Vissza a jövőbe trilógia
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Vissza a jövőbe egy időutazásról szóló filmtrilógia. Az első részt 1985-ben, a másodikat 1989-ben, a harmadikat egy évvel később, 1990-ben forgatták. A rendező, Robert Zemeckis Bob Gale-lel már korábban is dolgozott együtt, nem volt nehéz összeszokott módon leforgatni egy ilyen monumentális trilógiát, mint a "Vissza a jövőbe" (Back to the Future).
Az időutazást magát egy egyszerűnek tűnő probléma mögé rejtették, amikor a főszereplő (Marty McFly, tizenhét éves átlagos amerikai tinédzser) terroristák elől kénytelen tudós barátja (Doki, egy idősödő hóbortos feltaláló) csodaautójával elmenekülni. A csodaautó nem más, mint egy időgéppé átalakított De Lorean, amivel Marty 1955-ben köt ki, és ott találkozik a leendő szüleivel.
A történet második része ott kezdődik , ahol az első befejeződött. Doki 2015-ből visszatérve az időgéppel elmondja Martynak és Jennyfernek, hogy baj van a gyerekeikkel.
Végül a második rész úgy ér véget, hogy abból már lehet sejteni, hogy készül egy befejező rész is.
A harmadik részben a Doki eltéved a Vadnyugaton, 1885-ben reked és Marty segítségére van szüksége ahhoz, hogy visszajusson épen és egészségesen.
Az izgalmas kalandok után elterjedt az a hír, hogy készül egy negyedik rész is, de ezt egyik szereplő vagy a rendező sem erősítette meg. Michael J. Fox (Marty McFly megszemélyesítője) úgy nyilatkozott, nem hiszi, hogy képes lenne újra Marty bőrébe bújni és leforgatni még egy filmet. A negyvenes éveit taposó színész fiatal kora ellenére Parkinson-kórban szenved, melynek ellenszerét még kutatják az orvosok.
[szerkesztés] A stáb
- rendező: Robert Zemeckis
- író: Bob Gale és Robert Zemeckis
- forgatókönyvíró: Steven Spielberg
- operatőr: Dean Cundey
- zene: Alan Silvestri
[szerkesztés] Kapcsolódó cikkek/weboldalak
A Vissza a jövőbe trilógia |
---|
Vissza a jövőbe | Vissza a jövőbe II | Vissza a jövőbe III |