Személyiségelmélet

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Személyiségelméletek

[szerkesztés] I. A pszichoanalitikus megközelítés

A pszichoanalitikus elmélet megalkotója Sigmund Freud. Felfedezte a szabad asszociációs módszer terápiás hatását, melynek során a pácienst arra kérik, mondjon el mindent, ami az eszébe jut. Freud a verbális asszociációk tanulmányozása révén visszatérő témákat fedezett fel, melyek tudattalan vágyak és félelmek manifesztációi voltak.

[szerkesztés] Topografikus modell

Freud az emberi lelket jéghegyhez hasonlította. A jéghegy vízfelszín felett megmutatkozó kicsiny része tudatos és tudatelőttes, mindaz az információ, amire pillanatnyilag nem gondolunk, de amely szükség esetén tudatossá tehető. A jéghegy vízfelszín alatti, sokkal nagyobb tömege a tudattalan: késztetések, vágyak, hozzá nem férhető emlékek terepe. A tudattalan folyamatok kiemelkedő jelentőségével szoros kapcsolatban állt, hogy az emberi viselkedést determinisztikusnak tekintette. A pszichológiai determinizmus szerint minden gondolatnak, érzelemnek és cselekedetnek oka van.

[szerkesztés] Strukturális modell

A személyiség 3 nagy rendszerből áll: id (ösztön-én), ego (én), szuperego (felettes én).

ID - Az id a személyiség legprimitívebb része, amelyből az ego és a szuperego kifejlődik. Az újszülött is rendelkezik vele. Tartalmát az éhség, a szomjúság, az élet védelme és a szexuális örömszerzés. Az id is az örömelv alapján működik.
EGO - Az ego a valóságelvnek engedelmeskedik: az ösztönimpulzusok kielégítésével addig kell várni, amíg a megfelelő környezeti feltételek létre nem jönnek. Az ego a személyiség végrehajtó szerve. Az ego közvetíti az id, a valóság és a szuperego követelményei között.
SZUPEREGO - A szuperego, amely eldönti, hogy egy cselekedet jó e vagy sem. A szuperego a társadalom értékeinek és erkölcsi normáinak belső képviselője. A szuperego a szülői jutalmazások és büntetések révén alakul ki. A szuperego normáinak a megsértése, a szülői szeretet elvesztését és az azzal járó szorongást idézi fel. Ez a szorongás tudattalan, de bűntudatként élhetjük át.

Az id egésze, valamint az ego és a szuperego nagyobb része a tudattalanba merül, az ego és a szuperego kis része pedig tudatos vagy tudatelőttes.

[szerkesztés] A személyiség fejlődésének szakaszai

Freud úgy vélte, hogy az első öt életévben a gyermek olyan fejlődési szakaszokon megy át, amelyek hatással vannak személyisége alakulására. Ezeket pszichoszexuális szakaszoknak nevezte el. Az egyes szakaszokban az id örömkereső impulzusai a test más-más területét szállják meg.
1. Az első életévet a pszichoszexuális fejlődés orális szakaszának nevezte el. Ebben az időszakban a csecsemők öröme a szopásból származik.
2. A második életévet Freud az anális szakasz kezdetének vélte, amikor a gyermek a széklet visszatartásában, elengedésében talál örömet.
3. A fallikus szakaszban, amely 3-6 éves korig tart, örömeik nemi szervük simogatásából származnak. Az ödipális konfliktust a fallikus szakaszban kell megoldania a gyermeknek. E konfliktus a fiúknál a fiú szexuális impulzusai 5-6 éves kora körül az anyára irányulnak. A fiúban felébred az attól való félelem is, hogy nemi impulzusait apja azzal bosszulja meg, hogy kasztrálja. Ezt a félelmet Freud kasztrációs szorongásnak nevezte el. Az ödipális konfliktus feloldása vet véget a fallikus szakasznak, melyet kb. 7-12 éves korig tartó látenciaperiódus követ. Ez az időszak szexuális szempontból csendes.
Végül a pubertás és a serdülés vezet be a felnőtt szexualitás érett fázisába, a genitális szakaszba.

[szerkesztés] A pszichoanalitikus megközelítés bírálata

A pszichoanalitikus elmélet mint az ambivalencia elmélete teljesen egyedülálló. A bírálatok szerint sokszor nem világos, mi az, amit Freud páciensei maguk hoztak elő életük korábbi eseményeiből, mi az, amit talán ő maga ültetett beléjük. Más bírálók azt állítják, hogy Freud olyan kitartóan faggatta betegeit rávezető kérdéseivel és sugalmazásaival, hogy azok soha meg nem történt csábítások emlékét rekonstruálták. Mások szerint Freud sok esetben csak arra következtetett, hogy a csábítás bekövetkezett, noha a beteg erről sosem beszélt. Azt az elméletét, mely szerint a női pszichoszexuális fejlődést nagyrészt a péniszirigység alakítja, mindenki elveti, mondván, az Freud és kora szexuális elfogultságát tükrözi. A kritikák ellenére Freud elméletének figyelemre méltó vonása, hogy milyen jól meg tudta haladni szűkös megfigyelési bázisát.

[szerkesztés] II. Szociális tanuláselméleti (behaviorista) megközelítés

A behaviorista megközelítés, amelyet szociális tanuláselméletnek vagy szociális kognitív megközelítésnek neveznek.

[szerkesztés] A tanulási folyamatok szerepe

A szociális tanulást az operáns kondicionálás és az ahhoz kapcsolódó folyamatok speciális eseteként kezeljük. A tanult viselkedést kontrolláló megerősítők is lehetnek közvetlenek, megfigyeltek vagy saját magukra mértek. Ha a személy ugyanarra a válaszára sok különböző helyzetben jutalmat kapott, generalizáció megy végbe, amely biztosítja, hogy ugyanaz a viselkedés sokféle helyzetben megjelenjen. A szociális tanuláselmélet hívei megkérdőjelezik az emberek vonásokkal történő jellemzésének jogosságát, mivel ezek elfedhetik a viselkedés helyzetek közötti változékonyságát.

[szerkesztés] Az egyéni különbségek kognitív változói

Julian Rotter bevezetett kognitív változókat 1954-ben és Albert Bandura szociális kognitív elméletnek nevezi a behaviorista megközelítés általa kidolgozott változatát. Az ő elmélete kölcsönösen meghatározottságot hangsúlyoz, amelyben a viselkedés külső meghatározói és belső meghatározói összefonódó rendszert alkotnak, amely a viselkedést, a rendszer egyéb tényezőit befolyásolja.

[szerkesztés] A konzisztenciaparadoxon

A szociális tanuláselmélet kérdőjelezi meg, hogy az emberek a különböző helyzetekben konzisztensen viselkednek. Ez teszi lehetővé azt az elképzelést, hogy az embereknek személyiségjegyeik vannak. Amikor a nyílt viselkedés következetlennek is tűnik, a pszichoanalitikus elmélet, akkor is feltételezi, hogy mindkét viselkedést konzisztens tudattalan motivációk magyarázzák. A konzisztenciaproblémát empirikusan vizsgálták. Ezek közül legismertebb Hartsorne és May klasszikus vizsgálata. 11 000 általános és középiskolás diákot viselkedéses teszteknek vetették alá. A különböző helyzetekben tanúsított viselkedések közti korreláció igen alacsonynak bizonyult. Átlagos korreláció 0,23 volt. Az ilyen alacsony korrelációk vezették a Hartshorne és May szerződéspárost arra, hogy sem a becsületesség, sem a becstelenség nem tekinthető egysége jellemvonásnak. A vitát Walter Mischel élesztette fel. Mischel arra a következtetésre jutott, hogy az emberek viselkedése helyzetről helyzetre nagyon változékony. Korrelációk a legtöbb vizsgálatban rendszerint 0,30-nál kisebbek. A paradoxon, amely fenntartja ezt a vitát, és megmagyarázza tartósságát, a következő: intuícióink szerint az egyének konzisztensek, a kutatások szerint pedig nem.

Válaszolni próbálnak a konzisztenciaparadoxonra, amelyet háromféleképpen próbáltak:

[szerkesztés] Aggregációs megoldás

A konzisztenciaparadoxon első megoldása egy módszertani érvre alapozódik. A tesztbe foglalt tételek számának emelésével az egész teszt megbízhatósága emelkedik. A Wechsler-intelligenciateszt két tétele közti korreláció mintegy 0,16. Pontosabb kép nyerhető, ha ugyanannak a vonásnak többfajta viselkedéses mutatóját kombináljuk, és ezzel az összesített pontértékkel dolgozunk. Hartshorne és May sokkal magasabb korrelációs értékeket kaptak, amikor ilyen összesített pontértékeket használtak. Az összesítés módszere a vonások időbeli stabilitásának bemutatására is alkalmazható. A vonások igen jelentős konzisztenciájára bukkanhatunk, ha eléggé nagy viselkedésmintával dolgozunk. Az összesítésen alapuló megoldás egy másik paradoxont is megold.

[szerkesztés] Személycentrikus megoldás

A konzisztenciaparadoxon másik megoldása fogalmi jellegű, és azt állítja, hogy intuícióink hívebben ragadja meg a személyiség valóságát, mint a kutatás. A megoldás Gordon Allport vonáselméleti megközelítés, amely az egyéneket a vonások egy közös készletén keresztül hasonlítja össze, nem képes a személy egyediségét megragadni. Ehhez a vonások egyéneken belüli egyedi konfigurációjára kellene összpontosítani. Az emberek közötti lényeges különbségek abban vannak, hogy mely vonások játszanak központi szerepet személyiségük szerveződésében. Az első stratégiát vonáscentrikus megközelítésnek, az Allport által javasolt stratégiát pedig személycentrikus megközelítésnek fogjuk nevezni. A legfontosabb különbséget jól szemlélteti Allport válasza a Hartshorne és May eredményeire, mely szerint az általuk megfigyelt gyermekek nem voltak konzisztensen becsületesek vagy becstelenek a különböző helyzetekben. Az alacsony korrelációk csak azt bizonyítják, hogy a gyerekek nem ugyanolyan módon konzisztensek. Allport megjegyezte, hogy a gyerekek önmagukhoz képest nem inkonzisztensek, csak a kutató elmélethez képest. Figyeljük meg hogyan kezdünk neki egy barátunk jellemzésének. Nem valószínű, hogy úgy jellemezzük, mint aki konzisztensen lelkiismeretes. Ehelyett először megpróbáljuk viselkedésének egy mintázatát azonosítani.

[szerkesztés] Interakciós megoldás

A konzisztenciaparadoxon interakcionista megoldása azt a személyiségpszichológusok között kialakulóban levő konszenzust tükrözi, mely szerint a viselkedés az egyén és a helyzet közötti interakció függvénye. Az interakciók 3 típusát soroltuk fel, amelyeken keresztül a helyzetek az egyén személyisége függvényévé válnak.

Az első nem egyszerűen a helyzet objektív jellemzőire reagálunk, hanem azok szubjektív értelmezésére (reaktív interakció).
A második az, hogy személyiségünk sajátos válaszokat vált ki másokból (evokatív interakció).
A harmadik folyamat, ami a konzisztenciaparadoxon szempontjából a legfontosabb, a proaktív interakció: személyiségünk egyes helyzetek felkutatására és mások elkerülésére késztet minket. A mások feletti dominancia szükségét érző személy az összeütközést keresi, a szubmisszívebb egyén megpróbálja elkerülni az ilyen helyzeteket.

A proaktív interakció azzal hozza létre a viselkedés helyzetek közti konzisztenciáját, hogy az emberek aktívan keresik és alkotják azokat a helyzeteket, melyek egymáshoz ténylegesen hasonlóak.

[szerkesztés] A behaviorista elmélet kritikája

A szociális tanuláselmélet hozzájárul a személyiségelméletekhez. A tanulási elvek megfelelő alkalmazása sikeresnek bizonyul egyes maladaptív viselkedésmódok megváltoztatásában is.

[szerkesztés] III. Fenomenológiai megközelítés

[szerkesztés] A fenomenológiai megközelítés lényege

A személyiség tanulmányozásának fenomenológiai megközelítése az egyén szubjektív élményeire összpontosít, arra ahogy a világot látják az emberek. A fenomenológiai elméleteket nem a személy motivációs története vagy a viselkedés előrejelzése érdekli. A fenomenológiai megközelítés különböző változatai közül a legfontosabb a humanisztikus pszichológia.

