Wlassics Gyula-díj
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Wlassics Gyula-díj azoknak a közművelődésben dolgozó szakembereknek adományozható állami kitüntetés, akik az iskolán kívüli művelődésben elméleti tevékenységükkel, új módszerek kidolgozásával, azok alkalmazásával és terjesztésével kiemelkedő eredménnyel szolgálták a korszerű művelődést és a művészi ízlés fejlesztését.
Az 1999-ben alapított díjat évente, augusztus 20-án, húsz személy kaphatja. A kitüntetett adományozást igazoló okiratot és érmet kap. Az érem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80 mm, vastagsága 8 mm. Az érem Bakos Ildikó szobrászművész alkotása, egyoldalas, Wlassics Gyula portréját ábrázolja, és WLASSICS GYULA-DÍJ felirattal van ellátva.
[szerkesztés] Díjazottak
[szerkesztés] 2005
- Bekő Lászlóné, egyéni vállalkozó
- Borkutiné Murányi Mária, a Miskolci Nemzeti Színház szervezőiroda irodavezetője
- Budai Gábor, a ráckevei Ács Károly Művelődési Központ igazgatója
- Csasztvan András, a szarvasi Vajda Péter Művelődési Központ igazgatója
- Homoki-Szabóné Turi Andrea, a Honvéd Kulturális Szolgáltató Közhasznú társaság szentesi intézményvezetője
- Juszcák Zsuzsa, a Marczibányi Téri Művelődési Központ művelődésszervezője
- Korill Ferenc, a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ igazgatója
- Koroknai Katalin, a debreceni Kölcsey Ferenc Megyei Közművelődési Intézet módszertani főelőadója
- Markovits Zsuzsa, népművelő
- Nagy Bertalanné, az abádszalóki Ember Mária Könyvtár könyvtárvezetője
- Nagy Éva, a Fejér Megyei Művelődési Központ népművelő, kulturális tanácsosa
- Soltiné Radnics Magdolna, a szigetszentmiklósi Városi Könyvtár és Intézményei igazgatója
- Szabó Mihály, Jakabszállás község polgármestere
- C. Szalai Ágnes, Veszprém Város Művelődési Központ és Könyvtár szakmai igazgatóhelyettese, főtanácsosa
- Szedlacsek Emília, az érdi Szepes Gyula Művelődési Központ igazgatója
- Szegediné Kupás Csilla, a hajdúböszörményi Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház közművelődési előadója
- dr. Szűcs Lászlóné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közművelődési és Idegenforgalmi Intézet amatőr előadó-művészeti szakreferense
- Szűcsné Sziklai Éva, a mezőberényi Petőfi Sándor Művelődési Központ igazgatója
- Ziembicki Erzsébet Ágnes, a csepregi Petőfi Sándor Művelődési, Sportház és Könyvtár igazgatója
- Tóth Csaba, a Nógrád Megyei Közművelődési és Turisztikai Intézet igazgatója
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- 3/1999. (II. 24.) NKÖM rendelet