Lucius Licinius Crassus
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Lucius Licinius Crassus (Kr. e. 140 - Kr. e. 90), római politikus és szónok.
Kr. e. 107-ben néptribunus volt, majd 98-ban praetor, 95-ben consul, 92-ben censor. Censortársával, Cnaeus Domitius Ahenobarbusszal folytonos ellentétben álltak, mivel Crassus kifinomult, luxust kedvelő személyiség volt, míg kollégája a puritán, ősi római erkölcsiség ápolója volt. Viszálykodásukról még sokáig beszéltek hivatali idejük letelte után is.
Politikai tevékenysége meglehetős következetlenséget mutat, egy időben populáris, máskor inkább optimata jellegű. A maga idejében nagyon nagy hatású beszédeiből csupán töredékeket ismerünk. Hírnevét a Kr. e. 119-ben elmondott „Oratio in Caius Papirium Carbonem” (Beszéd Caius Papirius Carbo ellen) alapozta meg. Az „Oratio de colonia Narbonensi” (A narbói coloniáról mondott szónoklat) a senatusi vezetés ellen irányult. A „Suasio legis Serviliae” (Servilius törvényének ajánlása) Kr. e. 106-ban optimata tendenciájú. Már consulként mondta el „Oratio pro Quintus Servilio Caepione” (Beszéd Quintus Servilius Caepio érdekében) című beszédét. Címről ismerjük még „In Cnaeum Domitium Ahenobarbum” (Cnaeus Domitius Ahenobarbus ellen), illetve „In Marcium Philippum” (Marcius Philippus ellen) című beszédeit. Utolsó, viszonylag pontosan datálható műve az „Oratio pro Marco Curio” (Beszéd Marcus Curius ügyében).
Marcus Antonius Orator mellett kora legjelentősebb szónoka volt. Tudatosan készült e pályára: görög szónokokat fordított latinra, tanulmányozta a sztoikusok, a peripatetikusok tanításait, a görög költészetet, stb. A polgári jogra vonatkozó ismereteit Coelius Antipatertől sajátította el. Jelentős iskolát teremtett, alakját Cicero főképp „De oratore” című művében erősen idealizálta.
[szerkesztés] Források
- Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon (ISBN 9639374113)
Based on work by 