[szerkesztés] Humanisztikus pszichológia

A humanisztikus pszichológiát, mint harmadik erőt hirdették, mely a másik két megközelítés előfeltevéseihez és kérdéseihez képest alternatívát kínál. A társaság 4 elvet fogadott el: Az érdeklődés középpontjában az élményeket átélő személy áll. Saját szubjektív világlátásuk, énészlelésük és önértékelésük fogalmaival kell leírni és megérteni őket. A vizsgálódás elsődleges témái az emberi választás, a kreativitás és az önmegvalósítás. Az embereket nemcsak fiziológiai szükségletek motiválják. Alapvető szükségletük, hogy lehetőségeiket és képességeiket kifejlesszék. Kutatási problémák kiválasztásakor a jelentésteliségnek meg kell előznie az objektivitást. A pszichológusoknak objektivitásra kell törekedniük az adatok összegyűjtésében és értelmezésében A személy méltósága a legfőbb érték. A pszichológia célja az emberek megértése, nem pedig viselkedésük előrejelzése vagy kontrollálása.

[szerkesztés] Rogers énfogalma

Rogers személyiségelméletének központi fogalma az énfogalom. Az énfogalom tartalmazza mindazokat az elképzeléseket, észleleteket és értékeket, amelyek az én-t jellemzik: annak tudata, hogy mi vagyok én és mit tehetek. Ez az énfogalom a világ észlelését és a viselkedést is befolyásolja. Az énfogalom nem feltétlenül a valóságot tükrözi: ha valaki időközben igazán sikeres és elismert lesz, magát még mindig kudarcoknak láthatja. Az énfogalommal nem konzisztens élmények és érzések veszélyt jelentenek és tudatba kerülésük meggátolódik. Rogers úgy véli, hogy az ilyen elfojtások sem nem szükségszerűek, sem nem tartósak. Minél több tapasztalatát tagadja meg az ember, annál nagyobb lesz a szakadék énfogalma és a valóság között. Akinek énfogalma nem egyezik meg személyes érzéseivel és tapasztalataival az igazság szorongást okoz. Ez súlyos szorongást vagy az emocionális zavarokat idéz elő. Rogers elméletének másik fontos tényezője az énideál. Minél közelebb van az énideálunk reális énképünkhöz, annál kiteljesedettebbek és boldogabbak leszünk. Az énideál és a reális énfogalom közötti túl nagy eltérés a boldogtalanság és elégedetlenség forrása.

[szerkesztés] Abraham Maslow modellje

Már eltávolodott a behaviorizmustól. Elmélete szerint a szükségleteknek létezik egy hierarchiája, mely az alapvető biológiai szükségletektől azon komplexebb pszichológiai motivációkig terjed, melyek csak akkor válnak fontossá, ha az alapvető szükségletek már kielégülést nyertek.

Felülről lefelé:

Önmegvalósítási szükségletek: az önkiteljesítés elérése és a lehetőségek megvalósítása
Esztétikai szükségletek: rend, szépség, szimmetria
Kognitív szükségletek: tudni, érteni, megismerni a megbecsülés szükséglete: teljesíteni, kompetensnek lenni és elnyerni mások tiszteletét
A szeretet szükséglete: másokhoz tartozni, befogadottnak lenni
Biztonsági szükségletek: veszélyektől mentesnek lenni
Fiziológiai szükségletek: éhség, szomjúság

Az egyik szinten levő szükségleteket legalább részben ki kell elégíteni, mielőtt a felette levő szint szükségletei a cselekvés jelentős meghatározóivá válnak. Az egyén csak akkor lesz képes esztétikai és intellektuális érdeklődésére időt és energiát szentelni, amikor alapvető szükségletei könnyen kielégíthetők. A legmagasabb szintű motívum az önmegvalósítás csak azt követően teljesíthető be, hogy minden más szükséglet kielégülést nyert. Számos ember megéli az önmegvalósítás tünékeny pillanatait, amiket Maslow csúcsélményeknek nevezett. A csúcsélmény egy olyan élmény, melyet boldogság és kielégültség jellemez.

[szerkesztés] A fenomenológiai megközelítés értékelése

A fenomenológiai pszichológusok azt hangsúlyozzák, hogy fontos problémákat tanulmányoznak, bár munkájukban nem mindig tudnak szigorú módszereket használni. A fenomenológiai pszichológusok egyre nagyobb eredetiségről tesznek tanúbizonyságot az énfogalom és a személyes konstruktumok vizsgálatára alkalmazott új módszerek tekintetében. Freudot azzal bírálták, hogy neurotikus egyének megfigyelésére alapozva próbált meg felépíteni egy teljes személyiségelméletet. Az ő kritikusai arra mutatnak rá, hogy elméleteiket azokra a fiatal, jól működő emberekre szabták, akik megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy a Maslow féle szükséglethierarchia csúcsán lévő szükségletek kielégítésére törekedjenek.