Kubala László
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Kubala László (1927. június 10., Budapest - 2002. május 17. ,Barcelona), 1,76m/82kg, (ismert még Ladislao vagy Ladislav néven is, habár Lászlóként lett anyakönyveztetve), labdarúgó, aki játszott mind a magyar, mind a csehszlovák és a spanyol válogatottban is.
[szerkesztés] Korai évek és karrier
Kubala szülei az akkori Csehszlovákia területéről származnak. Édesapja lengyel-szlovák, édesanyja magyar-szlovák gyökerekkel rendelkezik. Kubala három különböző válogatottban játszott, önmagát "világpolgárnak" tartotta.
Kubala első csapata a Ganz TE volt, ahol 14-16 évesek között rúgta a labdát már 11 évesen. 18 éves korában leigazolta a Ferencváros csapata.
A következő évben besorozták, ezért el kellett menekülnie Csehszlovákiába. Ott az SK Bratislava együttesében, illetve a nemzeti csapatban játszott, ahol 6 mérkőzés alatt 4 gólt szerzett. Nemzetközi karrierje így kezdődött.
Hamarosan azonban csehszlovák behívót is kapott, így visszamenekült Magyarországra. Ezúttal a Vasast választotta. Ezen idő alatt 3 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben.
Amikor a kommunisták átvették a hatalmat, Kubala lefizetett néhány csempészt, hogy vigyék őt Olaszországba. Ott élő magyarokból csapatot szervezett. Ez a csapat felkészülkési meccseken legyőzte a Real Madridot 4-2 arányban Madridban, a spanyol válogatottat (amely éppen az 1950-es világbajnokságra készült) és az Espanyolt is. Az Espanyol elleni mérkőzés alatt az FC Barcelona megfigyelői kiszemelték Kubalát és szerződést ajánlottak neki. 1950. június 15-én írta alá, mellyel Barcelona játékos lett, karrierjét immáron a harmadik országban kezdve el.
Számos csapat akarta leigazolni őt, köztük a Pro Patria, az Inter Milan és a Torino. Valójában, Kubala beleegyezett, hogy játszik a Torinoban egy barátságos meccs erejéig, de lekéste a gépet a fia betegsége miatt. A visszaúton a gép lezuhant és mindenki meghalt a fedélzeten.
Az érdeklődés ellenére Kubala a Barcelona-ban maradt 1963-ig. Ezalatt az idő alatt 19 alkalommal játszott a spanyol válogatottban. A Barcelona elhagyása után játékosmenedzser lett az Espanyolnál, a FC Zürich-nél és a Toronto Falcons-nál. 1968-ban vonult vissza.
[szerkesztés] Hatása
Kubala ajánlotta be a Barcelona-ba Kocsis Sándort, Czibor Zoltánt, Kaszast és Szalay-t.
Kubala nem sokat szerepelt a magyar válogatottban, és nem sokat tett azért, hogy Magyarország legyen az első, mely legyőzi az angolokat a Wembley Stadionban. Szerveztek egy mérkőzést 1953-ban Anglia legjobbjai és a többi európai játékos között. Ebbe a csapatba 7 magyart válogattak be, de nem vállalták a játékot, mivel egy hónappal később ki kellett volna állniuk a magyar válogatottal az angolok ellen és nem akartak más csapatnak segíteni, a magyar nemzeti tizenegy akarta először legyőzni az angolokat saját hazájukban. Kubala kihasználta a lehetőséget és két gólt szerzett az ominózus gálameccsen. Az angolok egyenlítettek az utolsó percekben, de egy hónappal később 6:3-as vereséget szenvedtek a magyaroktól.
Talán legnagyobb bánata az volt Kubalának, hogy habár három nemzeti csapatban játszott, nem szereplt soha világbajnokságon. 1962-ben részt vett néhány selejtezőn, de ahogy Alfredo Di Stefano is, ő is lesérült a döntő előtt. Elutazott Chile-be a tornára, de nem lépett pályára.
A Barcelona 100. évfordulóján 1999-ben a szurkolók a csapat történetének legjobb játékosává választották. Olyan labdarúgókat utasított maga mögé, mint Johan Cruyff vagy Diego Maradona. Emelett megszavazták sportújságírók a második legjobb spanyol játékosnak, aki a 20. században játszott. Csak Alfredo Di Stefano-t találták jobbnak. Végül a spanyol kormány a sport Nagykeresztjét adományozta neki.
Tervezték, hogy róla nevezik el a stadiont. Erről tisztelői még most sem mondtak le. Emellett a róla szóló legendák szerint, olyan hatása volt korában a labdarúgásra, mint napjainkban David Beckhamnek. A női szurkolók száma feltűnően megnőtt abban az időben, ezért kellett a kevesebb, mint 20,000 férőhelyes stadiont a többszörösére bővíteni.