867) első részében külső támadások érték a birodalmat a perzsák, langobárdok, avarok, szlávok, bolgár-törökök és arabok) részéről. Ezek a támadások nem korlátozódtak a határterületekre, hanem a belső területeket, sőt a fővárost is fenyegették. Végül a támadók nem is hagyták el a birodalom területét, hanem benne megtelepedve, Bizánccal ellenséges új államokat hoztak létre. A belső és külső körülmények a birodalom szerkezetének átalakulásához vezettek. Beteljesedtek az előző korszakban elindult folyamatok, bekövetkezett a szabad paeasztok túlsúlya, elterjedtek a katonai birtokok, létrejött a théma-rendszer. A kormányzat és a társadalom eltéveszthetetlenül göröggé vált, a képromboló mozgalom után az ortodoxia helyreállítása pedig sikeres térítő akciókat tett lehetővé a szomszéd népek körében. amivel bizánci kulturális befolyás alá vonták őket. Ebben az időszakban a birodalom területileg és gazdaságilag visszaesett, elveszített gazdag területeket, de nagyobb kulturális, nyelvi és dogmatikai homogenitásra tett szert.
A 8. századtól kezdve a birodalom kezdett magához térni az egymás követő inváziók sokkjából és megkezdődött Görögország visszafoglalása. Szicíliából és Kis-Ázsiából görög telepeseket hoztak be, a szlávokat pedig vagy kiszorították, vagy asszimilálták. A 9. század közepére Görögország görög volt megint, városai ismét fejlődni kezdtek a nagyobb biztonság és a hatékony központi ellenőrzés következtében.
Egy újabb válságos időszak után a 11. és 12. században a Komnénosz-császárok, I. Elek, II. János és I. Mánuel határozott uralma alatt Görögország virágzott. A kutatások szerint a vidéki gazdaság jelentősen fejlődött, a népesség nőtt és nagy területeket vontak mezőgazdasági művelés alá. A növekvő népsűrűség a városok (Athén, Thesszaloniki, Théba, Korinthosz) újjászületéséhez vezetett. Mindez vonzotta a velenceieket, s a fejlődő kereskedelem további növekedéshez vezetett. A velenceiek aktív kapcsolatot létesítettek Görögország, a Szent Föld, Egyiptom és a nyugat között. Ez a két évszázad a [bizánci művészet]] aranykora volt.
A negyedik kereszteshadjárattal 1204-ben kezdődik a késő bizánci periódus. Ekkor e keresztesek elfoglalták Konstantinápolyt. A görögök története során ekkor vesztették el először a várost, ami a kicsiny területű Latin Császárság központja lett. A többi görög területen a Nikaiai Császárság, a Trapezunti Császárság és az Epiruszi Despotátus osztozott. A latin uralom meghatározóan befolyásolta a bizánci fejlődést, a feudalizmus elemei beszivárogtak a bizánci életbe. 1261-ben megdőlt a Latin Császárság és a nikaiai császár visszaköltözött Konstantinápolyba.
De a birodalom már soha többé nem nyerte vissza korábbi erejét. Fokozatos gyengülés és az oszmán törökök felé elszenvedett területi veszteségek után 1453-ban II. Mohamed szultán bevette Konstantinápolyt és az Oszmán Birodalom fővárosává tette.
[szerkesztés] Az Oszmán uralom
Az oszmán-török uralom idején kétféle vándorlás indult meg a görögök között. Az egyik magával ragadta a görög értelmiséget nyugatra, ahol résztvevői lettek a Reneszánsz felívelésének. A másik a síkságokon élő görögöket a hegyvidékre telepítette át.
Görögország hegyvidéki jellege miatt a törökök nem tudták elfoglalni az egész görög félszigetet, mivel nem létesítettek sem állandó kormányzati, sem állandó katonai jelenlétet. A szárazföldön és a szigeteken mindenfelé hegyi klánok jöttek létre.
A 16. század végétől a görögök kezdtek visszatelepdni a síkságokra. A török millet rendszer hozzájárult az ortodox görögök összetartásához, mert az vallási alapon elkülönítette a birodalom különböző népeit. A görög ortodox egyház etnikai-vallási szervezet volt, ami segítségére volt a görögöknek, hogy megőrizzék etnikai, kulturális és nyelvi örökségüket az oszmán uralom idején. A síkságokon élő görögök vagy keresztények voltak, elviselve az idegen hatalom minden terhét, vagy kriptokeresztények - görög muszlimok, akik titokban gyakorolták a keresztény hitet. Sok görög vált kriptokereszténnyé, hogy elkerülje a súlyos adókat, akik ugyanakkor identitásukat a görög ortodox egyházhoz való titkos kapcsolatuk fenntartásával fejezték ki.
