Dream Theater

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Dream Theater: Portnoy, Petrucci, LaBrie, Myung, Rudess

A Dream Theater egy 1985-ben alapított New York-i progresszív metál zenekar.

Tartalomjegyzék

1 Tagok
- 1.1 Korábbi tagok
2 Stílus
3 Történelem
4 Diszkográfia
5 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Tagok

James LaBrie - énekes (1991-)
John Petrucci - gitáros
John Myung - basszusgitáros
Jordan Rudess - billentyűs (1999-)
Mike Portnoy - dobos

[szerkesztés] Korábbi tagok

Charlie Dominici - énekes (1987-1990)
Kevin Moore - billentyűs (1985-1994)
Derek Sherinian - billentyűs (1995-1999)

A Dream Theater zenéje a Yes és a Queensrÿche nyomdokain haladva, egy komplex, változó, gyakori ütem- és tempó-váltásokkal megtűzdelt, ugyanakkor erőteljes és technikás metálzene. Dalaik átlagosan 8-10 percesek, és emiatt nem ritkák egy-egy dalban a hosszabb instrumentális szakaszok, ahol a zenészek technikai tudásuk teljes skáláját bemutatva elképesztő szólókat mutatnak be.

A zenekart pont emiatt rengeteg kritika éri, nagyrészük eröltetettséggel és nagyzolással vádolja őket, kiemelve azt, hogy néhány dalukban fölöslegesen látványos technikázást mutatnak be, csupán a fitogtatás kedvéért. Mindemellett azonban azt a kritikusok nagy része is elismeri, hogy a zenekar tagjai mesteri szinten bánnak hangszereikkel: Mike Portnoy többek között 10 éve védi a Legjobb Progresszív Rock Dobos címét a Modern Drummer magazinban, John Petrucci-t pedig a Steve Vai és Joe Satriani nevével fémjelzett G3 turné harmadik gitárosának jelölték, így olyan nagy neveket követett a sorban mint pl. Yngwie J. Malmsteen.

[szerkesztés] Történelem

A zenekart 1985-ben három, a Berklee zenei egyetemre járó hallgató alapította; John Petrucci, John Myung és Mike Portnoy. Petrucci volt osztálytársa, Kevin Moore és az énekes Chris Collins csatlakozásával a zenekar a Majesty nevet vette fel. Collins-t később Charlie Dominici váltotta fel, a zenekar pedig felvette a Dream Theater nevet, amelyet Portnoy apja javasolt a zenekarnak egy kaliforniai színház neve nyomán.

A zenekar első lemeze, a When Dream and Day Unite 1989-ben jelent meg, és bár a zene nem hagyott kivánnivalót maga után, az album kevés port vert fel a sajtóban, és a kiadó nem várt pénzügyi problémák elé állította a csapatot, akik emiatt csak korlátozottan tudtak koncertezni. Dominici-t a koncertek egyike után elbocsátották soraik közül, személyes és zenei ellentétekre hivatkozva.

A csapat nemsokára megvált kiadójától is, és új énekes után nézett: több mint 200 ember került meghallgatásra, és a tagok végül a kanadai Kevin James LaBrie mellett döntöttek. Mivel a zenekarban már így is két John volt, Kevin Moore-ra való tekintettel LaBrie felvette a James LaBrie művésznevet. A zenekar hamarosan meg is jelentette második albumát az Images and Words-öt. Az album hatalmas sikert aratott a keményzenei körökben, hiszen tökéletes ötvözete volt a 70-es évek progresszív vonulatának és a modern metálnak; a lemez hamarosan aranylemez lett, a Dream Theater pedig, a Pull Me Under c. dal videóklipjének hála, bekerült a köztudatba.

A zenekar újult erővel vetette bele magát a zeneszerzésbe, és 1994 őszére el is készült a harmadik albuma, az 1994-es Awake. A felvételek során azonban sokként érte a zenekart Kevin Moore bejelentése, miszerint szeretne kiválni az együttesből és saját zenei projektjeivel foglalkozni. A tagok elmondása szerint a hír váratlanul érte őket, és bár megértették Moore döntését, a turnéra új billentyűst kellett keresniük: Első jelöltjük a Keyboard Magazine akkori évének egyik díjazottja, Jordan Rudess volt, aki azonban családi okokból inkább a Dixie Dregs turnéját választotta. A választás végül a KISS és Alice Cooper akkori turné-billentyűsére, Derek Sherinian-re esett. A turné sikere után Sherinian a stúdióban is csatlakozott a csapathoz.

A rajongók ekkorra már többször kérték a zenekart, hogy jelentesse meg egyik kiadatlan, "A Change of Seasons" c. dalát, amelyből az együttes már többször játszott részleteket koncerten. A kiadó a nyomásnak engedve, engedélyezte a zenekarnak a dal felvételét, amelyet a zenekar végül egy 20 perces szerzeménnyé bővített fel, és EP-ként jelentetett meg 1995-ben.

