Megszólító eset
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A megszólító eset (idegen szóval vokatívusz, latinosan vocativus) arra a személyre vagy tárgyra utal, akit vagy amelyet megszólítunk. Kérdőszava: "kit, mit szólítok meg?"
A megszólító eset előfordul például a latin, a cseh és a lengyel nyelvben, valamint csökevényes formában az oroszban is. Ezekben a nyelvekben ez önálló forma a névszóragozásban, amely többnyire alakilag is eltér az alany-, a tárgy- és a többi eset ragjaitól.
A megszólítást a szervetlen mondatrészek között tartjuk számon (az indulatszókkal együtt), mert a mondatnak nem képezik szerves részét: soha nem alany, nem is tárgy, az igének sem lehet semmilyen vonzata, bővítménye, nem elemezhető.
[szerkesztés] Megfelelői a magyarban
A magyarban nincs megszólító eset: nincs olyan rag, amely kifejezetten a megszólítást fejezné ki. Maga a megszólítás azonban a magyar nyelvben is ismerős: hasonló az "Uram!", "Asszonyom!" (ezek ilyen alakban jellemzően csak megszólításban fordulnak elő), "Péter!", "Főnök úr!", "Bodri!" kifejezésekhez. Költői vagy más speciális szövegben tárgyakra is vonatkozhat: "Ó, te gyönyörű asztal!" – A megszólítást tehát alanyesetű vagy néha birtokos személyjeles formával fejezzük ki.
Ha magyarról a fenti nyelvek valamelyikére fordítunk, ügyelni kell rá, hogy ugyanaz a szó helyzettől függően más és más módon fordítandó: ha alany, alanyesetben, ha megszólítás, akkor viszont megszólító esetben.
Based on work by 