George Martin
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Sir George Martin (született 1926. január 3.)
Időnként úgy emlegetik, mint az "ötödik Beatle", utalva a Beatles együttes producereként végzett munkájára. A zeneiparban végzett szolgálataiért lovaggá ütötték.
A II. világháború alatt a brit haditengerészet légiflottájánál szolgát, onnan szerelt le 1947-ben. Zenét kezdett tanulni, majd zongoristaként és oboásként dolgozott. 1950-ben került az EMI-hoz, 1955-ben annak egyik leányvállalatának, a Parlophonenak lett menedzsere. Eredetileg humoros felvételeket készített olyan művészek közreműködésével, mint Peter Sellers és Rolf Harris. A Beatlest először 1962-ben hallgatta meg, miután a zenekart a Decca elutasította. Ő szerződést kötött velük, annak ellenére, hogy első benyomása szerint elég rettenetesek voltak. Ez egy hosszú kapcsolat nyitányát jelentette, amelyben Martin zenei jártassága segített áthidalni a rést az együttes nyers tehetsége és az általuk elérni kívánt eredmény között. A legtöbb szimfonikus hangszert az ő ösztönzésére alkalmazták lemezeiken. A közös munkára jó példa a "Penny Lane", ahol fuvola, piccolo és szárnykürt került a dalba; McCartney eldúdolta a dallamot, Martin pedig lekottázta és hangszerelte.
A Beatlesen, és tagjainak szólóprojektjein kívül sok más zenekar mellett tevékenykedett producerként, és elismert zeneszerző is (ő írta a Sárga tengeralattjáró című Beatles film, illetve az Élni és halni hagyni című James Bond film zenéjét).
[szerkesztés] In My Life
1998-ban kiadott egy CD-t, In My Life címmel. Ezen számos szokatlan zenészt, énekest és alapvetően nem énekes művészt szerepeltetett. A CD-n Beatles dalok feldolgozásai hallhatók.
[szerkesztés] A dalok listája
- "Come Together" -- Robin Williams & Bobby McFerrin
- "A Hard Day's Night" -- Goldie Hawn
- "A Day in the Life" -- Jeff Beck
- "Here, There, and Everywhere" -- Céline Dion
- "Because" -- Vanessa Mae
- "I Am the Walrus" -- Jim Carrey
- "Here Comes the Sun" -- John Williams
- "Being for the Benefit of Mr. Kite" -- Billy Connolly
- "The Pepperland Suite" -- George Martin
- "Golden Slumbers"/"Carry That Weight"/"The End" -- Phil Collins
- "Friends and Lovers" -- George Martin
- "In My Life" -- Sean Connery