Közönséges fülbemászó
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
|
Közönséges fülbemászó Státusz: nem veszélyeztetett
|
|||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 |
|||||||||||||||
| Rendszertan | |||||||||||||||
|
|||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||
| Forficula auricularia Linné, 1758 |
|||||||||||||||
|
|
A közönséges fülbemászó (Forficula auricularia) egy közismert és elterjedt európai rovarfaj, amely nevével ellentétben nem költözik más állatok hallójáratába, a dobhártya átfúrása pedig végképp nem jellemző rá. Alapvetően hasznos, pusztítja a mezőgazdasági kártvőket, bár elszaporodva komoly károkat okozhat a gyümölcsök megrágásával.
[szerkesztés] Megjelenés
E közismert kis rovar 10-15 milliméteres hosszt elérő teste lapított, hosszúkás. Legjellegzetesebb attribútuma, hogy potroha feltűnő fartoldalékban (cercus) végződik, melynek két szára a hímek esetében jelentősen görbült, és egy-egy fog látható bennük, a nőstényeknél viszont egybesimulnak. A fogónak az ellenségek elriasztásában, a táplálék szájhoz emelésében és vékony, mintegy negyvenrét hajtott szárnyai kicsomagolásában van szerepe, melyek apró, pikkelyszerű fedőszárnyai alatt bújnak meg. A közönséges fülbemászó ritkán repül, de képes rá.
Alapvetően rozsdás gesztenyebarna színű; a fej világosabb a testnél, a lábak pedig sárgás színezetűek. A vízszintes állású fej kb. szív alakú, szabadon mozgatható, rajta található a rágó szájszerv és az összetett szemek. Pontszemei nincsenek. A potrohon bűzös váladékot termelő és akár 10 centiméteres távolságra is kilövellni tudó hólyagok találhatóak.
[szerkesztés] Életciklus
A fülbemászó fejlett utódgondozásáról híres. Az őszi párzást páros vagy csoportos áttelelés követi, majd tavasszal a nőstény költőüreget ás, ahova egy csomóban rakja le 20-50 ovális, vajszínű petéjét. Az anyaállat rendszeresen forgatgatja és végignyalja a petéket, hogy azok ki ne száradjanak, vagy nehogy elgombásodjanak. Később 5-6 hét múlva kikelő lárváit is őrzi a betolakodók ellen. A fülbemászók kifejléssel fejlődnek, azaz a lárvák nagyon hasonlítanak a kifejlett példányokhoz, csak szárnyuk hiányzik. Az imágó állapot mintegy 4 vedlés után következik be, de a fiatal fülbemászók már az első vedlés után képesek önellátásra – igaz, a családok rendszerint az első telelésig együtt maradnak.
Mindenevő, de elsősorban más ízeltlábúakkal – főleg levéltetvekkel, hernyókkal és különféle petékkel – táplálkozik. A nappalt többnyire rejtőzködve tölti valamilyen repedésben, üregben, vagy az avar közé bújva. Kedveli a magas páratartalmat. Éjszaka kiváló látására és érzékeny, fonalszerű csápjaira hagyatkozik a vadászat során.
Based on work by 