A következő album előtt a zenekar váratlan falakba ütközött a kiadó részéről: az EastWest megpróbálta a csapatot zeneileg egy fogyaszthatóbb, eladhatóbb irányba terelni, rövidebb és kevésbé komplex dalok segitségével, és többek közt Desmond Child bevonásával. A végeredmény Falling Into Infinity néven látott napvilágot 1997-ben, de a lemez mind kritikailag, mind kereskedelmileg megbukott. (A lemezt követő turné során a zenekar először látogatott el Magyarországra.) A csapat frusztráltságát jól jelzi, hogy Portnoy ekkor már az együttes feloszlatásán gondolkodott, bár ezt csak évekkel később ismerte be. Petrucci és Portnoy ekkor egy meghívásnak eleget téve a King Crimson-ból jól ismert Tony Levin-hez és a Dregs-szel azóta már nem turnézó Jordan Rudess-hez csatlakozva megalapította a Liquid Tension Experiment nevű progresszív instrumentális formációt. A projekt sikerét látva Rudess végül meghívást kapott a Dream Theater billentyűs posztjára - ez azonban sajnos Sherinian kényszerű távozásávál kellett, hogy járjon.

A csapat ismét stúdióba vonult, de ezúttal zeneileg szabad kezet kapott a kiadótól, amit az Images and Words egyik dalának, a Metropolis Part 1: The Miracle and the Sleeper folytatásával használtak ki. Ezt a folytatást a zenekar már a Falling Into Infinity idejében megírta, azonban a kiadó túl hosszúnak itélte. A zenekar a 20-perces dalt végül egy komplett koncept-albummá fejlesztette ki, melynek története a reinkarnáció és egy tragikus szerelmi háromszög körül forog. Az album végül 1999-ben jelent meg, Metropolis, Pt.2: Scenes from a Memory címmel, hatalmas sikerrel. A zenekar ezután világkörüli turnéba kezdett, melynek végállomásán, a New York-i Roseland Ballroom-ban egy gigantikus, közel négy órás koncertet adtak (a koncert után Portnoy a színfalak mögött a kimerültségtől összeesett és kis híján korházba került), egyszer és mindenkorra bekerülve a stílus nagyjai közé.

Az album sikere és a hatalmas turné után a zenekar végül engedélyt kapott egy dupla album megjelentetésére: 2002-ben megjelent a Six Degrees of Inner Turbulence. Az album különlegessége, hogy míg az első lemezen csupán öt dal található, a második lemez egyetlen 42 perces szerzemények lett szentelve, amely a maga nemében egy második koncept album - Portnoy elmondása szerint a dal a mentális problémák hat különböző fajtáját járja be. Az albumot követő turnén a zenekar egy szokatlan dolgot mutatott be: egy-egy kijelölt koncertjükön a Metallica Master of Puppets albumát adták elő, teljes egészében. (Később az évek során sorra került még az Iron Maiden - Number of the Beast, a Pink Floyd - Dark Side of the Moon és a Deep Purple - Made in Japan is.)

2003-ban a zenekar stílusa szokatlan fordulatot vett: a Train of Thought egy karcos, súlyos, sötét és kevésbé dallamos, klasszikus metál felépítésű album lett. A zenekar állítása szerint csupán három hét alatt írta az egész albumot, és bár sok rajongó tiltakozott a radikális váltás ellen, a rajongótábor jelentősen kibővült, hiszen sok olyan metál-rajongó kapta fel a fejét az album hallatán, akiknek a korábbi Dream Theater munkák túl bonyolultak voltak. A turné során a zenekar nagy sikerű koncertet adott a híres Tokyo-i Budokan arénában.

A turné befejezése után, 2005-ben az együttes elkészítette nyolcadik albumát, az Octavarium-ot. Az album, bár valamennyire visszatért a dallamosabb stílushoz, jóval könnyebben emészthető dalokat is tartalmazott, valamint egy 24-perces zárótételt, amely, mint az album többi része, rengeteg rejtett utalást tartalmaz, elsősorban az 5-ös és 8-as számokra, valamint az élet folyamatos, ciklikus ismétlődéseire: Az Octavarium az együttes 8. lemeze, 8 dal-t tartalmaz (A Six Degrees a 6. volt és 6 dalt tartalmazott, valamint a címben a Six jelentése hat, a Train of Thought a 7. volt és 7 dalt tartalmazott), a Dream Theater 5-tagú, de összesen 8 tagja volt, '85-ben alakult, 8 albuma és 5 koncertlemeze jelent meg, stb. A zenekar a turnéja során immár negyedszer látogatott hazánkba, nagysikerű koncertet adva a Petőfi Csarnokban. Az együttes 2005 nyarán csatlakozott továbbá a Megadeth-ből ismert Dave Mustaine által szervezett Gigantour koncert-sorozathoz is.

A zenekar jelenleg (2006) amerikai turnéjának végállomása egy New York-i, április 1.-i finálé volt, amelyen egy szimfonikus zenekarral kibővülve játszott az együttes, amley 20 éves fennállását ünnepelte. Ezt az azóta már megjelent Score c. DVD-n rögzítették is.