Hiller István
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Hiller István (*Sopron, 1964. május 7.) történész, politikus- oktatási és kulturális miniszter, az MSZP elnöke.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Történészi tevékenysége
Sorkatonai szolgálata után az ELTE BTK történelem-latin szakán végzett 1988-ban. Az egyetemen kapott állást, majd doktori fokozatot szerzett. A Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjasa volt, majd tanársegéd, adjunktus, 2001 óta docens. 1996-ben PhD fokozatot szerzett. Latinul és olaszul beszél.
2001-ben az ELTÉ-n az év oktatójává választották.
[szerkesztés] Pártpolitikusi tevékenysége
1989-ben az MSZP alapító tagja. 1999-ben az országos választmány alelnökévé választották, ez volt első fontos szerepe a pártban. 2000-ben beválasztották az országos elnökségbe. 2002-ben és 2006-ban egyéni választókerületből (Bp., XX.-XXIII. kerület) beválasztották az Országgyűlésbe. 2003-ban a párt egyik alelnöke lett. 2004-ben az MSZP elnökévé választották Szekeres Imre ellenében. Az ő pártelnöksége és Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt az MSZP választási győzelmet ért el 2006-ban.
[szerkesztés] Kormányzati tevékenysége
A Medgyessy Péter által vezetett kormányban előbb az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára volt, majd kultuszminiszter. Miniszteri megbízatásáról 2005 februárjában lemondott, hogy minden erejét az elkövetkezendő választásra összpontosítsa; helyét Bozóki András vette át. A 2006-os választási győzelem után Gyurcsány Ferenc őt jelölte oktatási és kulturális miniszternek. Bejelentette, hogy a következő tisztújító kongresszuson nem kíván indulni a pártelnöki posztért.
[szerkesztés] Családja
Nős, felesége a Budapesti Gazdasági Főiskolán dolgozik, két fiúgyermekük van. Hiller István alsó állkapcsa egy baleset során eltört, amely maradandó sérülést hagyott maga után.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
A Magyar Kormány tagjai 2006-tól | |
---|---|
Gyurcsány Ferenc1 | Szilvásy György3 |Kiss Péter1 | Lamperth Mónika1 | Göncz Kinga3 | Veres János1 | Kóka János2 | Gráf József1 | Petrétei József3 | Molnár Lajos2 | Hiller István1 | Szekeres Imre1 | Persányi Miklós3 | |
1 MSZP 2 SZDSZ 3 Pártonkívüli |