Szent Mihály-templom (Kolozsvár)
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A kolozsvári Szent Mihály templom Erdély második legnagyobb temploma a brassói Fekete-templom után. Hajója 50 m hosszú és 24 m széles, szentélye 20 m hosszú és 10 m széles. 76 m-es tornya (a kereszttel együtt 80 m) a legmagasabb erdélyi torony.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
Építését 1316 körül kezdék el, az építés időpontját pontosan nem ismerik, de feltételezhetően a városi rang megszerzéséhez kötődik. A templom több, mint száz évig épült, az anyagiakat részben az adakozó polgárság, részben a búcsúk bevétele biztosította. A legrégebbi fennmaradt ezzel kapcsolatos irat 1349-ből származik, amelyben Avignon érseke és tizenöt püspök engedélyezte a búcsút azok számára, akik a Szent-Mihály templom és a Szent Jakab-kápolna világítására és felszerelésére adakoztak. (A kápolna az 1697-es tűzvészben annyira tönkrement, hogy az 1730-as években lebontották). Az építkezés befejezése 1442-1444 közé tehető, a torony viszont csak az 1511-1545 közötti időszakban lett készen. A jelenleg is látható torony alapkövét 1837-ben tették le és 1862-ban készült el. A templomot 1545-től a protestánsok, 1566-tól 1716-ig az unitáriusk használták, utána újra a katolikus egyházé lett.
[szerkesztés] Történelmi események
- 1551. július 26: Izabella királyné felmenti a rendeket a hűségesküjük alól és átadja I. Ferdinánd küldöttének, Castaldo tábornoknak a koronát és koronázási jelvényeket
- 1556. október 23: Izabella visszatér és átveszi a kormányzást
- 1601. március 27: Báthory Zsigmond (harmadik) beiktatása
- 1607. február 12: Rákóczi Zsigmond fejedelemmé választása
- 1608. március 7: Báthory Gábor fejedelemmé választása
- 1613. október 13: Bethlen Gábor fejedelemmé választása
- 1939. február 12: Márton Áron püspökké szentelése
- 1944. május 18: Márton Áron beszéde, amelyben elítélte a zsidóüldözést
[szerkesztés] Hivatkozások
[szerkesztés] Források
- Gaal György: Kalauz a régi és az új Kolozsvárhoz, Korunk, Kolozsvár, 1992
- Sas Péter: A kolozsvári Szent Mihály templom, Gloria Kiadó, Kolozsvár, 1998 [1]