Erdei sikló
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
| Erdei sikló | |||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 |
|||||||||||||||||||
| Rendszertan | |||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||||
| Elaphe longissima Laurenti, 1768 |
|||||||||||||||||||
|
|
Az erdei sikló (Elaphe longissima, olykor Zamenis longissimus) egy eurázsiai kígyófaj, amely az ókorban a gyógyítás istene, Aszklépiosz egyik attribútuma volt. Aszklépiosz botja a rátekeredő erdei siklóval a mai napig egyészségügyi szimbólum.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Előfordulás
Eredetileg Dél- és Közép-Európa, Franciaország, az Appennini-félsziget, a Kárpát-medence és a Balkán lakója, illetve Kis-Ázsia nyugati részén és a Fekete-tenger keleti partjai mentén fordult elő, de az ókorban a rómaiak a neki tulajdonított gyógyító hatás miatt a mai Németországba is betelepítették. Elsősorban napsütötte domb- és hegyvidéki erdőségekben és vidékükön találkozhatunk vele.
[szerkesztés] Megjelenés
Meglehetősen hosszú, akár két méteresre is megnövő kígyófaj, bár a magyarországi példányok ritkán érik el a 160 centiméteres hosszt. A kifejlett erdei siklók hasa sárgásfehér, hátuk és oldalaik zöldesek, barnásak vagy szürkések. A halántékon világossárga félholdmintázat látható, bár az idősebb állatokról ez hiányozhat. A fiatal példányok világos alapszínét háti és hasi oldalukon egyaránt barnás sötét foltok tarkítják, és ugyanilyen arccsíkjuk van a szem és az áll között.
[szerkesztés] Életmód
Az erdei sikló, mint minden rokona, ragadozó: táplálékát főleg rágcsálók, cickányok, illetve madarak, tojások és fiókáik képezik. Mérge nincs, így áldozatait vagy élve nyeli el, vagy afféle kis óriáskígyó módjára megfojtja őket. A mesterséges fészekodúkra is gyakran rájár.
Októbertől április-májusig telel, olykor több példány is összegyűlhet egy helyen. Gyakran emberek közelében, különféle épületekben találja meg az ideális száraz, meleg helyet a téli álomhoz.
[szerkesztés] Szaporodás
Az erdei siklók párzására június közepén kerül sor, miután a hónap végén vagy július elején a nőstény 5-8 sárgásfehér, puha, hosszúkás tojást rak. Az általában füzérré összeragadt tojások vagy a földbe, vagy valamilyen rothadó növényi halom (komposzt, avar) alá kerülnek. Időjárástól függően az utódok augusztus végén vagy szeptember elején kelnek ki, és 6-8 napos korukban bekövetkezett vedlésükig nem táplálkoznak.
[szerkesztés] Védettség
Az emberek oktalan félelmükben gyakran végeznek vele, ennek ellenére gyakran megfigyelhető erdei településeken. Természetes ellenségei közé a menyétfélék, a róka, a sün, a vaddisznó és különféle ragadozó madarak tartoznak.
Magyarországon, mint minden hazai kétéltű és hüllő, az erdei sikló is védett, eszmei értékét 10 000 forintban szabták meg, noha kiváló alkalmazkodóképessége és elterjedtsége miatt komolyabb védelemre nincs szükség.
Based on work by 