Friedrich István

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Friedrich István (Malacka, Szlovákia, 1883. július 1. – Vác, 1951. november 25.) mérnök, politikus.

Friedrich István (1883-1951)

[szerkesztés] Élete

Édesapja gyógyszerész és gyártulajdonos volt. A pozsonyi főreáliskolában érettségizett, majd a budapesti ill. a charlottenburgi műegyetemen szerzett mérnöki diplomát. Kezdetben Berlinben dolgozott főmérnökként, majd 1908-ban felvonógépgyárat nyitott Mátyásföldön, amelyet 1920-ig birtokolt. A 10-es években néhány alkalommal a magyar labdarúgó-válogatottban is szerepelt jobbszélsőként és a későbbiekben játékvezetőként is tevékenykedett. 1912-ben belépett a Függetlenségi Pártba, és kapcsolatba került a szabadkőműves-mozgalommal is. Az I. világháború során tüzérfőhadnagyként, de valójában gépkocsizó parancsőritisztként szolgált, az Önkéntes Királyi Magyar Automobiltestület tagjaként. A „lánchídi csata” során megsebesül. Károlyi Mihály kormányában hadügyi államtitkári kinevezést kapott. A proletárdiktatúra alatt ellenforradalmi szervezkedést vezetett; 1919. augusztus 6-án a Fehér Ház elnevezésű ellenforradalmi csoport vezetőjeként letartóztatta Peidl Gyula szakszervezeti kormányának tagjait, és megalakította saját, ideiglenes kormányát. Rövid miniszterelnöksége alatt érvénytelenítette a Tanácsköztársaság rendelkezéseit és megalkotta az új választójogi rendeletet (1919. évi 5895/1919 ME), amely 1922-ig maradt hatályban. A budapesti román megszállás és az antant nyomása miatt november 24-én lemondani kényszerült. Huszár Károly koncentrációs kormányában megkapta a hadügyi tárcát. Az 1919 végén alakult Keresztény Nemzeti Párt elnöke, amely a nemzetgyűlési választásokra egyesült a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjával (KNEP). Az 1920-as választásokon Budapest belvárosi kerületében szerzett mandátumot Wekerle Sándor-ral szemben. A Tisza István meggyilkolását feltáró per miatt saját kérésére felfüggesztették mentelmi jogát, és mint felbujtót hallgatták meg, de az ellene emelt vádat ejtették. 1922-ben az erősen ellenzéki Andrássy-Friedrich párt budapesti déli listájának vezetőjeként, 1926-ban a Keresztény Gazdasági Párt színeiben, 1928-ban a budapesti déli kerület egyéni képviselőjeként nyert mandátumot, 1931-ben és 1935-ben a budapesti északi választókerület egyéni képviselője lett. Képviselősége alatt a Pesti Napló-ba több, a kormányt támadó, karizmatikus és jellegzetesen ellenzéki vezércikket is írt. 1938-ban már nem szerzett mandátumot, kikerült a politika élvonalából. 1939-ben már a parlamentbe sem került be. 1951-ben mint politikus már elfeledettnek számított, de júliusban mégis letartóztatták egy koncepciós per kapcsán, majd augusztusban a Budapesti Fővárosi Bíróság a "demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezésének és vezetésé"-nek hamis vádjával 15 évi börtönbüntetésre ítélte, amelyet szeptemberben a Legfelsőbb Bíróság jogerőre emelt; augusztusban a váci börtönbe szállították, ahol november 25-én meghalt. Az 1990-ben hozott törvény alapján büntetését semmisnek nyilvánították és rehabilitálták.