Privacy Policy Cookie Policy Terms and Conditions Védjegy - Wikipédia

Védjegy

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A védjegy jogi, azon belül iparjogvédelmi fogalom. A védjegyoltalom nem tartozik a szerzői jog alá.

Magyarországon a védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény – többek között – a 2003. évi CII. törvénnyel került módosításra. (Ez utóbbi 2004. május 1. napján lépett hatályba.)

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] A védjegy fogalma

A magyar védjegytörvény 1.§ (1) szerint védjegyoltalomban részesülhet minden grafikailag ábrázolható megjelölés, amely alkalmas arra, hogy valamely árut vagy szolgáltatást megkülönböztessen mások áruitól vagy szolgáltatásaitól.

A védjegy szót a törvény csak olyan megjelölésekkel kapcsolatban használja, amelyeket védjegyként lajstromoztak (kivéve a közismert védjegyet, amely lajstromozás nélkül is oltalomban részesül).

A törvény a jogosulatlan használat során vagy a lajstromozás nélkül (esetleg teljesen jogszerűen) használt jelet megjelölésnek nevezi.

[szerkesztés] A védjegyoltalomban részesíthető megjelölések

A magyar védjegytörvény szerint védjegyoltalomban részesülő megjelölés lehet különösen:

  • szó, szóösszetétel, beleértve a személyneveket és a jelmondatokat;
  • betű, szám;
  • ábra, kép;
  • sík- vagy térbeli alakzat, beleértve az áru vagy csomagolás formáját;
  • szín, színösszetétel, fényjel, hologram;
  • hang, valamint
  • a fent felsorolt egyes megjelölések összetétele.

[szerkesztés] A védjegyjog tartalma (a védjegyhasználat)

A magyar védjegytörvény a védjegyoltalomból eredő jogok és kötelezettségek körében kiemeli, hogy a védjegyoltalom alapján a védjegyjogosultnak kizárólagos joga van a védjegy használatára. E kizárólagos jogot csak a védjegyjogosult gyakorolhatja, illetve az, akinek a védegyjogosult használati engedélyt (licencia) adott. A védjegyjogosult bárkivel szemben felléphet, aki engedélye nélkül gazdasági tevékenység körében használ

  • a védjeggyel azonos megjelölést olyan árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban, amelyek azonosak a védjegy árujegyzékében szereplőkkel;
  • olyan megjelölést, amelyet a fogyasztók a védjeggyel összetéveszthetnek a megjelölés és a védjegy azonossága vagy hasonlósága, valamint az érintett áruk, illetve szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt;
  • a védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló megjelölést a védjegy árujegyzékében szereplőkkel nem azonos vagy azokhoz nem hasonló árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban, feltéve, hogy a védjegy belföldön jóhírnevet élvez, és a megjelölés alapos ok nélkül történő használata sértené vagy tisztességtelenül kihasználná a védjegy megkülönböztető képességét vagy jóhírnevét.

Különösen tilos (másoknak)

  • a megjelölés elhelyezése az árun vagy csomagolásán és/vagy
  • a megjelölést hordozó áru forgalomba hozatala, eladásra való felkínálása, valamint forgalomba hozatal céljából történő raktáron tartása, és/vagy
  • szolgáltatás nyújtása vagy annak felajánlása a megjelölés alatt, és/vagy
  • a megjelölést hordozó áruknak az országba történő behozatala vagy onnét történő kivitele;
  • a megjelölés használata az üzleti levelezésben vagy a reklámozásban.

[szerkesztés] A védjegyoltalom területi hatálya

A védjegyjog területi (territoriális) hatályú, ami főszabályként annyit jelent, hogy csak abban az országban áll oltalom alatt, ahol védjegyként bejelentették és védjegyként lajstromozták. (Angolszász jogrendszerű országok joga hagyományosan az adott országban való használatot tartja fontosnak). Következésképpen egy Magyarországon a Magyar Szabadalmi Hivatalnál bejelentett és a hivatal által lajstromozott védjegy oltalma csak Magyarországra terjed ki.

