Béta-bomlás
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A magfizika területén a β-bomlás az atommagátalakulások egyik fajtája, amelynek β-részecske (elektron vagy pozitron) kibocsátással jár. A gyenge kölcsönhatás hozza létre. Két fajtája van:
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Negatív béta-bomlás
A folyamat során egy neutron protonná alakul elektron és antielektron-neutrínó kibocsátás mellett. A keletkező atom rendszáma emiatt eggyel növekszik, tömegszáma változatlan marad. Neutronfelesleggel rendelkező atomokra jellemző.
- például
[szerkesztés] Pozitív béta-bomlás
A folyamat során egy proton neutronná alakul egyszeresen pozitív pozitron (antielektron) és elektron-neutrínó kibocsátása mellett. A keletkező atom rendszáma emiatt eggyel csökken, tömegszáma változatlan marad.
- például
[szerkesztés] K-befogás (elektronbefogás)
Az atommag egy, a (legbelső) K-elektronhéjról származó elektront fog be, miközben egy proton neutronná alakul, amit egy neutrínó felszabadulása kísér. Ez a folyamat csak energiabefektetés (fotonok) hatására megy végbe:
- .
- például
Elektronbefogásnál - hasonlóan a pozitív béta-bomláshoz - a keletkező elem rendszáma egyel csökken, tömegszáma nem változik.
[szerkesztés] Története
A β-bomlás volt az első jele a neutrínó létezésének. 1911 Lise Meitner és Otto Hahn végrehajtott egy kísérletet, mely kimutatta, hogy a béta-bomlás során a keletkező elektronok energiaeloszlása folytonos, ahelyett, hogy egy konkrét érték lenne. Úgy tűnt, hogy sérül az energiamegmaradás törvénye. Ezt a sérülést néhány fizikus el is fogadta tényként. Egy 1930-ban írt levelében Wolfgang Pauli feltételezte, hogy a hiányzó energiát egy még fel nem fedezett kis tömegű semleges részecske viszi el, amely addig az atommagban helyezkedik el. (Ennek a részecskének feltétlenül töltés nélkülinek kell lennie, hiszen nem hagy nyomot a ködkamrában.) A részletes elméletet Enrico Fermi dolgozta ki 1934-ben.
Pontosabb elmélet az elektrogyenge kölcsönhatás elméletének kidolgozásakor 1968 körül született.