Tonkin-incidens

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Tonkin-incidens eredetileg két ütközetet jelentett, melyek során amerikai források szerint észak-vietnami hajók provokálatlanul támadást intéztek az Egyesült Államok rombolói ellen 1964 augusztusában a Vietnami-öbölben (angolul Tonkin Gulf). A valós események máig vitatottak, a hivatalos amerikai állásponttal szemben álló vélemények szerint a támadás pusztán politikai színjáték volt, amely ürügyként szolgált arra, hogy az USA nyilvánosan is fokozhassa titokban már amúgy is meglévő szerepvállalását Vietnamban.

Közvetlenül az incidens után Johnson elnök felhívást intézett a kongresszushoz, melyben kérte a Tonkin-öböl határozat jóváhagyását, amely gyakorlatilag felhatalmazást adott az elnöknek a vietnami háború kiterjesztésére.

2005 november 30-án az NSA néhány titkos dokumentumát nyilvánosságra hozták, amelyek azt bizonyítják, hogy a 2. észak-vietnámi támadás nem történt meg, az elnököt félreinformálták.

Tartalomjegyzék

1 Az események hivatalos amerikai változata
2 Tonkin-öböl határozat
3 Lásd még
4 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Az események hivatalos amerikai változata

1964. július 31-én az amerikai Maddox (DD-731) romboló felderítő küldetésbe kezdett a Tonkin-öbölben. A küldetés hivatalos célja információszerzés volt az észak-vietnami parti védelemről. Eközben további amerikai hajók támogatást nyújtottak dél-vietnami kommandók Észak-Vietnam ellen intézett támadásaihoz.

Augusztus 2-án három észak-vietnami torpedónaszád, dél-vietnami hajónak vélve a Maddoxot, torpedó- és géppuskatámadást intézett ellene. A támadásra adott azonnali válaszként a Maddox a közeli Ticonderoga repülőgéphordozóról érkező légi támogatással megsemmisítette az egyik, illetve megrongálta a másik két ellenséges hajót. A Maddox mindössze egyetlen géppuskalövedéktől kapott felszíni sérülést. Az ütközet végeztével visszatért dél-vietnami vizekre, ahol csatlakozott hozzá a C. Turner Joy romboló.

Augusztus 4-én a Maddox és a C. Turner Joy újabb őrjáratra indult az észak-vietnami partok felé. Utóbbi radarjeleket észlelt, amelyeket észak-vietnami támadásnak vélt. A két hajó erőteljes manőverezés közben körülbelül két órán át tüzelt radarcélpontokra, miközben torpedók elektronikus és vizuális észleléséről adtak jelentéseket. Nagyon valószínűtlen azonban, hogy bármilyen észak-vietnami erő lett volna a közelben e harc alatt. John J. Herrick kaptitány beismerte, hogy az egész csupán egy „túlbuzgó szonárkezelő” képzeletének játéka volt, aki valójában csupán „saját hajócsavarját hallotta”. Vo Nguyen Giap tábornok, az incidens idején az észak-vietnami csapatok főparancsnoka, később, 1995-ben tagadott bármifajta részvételt észak-vietnami részről az augusztus 4-ei incidensben, miközben elismerte az augusztus 2-ai támadást.

[szerkesztés] Tonkin-öböl határozat

Bár a Maddox részt vett dél-vietnami csapatok támogatásában, Johnson elnök hadügyminisztere, Robert McNamara mégis tagadta az amerikai kongresszus előtt, hogy a az amerikai haditengerészet támogatta volna a dél-vietnami hadműveleteket. A támadásokat „provokáció nélküli”-nek nevezte. Annak ellenére, hogy nem volt bizonyíték a második támadásra, a kongresszushoz szólva a Maddox elleni második támadás „megdönthetetlen bizonyítékának” létezéséről beszélt.

McNamara kongresszusi tanúvallomásának eredményeként az amerikai kongresszus augusztus 7-én elfogadta a Tonkin-öböl határozatot, amely megalapozta a vietnami háborúban való fokozott katonai részvételt. Bár hivatalosan sohasem volt hadüzenet, a határozat felhatalmazta Johnson elnököt, hogy „tegyen meg minden szükséges lépést, katonai erő alkalmazását is beleértve, bármely SEATO tagállam számára szükséges segítségnyújtáshoz, szabadságának megvédése érdekében”. Mind Johnson, mind pedig Nixon elnök ezt a határozatot használta fel az Indokínában való fokozódó amerikai szerepvállalás indoklására.

A határozatot a Nixon-kormány Kambodzsában történő katonai beavatkozásának hatására 1970-ben visszavonták. Az Egyesült Államok már 1969-től megkezdte csapatai kivonását az ún. vietnamizáció politikájának megfelelően, de csapatai egészen 1973-ig jelen voltak a térségben.