Azokat a görögöket, akik igazán áttértek az iszlámra, és nem voltak kriptokeresztények, töröknek tartották az ortodox görögök akkor is, ha továbbra is görögül és nem törökül beszéltek. De ők is nagy hatással voltak a modern görög kultúra fejlődésére, ahogysok török hagyomány és szokás bekerült a görög hagyományba a török uralom idején. A legnyilvánvalóbb török hatást ma görög zenében és konyhában figyelhetjük meg.
[szerkesztés] A modern görög állam létrejötte
Az oszmán uralom a 19. század elejéig tartott. A götögök a görög függetlenségi háborúban lázadtak fel 1821-ben, kinyilvánították függetlenségüket, de csak 1829-re jártak sikerrel. Az európai elitek a függetlenségi háborút - a török atrocitásokkal együtt - romantikus fényben látták. Önkéntesek (pl. Lord Byron) jöttek harcolni. A törököknek már-már teljesen elfolytották a felkelést, de végül a fenygető angol-francia-orosz intervenció miatt nem tették ezt meg. Az orosz külügyminiszter, Joannisz Kapodisztriasz - maga is görög - hazatért, hogy az új köztársaság elnöke legyen. Néhány év múlva nyugati bábáskodással a köztársaságból monarchia lett, az első király Bajorországból, a második Dániából érkezett.
A 19. és 20. század folyamán a görögök számos törökök ellen vívott háborúban próbálták meg határaikat kiterjeszteni, hogy minden görög a görög államban élhessen. A terület lassacskán növekedett, 1947-ben érte el a jelenlegit. Az I. világháborúban Görögország az antant hatalmak oldalán állt a törökök és a központi hatalmak ellenében. A háború után a nagyhatalmaktól megkapta Kis-Ázsia egy részét Szmürnával - ma Izmir - aminek jelentős görög lakossága volt. Ekkor a török nacionalisták Musztafa Kemál Atatürk vezetésével megdöntötték az oszmán kormányzatot és legyőzték a görögöket, kiszorítva őket Kis-Ázsiából. Ekkor spontán lakosságcsere ment végbe a két ország között.
A második világháborúban Görögország a szövetségesek oldalán harcolt. Olaszország megtámadta 1940-ben, miután a görögök nem teljesítették Mussolini követeléseit, de Görögország visszaverte a támadást. Ekkor Hitler kényszerűségből közbeavatkozott és elfoglalta az országot. Kréta szigetén zajlott le a háború legnagyobb német ejtőernyős támadása az azt védő britek ellen. A náci megszállás idején görögök ezrei haltak meg csatában, koncentrációs táborban vagy éhínség következtében. A zsidó közösség legnagyobb részét a megszállók elpusztították.
A felszabadulás után a gazdaság romokban hevert. Véres polgárháború tört ki a kommunisták és a királypártiak között, ami eltartott 1949-ig. Az 1950-es és 1960-as években Görögország lassan fejlődött először a Marshall-terv kölcsöneinek és segélyeinek, majd a turisztikai szektornak köszönhetően. 1967-ben a hadsereg államcsínnyel ragadta magához a hatalmat, a gyanú szerint a CIA segítségével. 1974-ben végül a ciprusi válság, Észak-Ciprus török inváziója miatt megbukott a görög és a ciprusi junta is.
Az 1975-ben tartott néoszavazás nyomán demokratikus rendszer alakult ki, sok világháborús és azutáni menekült ekkor hazatért. Görögország 1981-ben belépett az Európai Unióba, és az euró létrehozásakor 2001-ben az euróövezetbe. Görögország, Törökország között jelenleg is feszültség van egyrészt Ciprus miatt, másrészt az Égei-tenger gazdasági kiaknázása ügyében. Jugoszlávia felbomlása óta pedig az általa csak Szkopjei Köztársaságként emlegetett Macedón Köztársasággal, - annak a görög Makedóniával megegyező neve miatt - amit FYROM (Former Yugoslav Republic Of Macedonia) néven ismer el sok ország emiatt. Magyarország elismerte a Macedón Köztársaság nevet.
Based on work by