Nagyszénás

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Koordináták: é. sz. 46.673° k. h. 20.672°

**Nagyszénás**
Régió	Dél-Alföld
Megye	Békés
Kistérség	Orosházi
Rang	nagyközség
Terület	95,56 km²
Népesség
Összesen: 5739 fő (2002) Népsűrűség: 60 fő/km²
Irányítószám	5931
Körzethívószám	68
Térkép é. sz. 46.673° k. h. 20.672°	település Mo. térképén

Nagyszénás nagyközség Békés megye Orosházi kistérségében.

[szerkesztés] Története

A település a kilencvenes években ünnepelte fennállásának 900. évfordulóját. A pontos dátum természetesen nem ismert, hiszen az első írásos emlék csak évszázadokkal később kelt, viszont a helyiek úgy gondolták: a millecentenárium éve kiváló alkalom a visszatekintésre. Arra, hogy itt már a XI. század végén is volt élet, sejtések már régről táplálkoztak, azonban a bizonyosság 1994-ben született meg: a Helytörténeti Munkacsoportba tömörült lelkes lokálpatrióták kezdeményezésére folytatódott az a régészeti feltáró munka, amely a negyvenes évek végén abbamaradt. Ennek során egy román kori templomot, illetve egy hozzá tartozó temetőt találtak a szakemberek a település határában, mely a XI. század második, illetve a XII. század első felében épülhetett a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján. A templomot két-három évszázaddal később újjáépítették, majd a XVI-XVII. század fordulóján a műemléket elpusztították. Többről a leletek nem tanúskodnak, ugyanis magát a korabeli falut még nem sikerült feltárni.

Az első említések a faluról

Az első írásos emlék 1403-ból való: ajándékozta Fehérváron Zsigmond király Maróthy János macsói bánnak Zenaseghazt. A beiktatást az aradi káptalan végezte egy esztendővel később. Zenaseghaz/Szénásegyház nevének eredetére több elképzelés is létezik. Ezek közül a legvalószínűbb, hogy a templom építtetőjét nevezték Szénásnak. Ugyancsak elképzelhető lehetőség, hogy - utalva megélhetésükre és hitükre - a széna és az egyház szót használták névadásra a korabeliek. 1461-ből származó a leírások szerint a Maróthy-család az akkor meglévő Zeleméres községet próbálja meg visszaszerezni. A krónika azt is feljegyezte, amikor viszály tör ki a megye két birtokos családja, a Maróthyak és az Ábránffyak között, ennek során szénási jobbágyok is részt vettek a korabeli Kétsoprony éjszakai lerohanásában. Ismert az akkori bíró neve is: Bánya Lukács. Amikor 1476-ban kihal a Maróthy-család, a falu a király tulajdonába kerül, majd 1490 táján Corvin János Várkonyi Mihálynak adományozza. Később a föld - nem tudni, milyen körülmények között - visszakerül az udvarhoz, 1506-ban pedig II. Ulászló Corvin János özvegyének, Frangepán Beatrixnak és lányának, Corvin Erzsébetnek ajándékozza. Haláluk után Brandenburgi György lett az új földesúr. A feltárt adatok egyértelművé teszik, hogy a XVI. században a gyulai várhoz tartozó Szénás a térség legjelentősebb faluja, 1559-ben például közel száz jobbágy és húsz zsellér él itt családostól. Azt is tudjuk, hogy a földeken búzát, árpát és kölest termesztettek, sőt Szénás úgynevezett asztagrakó hely volt, vagyis ide hordták a környékről is az összeszedett gabonatizedet, s a falu bírája volt a felelős ezért. 1572-ben a király a Pozsony megyei Felsőszécsényből származó Szénásy Istvánnak adományozta a falut. Két évvel később a régi tulajdonos egyik leszármazottja, Várkonyi Aba Gáspár jelentkezik jussáért, melyet a király meg is ítél számára. Hosszú pereskedés kezdődik, amelynek a török dúlása vet véget. Az utolsó feljegyzés 1578-ból származik, ekkor még Szénás létező település, tehát sem keletkezéséről, sem elpusztításáról nem állnak rendelkezésre hiteles források, ugyanis az utolsó feljegyzés még létező településről ír. Történetírók egybehangzó véleménye szerint a tizenöt éves háborúval (1593-1606) hozható kapcsolatba a hanyatlás és a pusztulás: 1596-ban Szolimán pasa seregei hatalmas pusztítást vittek végbe a Körös déli oldalán, később tatár segédcsapatok is csatlakoztak a török seregekhez. Minden bizonnyal ezekben az években néptelenedett el Szénás, melynek későbbi sorsáról csak annyit tudunk, hogy az 1600-as, 1700-as években pusztaként emlegetik. 1720-ban - a többi Békés megyei pusztával együtt - az uralkodó báró Harruckern János Györgynek adományozza, aki bérlőknek adja ki a földet. 1798-ban a Harruckern-család közel 20 ezer hold földet ad át a Károlyi-családnak és csak közel 1500 holdat tartanak meg maguknak. Később ez a föld is gazdát cserél: 1860-ban már a Bolza családot jegyzik tulajdonosként.