E szabály következménye, hogy regionális illetve nemzetközi védjegyoltalmi rendszerek jöttek létre, biztosítva az oltalmat több országra. Nincs olyan egyezmény, amely a Föld valamennyi országában lehetővé tenné a védjegyoltalom egyetlen bejelentéssel való megszerzését. A legfontosabb regionális védjegyoltalom a közösségi védjegy, amely egyetlen bejelentéssel oltalomszerzést tesz lehetővé az Európai Unió teljes területére.

[szerkesztés] A közösségi védjegy

Magyarországnak az Európai Unióhoz történt 2004. május 1.-i hatályú csatlakozása nem jelenti azt, hogy a Magyarországon lajstromozott védjegyek oltalma automatikusan kiterjedne az Európai Unióra is. Az oltalomszerzés érdekében új közösségi védjegybejelentést kell tenni. A csatlakozás másik oldalról azzal járt, hogy a csatlakozás óta valamennyi, akár a csatlakozás előtt, akár ezután bejelentett közösségi védejgy oltalma (lajstromozása esetén) Magyarországra 2004. május 1-től automatikusan kiterjed.

[szerkesztés] A megjelölés védjeggyel való védett jellegének feltüntetése

Az Egyesült Államokban a védett jelleg feltüntetése kötelező, ezért tüntetik fel a ® szimbólumot (regisztrált védjegy; nagy R betű egy körben). Ha nincs technikai lehetőség a szimbólum megjelenítésére, akkor (R) (nagy R betű zárójelek között) karaktereket is szokták használni. Szintén az Egyesült Államokban szokásos a ™ (=trademark; TM betűk [alternatívaként a TM betűk zárójelek között]) és SM (=service mark) jelek feltüntetése, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy bár a megjelölés nincs lajstromozva, azt a használója védjegynek tekinti. Számos országban – így Magyarországon – ezzel szemben nem kötelező a védjegy védett jellegének feltüntetése. Ezekben az országokban nem egységes a gyakorlat, Magyarországon a ® szimbólumot használják, vagy a „Törv. védve” (értsd: törvény által védve) feliratot.

[szerkesztés] Védjegy és fajtanév

[szerkesztés] Fajtanév

A fajtanév fogalmát a védjegytörvény sajátos értelemben használja.

A fajtanév olyan szó vagy szóösszetétel (a továbbiakban együtt: szó), amely nem alkalmas védjegyoltalomra, tehát amelynek védjegyként való oltalmát a védjegytörvény kizárja.

A fajtanév azért nem alkalmas védjegyoltalomra, mert olyan szó, amely úgy nevez meg egy árut vagy szolgáltatást (a továbbiakban együtt: árut), hogy egyáltalán nem utal az előállító (forgalomba hozó, a szolgáltatást nyújtó) vállalatra.

Nem fajtanév ezzel szemben az a védjegyoltalom alatt álló szó, amely ugyan egyértelműen megnevez egy vagy több árut, azonban egyúttal a védjegyjogosultra (előállítóra stb.) is utal. A fajtanév értelmezésénél mindig figyelemmel kell lenni az árujegyzékre, azaz eltérő áru esetén a fajtanévben foglalt szó alkalmas lehet védjegyoltalomra.

Például:

  • Lotto – szerencsejátékra, lottószelvényre fajtanév, de ruházati termékekre védjegyként lajstromozható;
  • Parabola – antennákra fajtanév, de TV-műsor szolgáltatására védjegyként lajstromozható;
  • Poison (magyarul: méreg) – mérgező vegyi anyagokra nem, de parfümre védjegyként lajstromozható.

[szerkesztés] Védjegy fajtanévvé válása

Fajtanévvé válhat a védjegy, ha a védjegyjogosult hagyja, hogy általánosan fajtanévként használják védjegyét, amely ily módon – szaknyelven – elveszíti megkülönböztető képességét. Ez történt például a fridzsider (eredetileg Frigidaire) szóval.

A védjegyjogosultak egy része különös figyelmet fordít arra, hogy megakadályozza védjegye megkülönböztető képességének elveszítését. A fajtanévvé válási folyamat ugyanis bizonyos ideig visszafordítható. Például a védjegyjogosult hirdetésekben hívja fel a figyelmet arra, hogy a megjelölésre védjegyoltalommal rendelkezik. Megtörtént, hogy a „zsilett” szót az 1950-es1970-es években általában a „borotvapenge” fajtaneveként használták Magyarországon – a Gillette cég termékei ekkor nem voltak elérhetők. Mióta azonban a Gillette védjeggyel ellátott termékek kaphatóak, a termékeket kiterjedten reklámozzák, a GILLETTE védjegy visszanyerte megkülönböztető képességét.

A védjegyoltalom megszűnhet, ha az oltalom megszűnését a védjegy megkülönböztető képességének megszűnésére alapítva kérik. Miután a védjegyoltalom megszűnéséről jogerő határozat születik, a védjegyben foglalt megjelölést bárki szabadon használhatja fajtanévként.

Lásd még: Fajtanévvé vált védjegy

[szerkesztés] Védjegyek és fajtanevek feltünetése lexikonban

A szótárakban, lexikonokban, enciklopédiákban bármilyen nyilvános információ szerepelhet, így védjegyszavak is (a védjegyjogosult engedélye nélkül is). Egy példa: a „Renault” cégről információ adható a Renault védjegy jogosultjának engedélye nélkül.

Nem kelthet azonban a megjelent információ olyan benyomást, hogy fajtanévről és nem védjegyszóról van szó.

Például:

Ezt a benyomást a lexikon stb. akkor kelti – a szerkesztő szándékától függetlenül – ha a védjegyet úgy tünteti fel, mintha fajtanév lenne (képzeletbeli példák valódi védjegyekkel):

  • a „Walkman” címszónál a következő szöveg szerepel: „»walkman« a sétálómagnó szokásos neve” vagy „Ma már a világon sok vállalat gyárt walkmant” stb.
  • avagy: „»dzsip«: a négykerék-hajtású járművek gyűjtőneve” vagy „a Land Cruiser a Toyota dzsipje” stb.

Ez a védjegyből képzett egyéb szavakra is vonatkozik: pl. másokat zavarhat a hangos walkmanozás (vókmenezés) közterületen stb. (A lexikon szerkesztőjének akkor is figyelemmel kell lennie arra, hogy védjegyszóval van dolga, ha a védjegyszó fajtanévvé válása történetesen előrehaladott stádiumban van, vagyis általában már fajtanévként emlegetik.)

A fajtanévvé válási folyamatot tehát a lexikon stb. nem támogathatja, a téves fogyasztói tudatot nem erősítheti, ez ellen a védjegyjogosult tiltakozhat és követelheti, hogy a lexikon stb. következő kiadásában helyesen jelenjenek meg a kifogásolt tények.

A védjegytörvényben foglalt rendelkezés nem nyilvánítja az ilyen esetet védjegybitorlásnak, viszont e rendelkezés megsértéséért a védjegyjogosult polgári bírósághoz fordulhat és követelheti a helyreigazítást.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

THIS WEB:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2008 (no images)

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - bcl - be - be_x_old - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - co - cr - crh - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dsb - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - ext - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gan - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - hak - haw - he - hi - hif - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kaa - kab - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mdf - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - mt - mus - my - myv - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - quality - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - rw - sa - sah - sc - scn - sco - sd - se - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sr - srn - ss - st - stq - su - sv - sw - szl - ta - te - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu -

Static Wikipedia 2007:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2006: