Borsos Miklós
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Borsos Miklós (Nagyszeben, 1906. augusztus 13. – Budapest, 1990. január 27.) magyar szobrász, képzőművész, grafikus.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
Az erdélyi Nagyszeben városában látta meg a napvilágot 1906. augusztus 13-án. Családja a román betörés elől 1916-ban Győrbe menekült.
Győrben, a helyi bencés gimnáziumban végezte tanulmányait, mialatt művészeti órákat is vett Pandur Józseftől és Békéssy Leótól is. 1922-ben családja végleg úg döntött, hogy a városban telepednek le. Sikertelen főiskolai felvételije után Firenzébe utazott, ahol behatóan megismerkedhetett a reneszánsz művészettel. 1929-ben néhány hónapig hallgatója volt a Képzőművészeti Főiskolának, de abbahagyta tanulmányait és helyette barátjával, Pohárnok Zoltánnal inkább újabb vándorútra indult, ezúttal a francia riviérára. Festőként 1924-ben mutatkozott be először, egy győri kiállításon.
1932-ben a Nemzeti Szalon csoportkiállításán vett részt, több helyi kiállításon is részt vett utána, mígnem 1941-ben a Tamás Galériában feltűnően sikeres tárlatot rendezett. Hamarosan tagja lett a Képzőművészek Új Társaságának, megbízásokat kapott, műveit sorra vásárolták a gyűjtők. 1943-ban az Ernst Múzeumban szerepelt egy csoportos kiállításon, együtt Barcsay jenővel, Dési Huber Istvánnal, Gadányi Jenővel és Pálffy Péterrel. 1945-ben beválasztották a Művészeti Tanácsba, mely miatt a fővárosba költözött. 1946 és 1960 között tanár volt az Iparművészeti Főiskolán, mialatt mindvégig cselekvő egyénisége maradt a kor művészeti életének. Számos tanulmányutat tett, melyek egyikán találkozott Henry Moore-ral is.
1966-ban a Velencei Biennálén képviselte szobraival, domborításaival a magyar művészetet. Több száz könyvet illusztrált rézkarcaival, rajzaival, miközben 1968-ban a Győri Műcsarnokban, 1976-ban és 1986-ban pedig a Múzeumi Képtárban is volt önálló tárlata. 1979-ben a Győr városnak ajándékozott műveiből a Káptalandombon állandó kiállítása nyílt meg, illetve még abban az évben a város díszpolgárává avatták. 84 éves korában érte a halál.
[szerkesztés] Díjai
- Munkácsy-díj (1954),
- Kossuth-díj (1957),
- Érdemes Művész (1962),
- Kiváló Művész (1972).
- Elnyerte Carrara város (Olaszország) szobrászati díját a Premio Carrarát
- Sopronban érmeivel az első biennálén nagydíjat (Ferenczy Béni-díj, 1977) nyert.
[szerkesztés] Ismertebb művei, szobrai
Köztéren álló művei:
- Balatoni szél (Balatonfüred, 1958);
- Anya gyermekével (Budapest. 1981);
- Bartók Béla mellszobra (Zalaegerszeg, 1962);
- 0 kilométerkő (Budapest, Clark Ádám tér);
- Kanizsai Dorottya (Siklós, 1970);
- Janus Pannonius (Pécs, 1972);
- Szent István (Pécsvárad, 1968).
[szerkesztés] Megjelent kötetei
- Írásai:
- Visszanéztem félutamból (Budapest, 1971);
- Toronyból (Budapest, 1979).
- Rajzai:
- Borsos Miklós rajzai (Budapest, 1985);
- Borsos Miklós vallomása 77 képben (Budapest, 1994).