Kriptogram
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A kriptogram (vagy kriptogramma) olyan rövid szövegrészlet, ahol minden egyes betű helyén különböző betű áll (de azonos betűket azonos betűk helyettesítenek). A rejtvény megfejtéséhez az eredeti betűkre kell rájönni. Habár egykor komolyabb alkalmazásai is voltak, ma már csak rejtvényújságokban és magazinokban találkozhatunk velük.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A kriptogramok története
A kriptogramok eredetileg nem a szórakoztatás céljából jöttek létre, hanem a spártai katonák használták az i. e. 5. században. Egy rúdból és egy körétekert papírból állt, amely átfedés nélkül fonódott a rúd köré. Miután az üzenetet megírták, a papírt leszedték a rúdról és elküldték. Az üzenetet csak az tudta megfejteni, akinek ugyanolyan átmérőjű rúdja volt.
Az első olyan kriptogramok, melyeket szórakoztatás céljából hoztak létre, a középkorban jelentek meg, amikor a szerzetesek szabadidejükben ezzel foglalatoskodtak. Egy Bambergben talált kézirat szerint a Merfyn Frych ap Griad (844-ig élt), a walesi Gwynedd királyának ír látogatói egy olyan kriptogramot kaptak, amelyet csak úgy lehetett megoldani, ha a latin betűket görög betűkkel cserélték fel. A 13. század környékén az angol szerzetes, Roger Bacon könyvében hét kódolási módszert sorolt fel, és azt állította, hogy "bolond az, aki egy titkot a tartalmát a laikusok szeme elől elrejtő módtól eltérően ír le". A reneszánsz idején a kriptogramokat politikai célokra használták.
[szerkesztés] A kriptogramok megoldása
Ez általában gyakoriságelemzéssel történik, valamint betűsémák keresésével a szavakban, mint például az egy betűs szavak esetében, amelyek a magyar nyelvben "a", "e", "ő" és "s" betű lehet (az angol nyelvben csak 2 lehetőség van). Olykor a rejtvények készítői segítségképpen egy-két betűt előre megadnak. Cryptogram a neve az amerikai kriptogram szövetség (ACA) kiadványának is, amelynek rengeteg ilyen rejtvény található.
[szerkesztés] Lásd még
- Híres kódolt szövegek listája
- American Cryptogram Association
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Cryptograms.org - Online és nyomtatható kriptogramok
- Cryptogram Cracker - Online kriptogrammegoldó
- Cryptograma - Flash-alapú kriptogramjáték (angolul és spanyolul)
- MajorTalon.com
- CryptogramCorner
- The American Cryptogram Association
- Bruce Schneier Crypto-gram hírlevele
- Bruce Schneier Crypto-gram hírlevele audió (podcast) formátumban
- Cryptic Quoter
Klasszikus titkosírás |
Rejtjelek: ADFGVX | Affin | Atbash | Autokulcs | Bifid | Book | Caesar | Négy négyzet | Hill | Nihilista | Permutációs | Pigpen | Playfair | Polialfabetikus | Reihenschieber | Reservehandverfahren | Futókulcs | Helyettesítő | Transzpozíció | Trifid | Két négyzet | Vigenère |
Kriptanalízis: Gyakoriságelemzés | Egybeesés-számlálás |
Egyéb: Kriptogram | Polübiosz négyzete | Scytale | Straddling checkerboard | Tabula recta |