Lovag
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
[szerkesztés] Történelmi háttér
Az a kép, melyet krónikásai által a lovagság hagyott magáról az utókorra, ma is vonzó. A lovag "lovagias", védi az asszonyokat és az árvákat, a harcban rettenthetetlen, hitében jámbor, győzelmében nemes lelkű. Lovagnak lenni a feudális korszak egyik nagy kiváltsága volt. A bonyolult és ünnepélyes avatási szertartásoknak még a királyi hercegek és a főurak is alávetették magukat. Ám ha jobban elmélyedünk a "sötétnek " mondott középkor régen letűnt századaiba, nemcsak eszményképeket, sőt elsősorban nem is ilyeneket találunk a "nemes" lovagokról. A korabeli források ellentmondásos képet festenek róluk. Bátorság, hűség, nagylelkűség, nőtisztelet, ugyanakkor sötét árulás, kegyetlenség, nagyképűség, valamint butaság és műveletlenség egyaránt jellemezte a feudalizmus katonai pillérét, a nehézfegyverzetű lovagot.
A lovagság kialakulása egy történelmi, társadalmi átalakulás, a feudális társadalom kialakulásának természetes velejárója volt. A nagy Frank birodalom széthullása után, a teljesen önállósodott urak egymás ellen harcoltak, sanyargatták a falvak és a pusztulásra ítélt városok védtelen népét. Egész Európát belső viszályok sújtották. A belső bajokat külső támadások tetézték: délről a szaracénoknak nevezett arabok, északról a normannok, a Duna völgyéből a magyarok portyái söpörtek végig Európán, és tették szinte kilátástalanná az emberek életét. Az uralkodók és hadaik tétlenül szemlélték a belső bajokat és a külső támadásokat. Az európai társadalmak belső erőforrásai azonban megbirkóztak a fenyegető kihívással, és védekezésül létrehozták a feudális társadalmi rendet, s ennek legjellemzőbb katonatípusát, a lovagot.
Az egész folyamat szerényen és szinte önmagától indult meg. Adva volt egy várral, vagy várakkal és birtokokkal rendelkező főúr, aki részben erőszakkal, részben rábeszéléssel uralma alá vonta a környék parasztjait és kisebb birtokosait. Szerződést kötöttek egymással, melynek értelmében szolgálataikat és birtokaikat felajánlották a nagybirtokosnak, aki cserébe védelmet és anyagi ellenszolgáltatásokat nyújtott "embereinek". A feudális úr így hűbéreseivé tette az első lovagokat is, akik hűbérbirtokként megtarthatták földjüket, esetleg újabb birtokot is kaptak "uruktól", amit annak engedélyével utódaikra hagyományozhatták. Mindezért különféle szolgáltatásokkal tartoztak a hűbérúrnak: gazdasági feladatokat láttak el birtokán, udvarában különféle tisztségeket - lovászmester, asztalnok, pohárnok stb. - viseltek, ám mindenekelőtt katonáskodtak. Katonáskodni viszont csak az tudott, aki kellő gyakorlattal bírt a hadi mesterségben, másrészt fel tudta magát fegyverezni. A sodronyingből és nadrágból, sisakból, kerek vagy hosszúkás pajzsból, az egyenes kardból, lándzsából, buzogányból, csatabárdból álló fegyverzetet azonban csak az viselhette, aki meg tudta fizetni, vagy aki ezt megkapta a hűbérúrtól. Ha a lovakat is figyelembe vesszük, bizony tetemes summát kellett annak kifizetnie, aki mindezeket meg akarta vásárolni: a 9. században a teljes fegyverzet negyven tehén árába került, tehát egy egész falu árával volt egyenértékű.
Ilyen fegyverzet birtokában századokon át a nehézlovas vált Európa hadszíntereinek urává. Megszületett tehát a "lovag", akitől távol áll még mindama nemes eszmény, amellyel a későbbi századok költői, krónikusai és a romantika századának szépírói felruházták. Pusztán keményöklű, durva katona ő, nincs még osztálytudata, csupán annyit tud, hogy fegyvere lévén erősebb a jobbágynál, avagy a kalmárnál, s egyszerűbb kifosztani ezeket, mint dolgozni. Legtöbbre lovát és kardját becsüli, a szép nem tisztelete, mely finomabb lelkületű utódaikat áthatotta, teljesen hiányzik belőle. A lovagok többsége még csak nem is előkelő nemesi származású. Puszta létük nem is oldotta meg a problémákat. Az uralkodói hatalom változatlanul gyenge maradt, így a főurak zavartalanul vívták háborúikat, megzavarták a városok fejlődését, az ipar és a kereskedelem kibontakozását.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
A lovagság eszméi, kialakulása a középkori Európában
Női lovagok a középkorban és ma