Władysław Szpilman
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Władysław Szpilman (Sosnowiec, Lengyelország, 1911. december 5. – Varsó, 2000. július 6), világhírű, zsidó származású lengyel zongoraművész, zeneszerző.
Władysław Szpilman zongoristaként dolgozott a Lengyel Rádiónál, míg a németek 1939-ben le nem rohanták Lengyelországot, és el nem foglalták Varsót. A németek létrehozták a városban a gettót, és a családjával ő is a Varsói Gettóba kényszerült, ahol eleinte egy kávézóban zongoritaként dolgozott, majd fizikai munkát végzett. A zsidóság megsemmisítését jelentő holokauszt elől elmenekült, és Varsó különböző helyein bujkálva várta a háború végét.
Túlélése Wilm Hosenfeld, német kapitánynak köszönhető, aki szégyellte országa náci nézeteit. Hosenfeld látta el étellel és menedékkel, amíg a szovjetek fel nem szabadították Varsót. Hosenfeld később egy szovjet munkatáborban halt meg.
Miután véget ért a háború, Szpilman folytatta zenész tevékenységét. Az egyik legtermékenyebb zeneszerzővé vált a Lengyelországban.
1945-ben, a háború vége után nem sokkal megírta túlélésének történetét. A könyvet Lengyelországban adta ki, Śmierć Miasta ("A város halála") címmel. A könyvet erősen cenzúrázta a kommunista hatalom, aminek nem tetszett a háború ilyen értelmezése, és csak kis példányszámban adták ki.
Szpilman életrajza 50 évig nem került újrakiadásra, mígnem 1998-ban megjelent angolul (és sok más nyelven is) A zongorista (életrajz) címmel.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Film
2002-ben a lengyel származású Roman Polański rendezésében film készült a könyvből hasonló címmel. Szpilmant Adrian Brody, míg Hosenfeldet Thomas Kretschmann alakítja.
Oscar díjat kapott a "Legjobb férfi főszerepért", a rendezésért és a legjobb forgatókönyvadaptációért.
A film további díjai:
Japán Filmakadémia "Legjobb külföldi film" díj, BAFTA Film Award "Legjobb film" díj, "David Lean Award for Direction" díj a rendezőnek, "Audience Choice Award" díj a rendezésért, BSFC Award díj a rendezőnek, a főszereplőnek és a "Legjobb képért", "Arany Pálma" (Cannes Film Fesztivál díja) a rendezőnek, CEC Award (Spanyolország) "Legjobb külföldi film" díj, Czech Lion (Csehország) "Legjobb külföldi film" díj, César díj (Franciaország) a legjobb színész, legjobb fotográfia, legjobb rendezés, a legjobb film, legjobb filmzene, legjobb díszlet, legjobb hang kategóriában, David (Olaszország)"Legjobb külföldi film" díj, European Film Award díj a "Legjobb fotográfia" kategóriában, Fotogramas de Plata "Legjobb külföldi film" díj, Goya díj "Legjobb Európai Film", Harry Award díj, Silver Ribbon "Legjobb rendezés - külföldi film", Kinema Junpo Award "Legjobb külföldi film", Readers' Choice Award "Legjobb külföldi film", Mainichi Film Concours "Legjobb külföldi film", Reader's Choice Award "Legjobb külföldi film", NSFC Award "Legjobb színész", "Legjobb rendező", "Legjobb film", "Legjobb forgatókönyv", Ecumenical Film Award (Norvégia), Eagle díj (Lengyelország) minden kategória :), SFFCC Award díj "Legjobb kép".
[szerkesztés] Referenciák
- A zongorista: Egy ember megmenekülésének rendkivüli és igaz története, 1939-1945 írta Władysław Szpilman (2002) ISBN 0312311354