Nagyszénás a XVIII. századtól

Az új Szénás alapítása a Károlyiak nevéhez fűződik: 1818-ban a régi, úgynevezett mihálytelki gazdaság területén 200 telekből álló napszámos falut alapítottak. Minden telek 825 négyszögöl belső jobbágytelekből és tizenkét hold szántóföldből állt. 1854-ben alakult meg a mai Nagyszénás, amely húsz évvel később, 1874-ben váltotta meg magát. 1850-ben alakul meg Kisszénás, másként Lajosszénás, mely a későbbiekben beolvadt az akkor még Nagykurtics néven emlegetett Nagyszénásba. Fennmaradt viszont régi pecsétje, melyen sarló és búzakalász látható, illetve az 1879-es évszám. Ebben az időszakban alakult ki Nagyszénás határrészeinek elnevezései: Apponyiráta, Czifra, Érparti major, Geszti-major, Malmos, Mihálytelek. Lakóinak száma a múlt század derekán 1744 fő, negyven évvel később 2817. Az I. világháborút követően már több mint hatezren élnek a településen. A szénásiak részvételéről az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban kevés adat áll rendelkezésre. Irattári források szerint Nagy- és Kisszénásról 19 legény áll be honvédnak. Más Békés megyeiekhez hasonlóan ők is Hódmezővásárhelyre kerülnek a 30. honvéd zászlóaljhoz. Ezt követően csak feltételezéseket találunk a meghatározó helytörténeti munkákban. Annyi vehető csak bizonyosra, hogy a szénási újoncok nem maradtak együtt, különböző alakulatokhoz osztották szét őket. Egy részük valószínűleg Kiss Ernő tábornok valamelyik hadosztályában harcolt a magyar szabadságért. A forradalom és szabadságharc leverése után Károlyi Györgyöt is elfogják és súlyos pénzbüntetésre ítélik hazafias magatartásáért. A már említett napszámosfalu alapítói között számos olyan családot fedezhetünk fel, akik Orosházáról települtek át, így hát joggal feltételezhetjük, hogy már az alapító ősök is Luther Márton követői voltak (hiszen a szomszédos Orosházát a Dunántúlról elüldözött evangélikusok alapították alig hetven évvel korábban). Ekkor még a vallásgyakorlásnak nem alakultak ki a megszokott formái, azaz nem volt papjuk és templomuk az embereknek. Annyi azonban bizonyos, hogy az itt élőket Orosházán anyakönyvezik, minderről a gondosan megőrzött iratok tanúskodnak. 1832-ben megalakul az orosházi anyaegyház kisszénási filiája, azaz fiókegyháza, mely lehetőséget nyújt a hit gyakorlására, illetve a születési és a halálozási adatok regisztrálására. A bejegyzések szerint az első újszülöttet Birkás Mihálynak hívták, míg az elhunytak listája egy testvérpárral kezdődik: Sándor Juliannával és Sándor Gyulával. Hogy mi okozta halálukat, sajnos nem derül ki a feljegyzésekből. Érdemes megjegyezni az első szénási egyházi szolga nevét is: Győri Imrének hívták, akivel később olyan elégedettek voltak elöljárói, hogy a szomszédos Bánomfalva (ma Gádoros) filiáját is irányította. Fontos róla tudni, hogy ő volt a település első tanítója is. Sajnos a helyi oktatás kezdeteiről nem állnak rendelkezésre megfelelő források, azonban egy dokumentum 1841-ben említi először Győri Imre nevét tanítóként is. Azt sem tudhatjuk, hogy volt-e egyáltalán iskola a régi Szénáson, az viszont egyértelmű, hogy a napszámosok gyermekei megismerkedhettek a betűvetés világával. Győri Imre viszonylag fiatalon, 1848-ban halt meg, őt Hanzel Mihály követte. Igazi iskoláról csak évtizedekkel később, már az áttelepített Szénáson beszélhetünk: 1877-ben merül fel először vasárnapi ismétlő iskola felállításának gondolata, majd a következő év elején megszületik a beleegyező egyházi döntés. Az 1879-es első osztályt húsz-huszonöt kisdiák kezdi meg. 1884-ben épül fel az új iskola, melynek épülete ma is áll: óvoda működik falai között. Az 1890-es évek elején felmerül, hogy az iskolát át kellene adni a községnek. Erre azért került sor, mert a helyi gyülekezet elé kitűzték az anyaegyházzá válás célját, ami komoly megtakarítást igényelt. A község azonban elutasította az egyház kérelmét, ám a Közigazgatási Bizottság határozatára mégis kénytelen volt átvenni az iskolát úgy, hogy az épület az egyház tulajdonában marad. Ám a falu elöljárósága nem tudta fenntartani az intézményt, így az 1898-ban állami kezelésbe került. (Adalék a település iskolatörténetéhez: 1930-ban négy állami és két katolikus népiskola, három állami és két katolikus általános továbbképző, egy állami gazdasági továbbképző, valamint egy iparostanonc iskola működött. A kisebb gyermekeket két óvodában készítették fel a tanulóévekre. Ezek túlnyomó része tanyasi iskola volt, melyek az évtizedek alatt becsukták kapuikat. Mára egy intézménybe tömörültek az iskolák, az óvodák száma pedig három.) Az anyaegyház vágya a múlt század utolsó éveiben teljesül, s részben ennek gyümölcseként 1900-ban felépül a község máig is egyik legékesebb épülete, az evangélikus templom. A katolikusoknak negyed évszázadot kellett várniuk: 1926-ban megépült az ő templomuk is. A történelmi egyházak mellett nazarénus és Hit Gyülekezete közösségek is működnek.