Op-art

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Victor Vasarely szobra Pécsett

Az op-art, azaz optikus művészet, 20. századi irányzat. Az absztrakt expresszionizmussal párhuzamosan fejlődött. Alapgondolatát: az ember térérzetének és térszemléletének alakítását, a festészet, plasztika és építészet eszközeivel a 20-as évek konstruktivista művészet irányzataitól kölcsönözte. A 60-as években terjedet el, már nem a tér és mozgás alapelveivel, hanem bonyolultabb módozataival foglalkozik, és a művek kivitelezésük folytán legalább annyira tartoznak a technika, mint a képzőművészet területére.

Olyan művészet ez, amelyben az átlagos geometriai és matematikai törvények hatnak, s lehetővé teszik, hogy optikai hatásuk révén a mogás és a vibrálás érzetét keltsék. Több ponton érintkezik az építészettel, belsőépítészettel, forma- és ipari tervezéssel. Az op-art a vonalrendszert, az alapvető mértani alakzatokat: négyzetet, kört, háromszöget használ, s ezeket előre elképzelt terv szerint osztja be. A vonalak és az alakzatok egy stilizált perspektívában sűrűsödnek vagy ritkulnak, növekednek, vagy kisebbednek, s eztért mozgást, vibrálást keltenek.

Az op-art legkiemelkedőbb képviselője Victor Vasarely, vagyis Vásárhelyi Győző. Ő a megalkotója szinte mindenfajta optikai eleménynek. Műveit csoportosította, s mindegyik az optikai illózió más-más fajtáját kutatja. Egyes sokszorosítáasra szánt művei átlátszó műanyag lappal borítottak, melyen ugyanaz a rajz, mint a képen, csak fordított viszonyban, mint pozitív és negatív. Ez a két rajz szinkronba hozható, azután a műanyag le-föl, jobbra-balra mozgatható, s így a raj állandón változik. Vasarely sok képe fekete-fehér, de a 60-as évektől ugyanazokhoz az optikai illóziókhoz gazdag, fényes festékanyagot használ.

A mozgás és a fény a 60-as években újra aktuálissá vált, de most nem ábrázolt illúzióként, hanem teljes valójukban. Az első mozgó műalkotásot Tatlin álmodta meg, 3. internacionálé című emlékművében, de ezt Alexander Calder valósította meg. A mozgó szobrok vékony sárgaréz aulfóliából készültek, és légáramlat mozgatta őket.

Míg Calder művei a fantázia és a játékösztön eredményei, Nicholas Schoeffer (Schöffer Miklós) kutatásai matematikán, kibernetikán és számítástechnikán alapulnak. Ő mozgás, fény és szín segítségével alkotja a teret. A fény és mozgás tébe helyzésével balettek és nagy látványosságok színpadképét tervezte, de egy város terveit is elkészítette. Legambíciózusabb a liége-i kibernetikus torony 1961-ből. A tér, a mozgás és a fény egységét úgy éri el, hogy különféle színű szűrőkön fényt bocsát át.