No, megállj csak!
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A No, megállj csak! (Ну, погоди!) egy szovjet animációs rövidfilmsorozat (rajzfilm), mely a Szojuzfilm filmstúdió gondozásában készült 1969 és 1986 között.
Az első széria első része 1969. január 1-jén került adásba, a farkast megszemélyesítő Anatolij Papanov halála miatt 1986-ban pedig az utolsó. Az azóta kultuszfilmmé nőtt sorozat korábbi fel nem használt felvételeiből összevágva 1993-ban (még Papanov hangjával) kiadtak egy újabb szériát.
2004-ben új szinkronnal (Igor Kristenko) egy újabb széria született, melynek sikerén felbuzdulva 2006 elejére elkészült újabb 20 rész (mely egyben a 19. évad), és már készül a 20. évad is.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A film címe
A filmek elején többnyire a Nyúl szerepel valamilyen ártatlan dologgal foglalatoskodva, majd a Farkas tűnik fel, aki valamilyen okból el akarja kapni a Nyulat, ekkor a Nyúl menekülni kezd, mire a Farkas azt kiáltja: "No, megállj csak!", és utánaered. A sorrend néha változik.
[szerkesztés] Szereplők
A sorozatnak két főszereplője van: a Farkas (Волк) és a Nyúl (Заяц)
[szerkesztés] Farkas
Kezdetben olyan, mint egy huligán: erős dohányos, aki előszeretettel éli ki vandál hajlamait amin csak lehet, gyakran kisebb-nagyobb törvényeket is áthágva. Másfelől azonban próbálkozásai, hogy elkapja a Nyulat, gyakran hihetetlen mutatványokra is rákényszerítik, melyekben egyéb képességeiről is számot ad, például kiválóan tud műkorcsolyázni, balettozni, gitározni és motorozni roppant erős, rocker motorján. Énektudását is megcsillantja, az első részben például a kötélen felfelé mászva a szovjet rendszerben csupán megtűrt Vlagyimir Viszockij hegymászódalát dúdolja. Habár nem tehetségtelen, mégis minden próbálkozása a Nyúl elkapására rendre visszafelé sül el. Ahogy a sorozat halad előre, úgy lesz egyre céltudatosabb, nem egy nyulat szeretne elkapni, hanem a Nyulat, melynek érdekében nem riad vissza drasztikusabb módszerek alkalmazásától sem.
[szerkesztés] Nyúl
A Nyúl rendszerint a pozitív hőse a sorozatnak, habár sokkal kevesebbet szerepel, mint a farkas és karaktere sincs olyannyira kidolgozva - mely miatt sokan a farkassal szimpatizálnak - szereplése rendszerint a farkas előli menekülésre korlátozódik. Csak az újabb epizódokban került jobban kidolgozásra a figurája, illetve lett aktívabb szereplője a sorozatnak és a menekülésen túl párszor például egyenesen megmenti a Farkast saját csapdájából, vagy a kilátástalan helyzetből, ahová került.
[szerkesztés] Egyéb szereplők
Több visszatérő szereplője is van a rajzfilmnek, ezek közül a roppant erős Víziló (Бегемот) tűnik fel legtöbbször (hol rendőr, hol teremőr a múzeumban, hol boltos, hol gyalagos, stb), illetve a Macska (Кошка), aki bűvész, számos színpadi produkcióval tűnik fel, aki roppant érzékeny a tapsra, nagyon igényli azt. Több kisebb szerepben tűnnek fel különböző barátságos medvék is.
[szerkesztés] A szezonok
A részeknek nem volt címük, csak számuk, viszont minden szezon más és más környezetben játszódik:
- Város és tengerpart (1969)
- Vásárok, búcsúk, fesztiválok (1970)
- Úton (1971)
- Stadionok (1971)
- Város (1972)
- Vidék (1973)
- Tengeri utazás (1973)
- Újévi ünneplés (1974)
- Televíziós stúdió (1976)
- Építési terület (1976)
- Cirkusz (1977)
- Múzeum (1978)
- Olimpiai játékok (1980)
- Napközi (1984)
- Kultúrház (1985)
- Az orosz népmesék birodalma (1986)
- Egzotikus tájak (1993)
- Szupermarket (1993)
- Gyógyüdülő (2005)
- (készülőben)
[szerkesztés] Első rész
Az első rész még csak kísérleti jelleggel került adásba, mely az év második felében beinduló sorozat prototípusát adta.
[szerkesztés] 1–16. évad
1969–1986 között ment folyamatosan a Szojuzfilm gondozásában.
- Rendező: Vjacseszlav Kotyonocskin
- Szinkronhangok:
- Farkas: Anatolij Papanov
- Nyúl: Klara Rumljanova
[szerkesztés] 17–18. évad
Papanov halálával a sorozat felfüggesztése mellett döntöttek, mivel olyannyira összenőtt a színész és karaktere, hogy a folytatás szinte lehetetlennek tűnt, ennek ellenére a kultuszfilmmé nőtt rajzfilmsorozat mégis „közkívánatra” folytatódott. Az alkotók azonban nem mertek új hangot adni a Farkasnak, inkább a korábbi stúdiómunkákból vágtak össze két újabb részt, a Szojuzfilm és az Ukrán TV, Rádió és Mozi Dolgozó Képző Főiskola koprodukciójában.
[szerkesztés] 19. évad
Az eredeti rendező fia, Alekszander Kotyonocskin 2005 elején bejelentette, hogy a a „Christmas Films” gondozásában az ismert rádiós parodista, Igor Hrisztenko (Farkas) és a színésznő Olga Zverev (Nyúl) hangjával újabb részek készülnek majd. Nyilatkozatában kijelentette azt is, hogy nem kívánták rábírni őket az eredeti hangok utánzására, mivel azt akarták, hogy hiteles legyen a rajzfilm. A bemutatót 2005. szeptember 16-án egy jelmezes felvonulás előzte meg, mely egyben a sorozat újjászületésének is ünnepe volt.
[szerkesztés] 20. évad
A 20 rész 2006 elejére készült el, az előző évben megkezdett munka folytatásaként, melynek még nincs vége.
[szerkesztés] Érdekességek
- Az alkotók eredetileg a „szovjet Bob Dylant”, Vlagyimir Viszockijt szemelték ki a Farkas szinkronhangjának, a korabeli pártvezetés azonban ehhez nem járult hozzá
- A Farkas karaktere olyanyira összenőtt Anatolij Papanovval (egymás részeivé váltak), hogy a színész halálával a sorozat felfüggesztése mellett döntöttek
- Az 1993-as kiadású részeket korábbi stúdiómunkákból állították össze, még Papanov hangjával
- Könyv formában is kiadásra került, többek között Magyarországon is.