Kalligráfia
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A kalligráfia a (görög καλλος kallos „szépség” + γραφος grafosz „írás” szavakból) a díszes, szép (folyó) kézírást, annak művészi fokú gyakorlását nevezik. Kalligrafikus írásnak szokás nevezni a rendezett, szabályos folyó vagy folyamatos zsinórírást, amelynek többféle változata van, jelenleg mindegyik kiveszőben.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Előzményei, változatai
Az európai kalligráfia gyökerei a görög és római írnokok korába nyúlnak vissza, a Bibliát másoló és képekkel, iniciálékkal gazdagító középkori szerzetesekkel virágkorát élte egészen a könyvnyomtatás feltalálásáig (Johann Gutenberg, 15. század.) A 19. század végén William Morris a híres Arts and Crafts Movement újra felfedezte és népszerűsítette. A mindennapi életben a kézírás visszaszorulásával a kalligráfiát, a díszesen megírt szövegek elkészítését speciális alkalmakkor gyakorolják, meghívók, diplomák és hasonlók kerülnek ki a kalligráfia mai mesterei keze alól.
A kínai és a kelet-ázsiai kalligráfia eszköze az ecset, amelynek segítségével az írnok szintén folyamatosan tudja a jeleket főleg rizspapírra vagy selyemre írni. A kínai jelek (nem betűk!) neve hanzi, a japánoké kandzsi, a koreaiaké hanja. A kalligráfiát ezeken a távol-keleti helyeken igen fontos művészetnek tartják, és része a legkifinomultabb ázsiai festészetnek is.
A kalligráfiát vagy folyamatos mozdulatokra épülő szép kézírást például a japán gyerekek iskolában tanulják sok éven át, része az általános oktatásnak, ugyanis a japánok írásjelei fogalmakat takarnak, képileg is reprezentálnak, és a hangalak mellett a gyerekek rögzítik a jel előállításához szükséges finom manuális mozgás részleteit nemcsak a fejükben, hanem az izmaikban is.
A Közel-Keleten a muzulmánok is kedvelik a kalligráfiát, művészi teljesítménynek és az inspiráció szolgálójának tartják. A kézírás része az iszlám filozófiának, amely nem engedte a hasonmás képi ábrázolást, így szinte olvashatatlanul túldíszített, réztárgyakba vésett vagy falakat díszítő írásban bontakoztatták ki magukat a díszítő kedvű írástudók.
[szerkesztés] Zsinórírás kontra nyomtatott betűk
A zsinórírás különböző változatai a használt íróeszköztől függően a történelem különböző időszakaiban igen szép külalakot és fegyelmezett fogalmazást mutatnak, szemben a mai kommunikációs eszközként webfórumokon látható, egyéniséget nem tükröző gépelt szövegtöredékekkel.
Európában és Amerikában ezért több helyen próbálkoznak a folyóírás visszahozásával, akár felnőttkorban is, amelynek eredményeképpen összeszedettebb lesznek az illető gondolatai, tisztul a fogalmazása és rendezettebb, összefüggőbb lesz a beszédmódja is. Gondot okoz ugyanis a nyomtatott betűket író, a folyóírást nem ismerő amerikai és európai gyermekek szakadozott írása (vagy írógéppel való írásának töredezettsége), az egérmozgatás szekvenciáinak megtanulhatatlan jellege, amely a pszichológiai-pedagógiai szakirodalom szerint kihat a gondolkodásra is.
A 1970-es évek óta terjed a finom, műves és díszes betűvetéssel szemben a külvárosi kultúrából érkező, graffiti-stílusú betűalak, a drámai, szögletes, tömbös kézfestés is a különböző médiumokban. A graffiti olyan festékkel falra szórt, kívülállók számára többnyire érthetetlen, díszítő célú írás, amely egyszerre akar betű, kép és üzenet is lenni.
[szerkesztés] Rokonértelmű kifejezések
A kőbe vagy fémbe vésett írásjegyek tanulmányozásával az epigráfia vagy paleográfia foglalkozik.
Az írás külalakjával és értelmezésével a grafológia foglalkozik.
A szépirodalom (a szépíró és a szépírás) a kitalált történetek, regények és hasonlók gyűjtőneve.
Based on work by 