I. Eduárd angol király

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

I. Eduárd (1239-1307) angol király végre kihúzta országát abból a romlásból, amibe elődei taszították. A harminckét évesen trónra lépő király személyében Angliának ismét egy harcos lovagkirálya lett, aki sorra vette fel a harcot a szomszédos államokkal. Emellett pedig más uralkodói feladatainak is eleget tett. Felesége Kasztíliai Eleonóra 25 gyermeket szült neki.

Tartalomjegyzék 1 A walesi bárdok 2 A Felföld harcosai 2.1 Békés beszivárgás 2.2 Nyílt háború 3 Az aranykor vége

[szerkesztés] A walesi bárdok

I. Eduárd hadai folyamatos sikereket értek el francia földeken és többször meg is ostromolták Párizst. Ám emellett a király más célokat is kitűzött maga elé. A walesi uralkodó ház hanyatlóban volt. Így nem okozott túl nagy gondot az angol királynak hogy a kontinensen vívott frontális háború mellett még a brit fősziget keleti felén elterülő ősi kultúrával rendelkező Walest is elfoglalja. Hosszú harcok árán 1282-re el is foglalta a térséget és az angol koronához csatolta. A hódító király legendásan kegyetlenül bánt a walesiekkel. Arany János „A walesi bárdok” című műve hűen tükrözi milyen volt az akkori helyzet. Ám Arany annyiban eltér a valóságtól hogy I. Eduárd személyesen sohasem vegyült ily módon a megszállt népekkel, ám katonái halomszámra ölték a leigázott kelta népességet. Arany másik tévedése, az hogy Eduárdot egyáltalán nem érintette mélyen a walesiek sorsa. Miután a lázadók ellen erős védvonallal vette körbe Walest annyira nem törődött az ottani állapotokkal hogy rögtön el is indult egy újabb háborúra. Ezzel nemcsak egy állam bukott meg, hanem egy már mintegy 2431 éves civilizáció is az enyészeté lett.

[szerkesztés] A Felföld harcosai

[szerkesztés] Békés beszivárgás

Az angolok eleinte lassan haladtak előre Skóciában. Eduárd inkább békefenntartóként lépett föl a súlyos belviszályokkal szabdalt Skócia ügyeibe abban reménykedve, hogy később magát teheti a királlyá. 1290-ben Leithben Eduárd hozzáadta I. Margit skót királynőt trónörökös fiához (szintén Eduárd) aki így a skót trón örököse is lett. Ám Margit még ebben az évben meghal tengeri betegségben. A későbbi II.Eduárddal kötött házassága viszont alapul szolgál majd Anglia skót trón iránti igényére. 1292 novemberében ő ellenőrizte a megüresedett skót trón sorsát. Tizenhárom jelöltből végül kettőt, John Balliolt és Robert the Brucet választotta. A skót nép végül az előbbit tette királlyá.

[szerkesztés] Nyílt háború

Ám I. Eduárdnak nem volt elég ez a jóságos békebíró szerep. 1296. március 30-án nyílt háborút indított a skótok ellen és megostromolta Berwik-upon-Tweed várát. Az angol katonák lemészárolják a civil lakosság kétharmadát. A skótok viszont ugyanezen év április 8-án Hexham váránál véresen megtorolták sérelmeiket. Az április 27-én zajló dunbar-i csata ismét Eduárdnak kedvezett, aki egyre előrébb nyomul a Skót-felföld hegyei között. Július 8-án John Balliol skót király lemondott a trónról I. Eduárd javára Montrose-ban. Eduárd elvette a skótok nemzeti kincsét, a Stone of Scone nevű koronázó követ (ezt a követ nevezik másképp Scone-i kőnek, vagy a Végzet kövének is) és Londonba vitte, miután skót nemesek hűségesküt tettek neki. Ezután Surrey earljét bízta meg Skócia igazgatásával. Ám az angol uralom nem tartott sokáig. 1297 májusában William Wallace rajtaütött Lanark kastélyán. Megölte a helytartót és lemészárolta az összes ott lévő angolt. Ezzel kitör a szabadságharc Skóciában. A nyár folyamán Sir Andrew Murray elfoglalt számos angol kastélyt és várat a felföldön, valamint Skócia észak-keleti részein, beleszámítva a Loch Ness partján lévő Urquhart Castle-t is. Végül szeptember 11-én William Wallace és Sir Andrew Murray megalázó és átfogó vereséget mért az angolokra Stirling mellett, a hídnál. Wallace ekkor alkalmazott stratégiája legendává lett. Az angolok kénytelenek voltak kivonulni Skóciából. De Eduárd nem adta föl. 1298. július 22-én Falkirknél legyőzte Wallacet. Ám ezzel sem ért el túl sokat. 1303 májusában még egy végső támadást indított Skócia ellen. Április 22-én Eduárd elfoglalta az utolsó skót védőbástyát, a Stirling-i várat. A védők pedig még azt követően is három hónapig kitartottak, hogy az élelmük elfogyott. 1305. augusztus 3-án William Wallace-t elfogták Glasgow mellett. Londonba vitték, majd augusztus 23-án kivégezték. Bár jelentős befolyást szereztek az angoloknak mégsem sikerült elfoglalni Skóciát. I. Eduárd halála után pedig a Brit fősziget egyesítése angol kézen még évszázadokig csak álom marad.

[szerkesztés] Az aranykor vége

Eduárd nagy bánatára a francia hadjárat sem járt túl nagy sikerrel, de annyit elért hogy sikerült egyes régen angol uralta területet visszafoglalnia. 1307-ben halt meg hatvanhét évesen. A trónon fia II. Eduárd követte. I. Eduárd rosszabbul talán nem is dönthetett volna. Fia uralkodását ugyanis olyan botrányok tarkították, amelyek ismét visszasüllyesztették Angliát III. Henrik korának helyzetébe.

Előző uralkodó: III. Henrik (1207-72)

Anglia királya 1272-1307

Következő uralkodó: II. Eduárd (1284-1327)