Bányarém

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A bányarém Felsőbányán Lugossy szerint (l. Ipolyi Magy. myth. 575) bányapásztor (a máramarosi sóvágóknál bányi-pásztor). Hogy a torockói birgej, amely «temetőt» jelent (Orbán B. A Székelyföld leirása V. 223), csakugyan a ném. Berggeist szó kölcsönvétele-e mint Versényi (Ethnographia 338) sejti az még kétséges. E nélkül is bizonyos azonban hogy a B. alakja a reá vonatkozó összes hiedelmekkel együtt onnan került népünk hagyományos vélekedései körébe, ahonnan a bányamivelés hazánkba. Tehát legközelebbről tán Cseh- és Morvaországon át, vagy egyenesen is Németországnak bányamívelő területéről; s természetes, hogy csak ott honosodott meg jobban, ahol a hagyományban való fönmaradását az ennek alapjául szolgáló életkörülmények lehetővé tették. Minthogy pedig e vidékek hazánknak még ma is aránylag a legkevésbbé magyar részei, s emellett szüntelen érintkezésben állanak a bányamunkások bevándorlása révén azon területek népével és hagyományaival, amelyekről a B.-re vonatkozó hiedelmek legközelebbről hozzánk beszármaztak: könnyen érthető a legapróbb részletekig menő egyezés, mely honi bányász-mondáink és különösen a B.-ről szóló regék s babonák, meg a német Bergmännlein, Schatzmännlein s az ugynevezett édes-testvér tót bergmonyik (v. ö. ném. Bergmönch), valamint az oláh virva baj és coponic alakjához füződő hagyományok közt mutatkozik. E hagyományok egyrészt a törpék szélesebbkörü összehasonlító mitológiai fejezetébe tartoznak, másrészt pedig a bányász-folklor legnevezetesebb részét teszik; amiért is tüzetesebben és kivált antopologiai és néplélektani szempontból a Törpe, a folklorisztika rendszerébe illesztésük tekintetéből pedig a Folklore szó alatt fogjuk őket tárgyalni. Itt csak arra szorítkozunk, hogy Versényi szorgalmas összeállítása nyomán (Ethnographia I. 335-345) kidomborítsuk a B. azon jellemző vonásait, melyek magyarországi, de csak legcsekélyebb részükben magyar mondáink- és egyébnemü hagyományainkban az ezekhez forrásként viszonyló német, mélyebb rétegeikben germán-szláv és ezt módosító finn-ugor hiedelmekből visszatükröződnek. Mennyi szürődött át ezekbe még mélyebb, vagy föléjök torlódott ujabb, másnemü rétegekből, annak legalább futólagos megérintése szintén csak a törpékről általában szóló fejezet keretébe tartozik. Honi mondáinkban a B. majd vörös nadrágot és kabátot s fején kis vörös sipkát viselő törpe emberke (Körmöc), majd vörös nadrág, de fehér kabát és zöld bányászsipka van rajta (u. o. és Gölnicen). A máramarosí B. hosszu bajuszu kis ember, bő gatyában, fején bányászsipkával. Rézbányán öreg törpe, földig érő szakállal. Majláthnál (66.) a rónaszéki B. fején sókoronával, kezében sópálcával jelenik meg, ruhája kristályoktól ragyog és sópalotában lakik. A bucsumi (oláh) B. (cap mic a. m. kisfejü) nem mindig a maga alakjában, hanem néha hosszu asszony, ősz ember, bagoly, ló, denevér, kutya képében is mutatkozik. Lakása a bányák földalatti sziklaüregeiben van. A legtöbb törpéhez hasonlón a B.-ek is családos életet élnek s az erre vonatkozó mondák nagy része a törpékről általában szóló regékkel egyező, az emberek iránt általában jó indulatu, de nem szereti, ha a bányákban káromkodnak, vagy fütyölnek. A mig nem bosszantják, szivesen segít a bányamunkásoknak, figyelmezteti őket a bekövetkezendő veszedelmekre, a jókat jutalmazza, a gonoszokat bünteti, nógatja a bányában magáról megfeledkezőt s felébreszti az elalvót. Szereti az igazságos és méltányos embert; pártfogoltjait vagy azokat, akik valamely szivességet tettek neki, gazdag ércekre vezeti, kincsekkel ajándékozza meg, amelyek megtartása azonban rendesen bizonyos feltételekhez van kötve. Bosszut áll a vele ingerkedőkön, még inkább a kapzsi, gonosz és elbizakodott embereken. Azért is haragszik, ha jótéteményeit kifecsegik. Kényszerítőleg is lehet rá hatni, s ily erővel többnyire oly emberek birnak, akik valamely, a varázslásra egyáltalán képesítő ritka jellel jöttek a világra (p. teljes fogazattal stb.). Majláth emlitett regéjéből az is kitetszik, hogy ha a hajnal első sugara a földön éri a B.-et, ez minden hatalmát elveszti, ami szintén a törpék széltiben elterjedt közös vonásainak egyik legjellemzőbbje. L. még Ipolyi Magy. myth. 108-110 és 575.