Privacy Policy Cookie Policy Terms and Conditions Silent Hill 2 - Wikipédia

Silent Hill 2

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Silent Hill 2 a második része a Silent Hill túlélő-horror sorozatának. Megjelenései:

Elsőnek a Sony Playstation 2-jére adták ki, de később átportolták Microsoft Xboxra és PC-re is. Sokak szerint ez a rész messze a legijesztőbb horrorművek között van.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Cselekmény

James Sunderland, a főszereplő, levelet kap az elhunyt feleségétől, Mary-től, akit elvitt egy betegség 3 évvel a történet kezdete előtt. Azt írja benne, hogy vár rá a "különleges helyükön", a békés, csendes üdülővárosban, Silent Hillben. Jól tudja azt, hogy a felesége már halott, de mindennél jobban hiányzik neki, és bármit megtenne azért, hogy ismét vele lehessen. Emiatt nem is gondol bele abba, hogy esetleg a levél hamis (A kézírás amúgyis teljesen egyezik Mary-ével), azonnal a városba megy, reménykedve abban, hogy Mary nem halt meg. Mikor azonban megérkezik a városba, az már egészen más helyre emlékeztet, mint ahová ő és a felesége szerettek jönni. A városra sűrű köd telepedett, és konganak az utcák az ürességtől. Később embertelen alakú, groteszk és különös lények tűnnek elő a ködben, amiért is elkezdi megkérdőjelezni a saját elméje tisztaságát. Ahogy halad egyre előrébb, úgy találkozik néhány hasonló sorstársával, akik szintén Silent Hillbe jöttek, ránézésre ismeretlen okokból. Lassan rájön, hogy valamilyen módon a város kapcsolatban áll önmagával, és az ide érkező néhány emberrel. A történet végén pedig rádöbben a nagy igazságra, hogy mi is volt a valódi oka arra, hogy Silent Hillbe látogasson.

[szerkesztés] Más verziók

A Silent Hill 2-őt átportolták Xboxra, új alcímmel (Japánban 最期の唄 , Restless Dreams [Nyughatatlan álmok] Észak Amerikában, és Inner Fears [Belső félelmek] Európában), és egy új játszható karakterrel, Maria-val, akivel részletesebben betekinthetünk a háttértörténete mögé. Ez a különlegesség később PlayStation 2-re is megjelent, miután kiadták rá a Director's Cut verziót, vagyis Rendező Változatot. Általában vagy "Greatest Hits", vagy "Platinum" féle Silent Hill 2-ként emlegették, helyszíntől függően. James története immár a "Letter from Silent Heaven", vagyis "Levél a Csendes Mennyországból" nevet képviseli, míg Maria-é pedig "Born from a Wish", vagyis "Vágyból Született". (A PC verzió Rendezői Változata is tartalmazza a Born from a Wish-t, ennek fejlesztésében a Creature Labs segített be)

Az eredeti Európai verzió azért volt figyelemre méltó, mert mellékelték hozzá a "Making of", vagyis "Így készült" DVD-t, amit a France's FunTV állított össze. Tartalmaz előzeteseket, rajzgalériát, és dokumentumokat arról, hogy a Silent Hill 2 hogyan készült.

[szerkesztés] Folytatások

2006-ra két folytatás jelent meg. Egy újabb folytatást is terveznek, minimum két újgenerációs konzolra.

Ráadásképpen készítenek egy előzetest is a Playstation Portable-re, vagyis PSP-re.

  • Silent Hill: Origins (2006)

[szerkesztés] Kapcsolata a többi résszel

  • A Silent Hill 3. részében a főszereplő, Heather, egyszer felfedez egy halott alakot egy fotelban, a TV előtt ülve. Ez a jelenet egy utalás a második részre, amiben szintén lehet effélét látni. Egy másik feltűnő dolog pedig a WC-ben turkálós jelenet. A 3. részben Heather a bevásárlóközpont alternatív verziójában rájön arra, hogy a WC-k egyikébe lent beakadt valami, akárcsak a 2. részben. Amíg James fogta magát, és hajlandó volt lenyúlni a WC-be, addig Heather a kamera felé fordul, és csodálkozik azon, hogy mégis ki lenne képes egy WC-ben halászni azért, hogy kiszedjen belőle egy cuccot.
  • A Silent Hill 2. részében jónéhány olyan jelenet van, ami előre jelzi a jövőt, ami a Silent Hill 4. részében fog történni. A játék egy részénél James belép egy bárban, ahová az alábbi üzenet van a falra írva: "Itt volt egy LYUK. De már eltűnt." Ez utalás lehet a 4. részben, a falakban megjelenő fura lyukakra, amiken az ott levő főszereplő, Henry szokott átmászni, hogy átlépjen a rémálom-világba. Ráadásul a 2. részben egy újságcikkben megemlítik Walter Sullivant, egy gyilkost, aki a 4. rész antagonistája.
  • A 4. részben szerepel James édesapja, Frank Sunderland, akinek fontos szerepe van az apartman épületben, amiben Henry, az ottani főszereplő él. Frank egy házmester. Mikor Henry megnézegeti az egyik képet a lakásában, amit a házmester adott neki, akkor eszébe jut, hogy Frank említette, hogy a fia és annak felesége eltűntek Silent Hillben "néhány évvel ezelőtt". A tárgyak, amikkel a 2. részben össze lehet szedni az "újjászületés" befejezést a limitált verzióban/Rendezői változatban, megegyezik azokkal a tárgyakkal, amiket a Silent Hill 4-ben Walter Sullivan használt egy szertartáshoz.

[szerkesztés] Zene

A Silent Hill 2 zenéjét Akira Yamaoka készítette, Japánban 2001. október 3-án jelent meg, a KMCA-120 katalógus-számmal.

[szerkesztés] Hivatkozások

Silent Hill
Fejlesztők Team Silent | Climax Studios
Részek 0rigins | 1 | 2 | 3 | 4: The Room | 5 (egyelőre címtelen)
Film Silent Hill | filmzenealbum
Zenealbumok 1 | 2 | 3 | 4: The Room
Szereplők Alessa | Cybil | Douglas | Eileen | Harry | Heather | Henry | James | Lisa | Maria | Walter
Teremtmények Pyramid Head | Valtiel | Nurse
Helyszínek Midwich Általános Iskola | Brookhaven Kórház
THIS WEB:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2008 (no images)

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - bcl - be - be_x_old - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - co - cr - crh - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dsb - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - ext - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gan - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - hak - haw - he - hi - hif - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kaa - kab - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mdf - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - mt - mus - my - myv - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - quality - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - rw - sa - sah - sc - scn - sco - sd - se - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sr - srn - ss - st - stq - su - sv - sw - szl - ta - te - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu -

Static Wikipedia 2007:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2006: