Privacy Policy Cookie Policy Terms and Conditions Kínálat - Wikipédia

Kínálat

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Kínálat alatt a köznyelv valamilyen vállalkozás - többnyire üzlet - értékesítésre szánt - vagyis a vevők számára kínált - termékeinek, illetve szolgáltatásainak összességét érti. A közgazdaságtan valamivel részletesebben határozza meg a szó jelentését: a kínálat egy vagy több jószág azon mennyisége, amivel az általunk vizsgált személy, vállalat vagy személyek/vállalatok csoportja rendelkezik, és azt adott ár mellett eladni is hajlandó.

A kínálat ezen definíciójához fel kell tennünk, hogy a javak homogének, tehát egységeiket minőségi szempontból senki sem tudja megkülönböztetni. A továbbiakban azt is feltételezzük, hogy a javak eladói racionális döntéshozók, így profitjuk, illetve - személyek esetében - hasznosságuk maximalizálására törekszenek.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] A kínálat fajtái

Aszerint, hogy hány gazdasági szereplő kínálatát vizsgáljuk, a kínálatnak három fő fajtáját különböztethetjük meg.

[szerkesztés] Egyéni/Vállalati kínálat

Ez egyetlen személy vagy vállalat egy jószágból vett kínálatát jelenti. Jele személy esetében gyakran s, míg vállalatnál S vagy Si (vagyis az i-edik vállalat kínálata).

[szerkesztés] Piaci kínálat

A piaci kínálat valamely jószág piacán jelen lévő összes vállalat és személy kínálata az adott jószágból. Az egyéni, illetve vállalati kínálatok egyszerű összegeként határozható meg. Jelölésére általában a nagy S betűt használjuk.

[szerkesztés] Aggregált kínálat

Aggregált kínálaton (jele AS) a gazdaság összes szereplőjének minden jószágból vett kínálatát értjük. Az aggregált kínálat esetében, mivel az több jószág kínálatát jelenti, az ár helyett az átlagárat vagy az árszínvonalat, a kínált mennyiség helyett pedig a kínált javak összértékét vesszük figyelembe. Részletesebben lásd az Aggregált kínálat című szócikkben.

Kínálati függvény
Nagyít
Kínálati függvény

[szerkesztés] A kínálati függvény

A kínálat definíció szerint egy konkrét mennyiséggel egyenlő adott ár mellett. Kézenfekvőnek tűnik, hogy minden lehetséges árszinthez az emellett érvényes kínálatot rendeljük hozzá, létrehozva így a kínálati görbét vagy kínálati függvényt. Ezt S(P)-vel jelölhetjük, ahol P az ár - azaz a magyarázó változó - jele.

[szerkesztés] Ábrázolása

A keresleti függvényhez hasonlóan a kínálati függvénynek is valójában az inverzét ábrázoljuk, mert a függőleges tengelyen tüntetjük fel az árat, a vízszintesen pedig a kínált mennyiséget. Ennek az a fő célja, hogy a két görbét fel lehessen rajzolni ugyanabban a koordináta-rendszerben.

[szerkesztés] Alakja

Versenyzői piacon a vállalatok kínálati függvényei - és ezért a piaci kínálati függvény is - növekvő meredekségűek, vagyis az ár emelkedésével a kínált mennyiség is nő. (Ez a megállapítás a kínálat törvényeként is ismert.)

A kínálati görbe eltolódása a határköltség növekedésének (S'), illetve csökkenésének (S'') hatására
Nagyít
A kínálati görbe eltolódása a határköltség növekedésének (S'), illetve csökkenésének (S'') hatására

[szerkesztés] Eltolódása

A vállalati kínálatot az áron kívül mindenekelőtt a javak termelési költségei befolyásolják. Pontosabban az utolsó jószágegység előállításának költsége, az úgynevezett határköltség (MC - angol marginal cost) van hatással a kínálatra. (Versenyző vállalatoknál a határköltség görbéje egybe is esik a kínálati görbével.)

Ha a határköltség nő, az egyes árszintekhez alacsonyabb mennyiség fog tartozni, ezért a kínálati görbe balra tolódik. Ha viszont MC csökken, megnő a kínálat, így a görbe jobbra tolódása figyelhető meg.

[szerkesztés] A kínálat árrugalmassága

Lásd még: Árrugalmasság

A kínálat árrugalmassága megmutatja, hogy az ár 1%-os növekedése a kínálat hány százalékos változását idézi elő. Jele többnyire εp vagy Ep (az angol elasticity: rugalmasság szó alapján).

A kínálat árrugalmassága egy konkrét árszinten (p0) így írható fel:

\varepsilon _p = \frac {\frac{\partial S(p_0)}{S(p_0)}} {\frac{\partial p}{p_0}} = \frac{\partial S(p_0)}{\partial p} \cdot \frac{p_0}{S(p_0)}

Vagyis a rugalmasság számítható a kínálati függvény ár szerinti deriváltjának segítségével.

Attól függően, hogy az árrugalmasság abszolútértéke milyen tartományba esik, öt esetet különíthetünk el.

  • Ha \varepsilon _p = 0, akkor a kínálat tökéletesen rugalmatlan. (Ez akkor van így, ha a kínálati görbe egy függőleges egyenes, vagy pedig a függvény és a vízszintes tengely metszéspontjában állapítjuk meg a rugalmasságot.)
  • Ha 0 < \vert \varepsilon _p \vert < 1, akkor a kínálat rugalmatlan.
  • Ha \vert \varepsilon _p \vert = 1, akkor egységnyi rugalmasságú kínálatról beszélünk.
  • Ha \vert \varepsilon _p \vert > 1, akkor a kínálat rugalmas.
  • Ha pedig a derivált nem létezik, ezért εp nem értelmezhető, akkor tökéletesen rugalmas a kínálat. (Ez akkor van így, ha a görbe egy vízszintes egyenes, vagy pedig a függőleges tengellyel vett metszéspontjában vizsgáljuk a rugalmasságot - matematikailag nem egészen pontosan azt szoktuk ilyenkor mondani, hogy \vert \varepsilon _p \vert = \infty.)

[szerkesztés] Kereslet és kínálat

A kereslet és a kínálat sok hasonlósággal rendelkező fogalmak. Mindkettő egy vagy több jószág mennyiségét fejezi ki az ár, illetve más tényezők függvényében. Ami egy piacon a vevők számára a kereslet, ugyanaz az eladóknak a kínálat.

Ha egy jószág kereslete és kínálata egyenlő (vagyis a keresleti és a kínálati függvény metszéspontjában vagyunk), piaci egyensúlyról beszélhetünk. Ha egy piac nincs egyensúlyban, meghatározott feltételek megléte esetén olyan piaci mechanizmusok indulnak be, amelyek az egyensúly irányába vezetnek.

THIS WEB:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2008 (no images)

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - bcl - be - be_x_old - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - co - cr - crh - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dsb - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - ext - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gan - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - hak - haw - he - hi - hif - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kaa - kab - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mdf - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - mt - mus - my - myv - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - quality - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - rw - sa - sah - sc - scn - sco - sd - se - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sr - srn - ss - st - stq - su - sv - sw - szl - ta - te - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu -

Static Wikipedia 2007:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2006: