Arthur Rimbaud

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A 17 éves Arthur Rimbaud

Jean Nicolas Arthur Rimbaud (* Charleville, 1854. október 20. – † Marseille, 1891. november 10.), francia szimbolista költő.

A szimbolizmus úttörőjének számít. Munkássága javarészét a Paul Verlaine-nel folytatott viszonya alatti néhány évben alkotta. Viharos kapcsolatuk 1875-ben ért végleg véget. Rimbaud életének ezután nincs irodalmi vonatkozása.

[szerkesztés] A Költő élete

1854 október 20-án született az észak-franciaországi Charleville-ben. Anyja, Vitalie Cuif, Ardennes megyei kisbirtokosok ivadéka. Apja, Frédéric Rimbaud gyalogoskapitány, 1864-ben elhagyta családját. Arthur Charleville-ben jár iskolába, szellemi érettsége miatt tanárai engedélyezték, hogy egy osztályt átugorjon. 1869-ben csodálatba ejtette tanulótársait és tanárait latin nyelvű verseivel. 1870-ben Rimbaud elküldte Théodore de Banville-nek az Élmény-t, az Oféliá-t és a Napfény és hús-t, reménykedve, hogy verseit nyomtatásban láthatja viszont, de lekéste a beküldési határidőt. Ellenben a „Charge” című szatirikus hetilap Három csók címen leközölte az Első estét. A nyár közepén kitört a francia-porosz háború, Arthur megszökött otthonról, jegyet vált Mohonig, de csak Párizsban szállt le, ezért letartóztatják, és börtönbe zárják. Levelet írt Izambard-nak, aki szabadlábra helyeztette. Újságírói ambíciókkal Belgium felé tartott, de csalatkoznia kellett, és hamarosan az édesanyja hazaparancsolta. Kóborlásai alatt nyolc verset írt. 1871 elején Rimbaud a charleville-i könyvtárban töltötte napjait, a francia szocialistákat, Proudhont, Babeuf-öt, Saint-Simont tanulmányozta, valamint okkultista műveket olvasott. Olvasmányai megbotránkoztatták a könyvtárost, s ezért bosszúból megírta A kuksolók című versét. 1871 február 25-én Párizsba szökött, két hétig éhezve-fázva kóborolt a főváros utcáin, majd gyalogszerrel hazatért. Ezekben a hetekben írta a Kommunista alkotmánytervezet-et, ami sajnos, úgy tűnik, örökre elveszett. A tavasz folyamán elkészült a Esti imádság is. Heves antiklerikalizmus támadt benne, gúnyolta a papokat, krétával a padokra írta: „Halál Istenre!” Május 13-án levelet intézett Izambard-hoz, május 15-én elküldte „A Látnok levelét” Demenynek. 1871 augusztusában egy ismerőse, Bretagne elküldte Arthur néhány versét Verlaine-nek, aki ennyit írt vissza: "Jöjjön, kedves nagy lélek, hívjuk, várjuk!". A fiatal költő szeptember végére érkezett Párizsba, versei között magával vitte A részeg hajó-t is.Rimbaud kezdetben Verlaine apósánál lakott, Verlaine és felesége társaságában, később egy padláson béreltek szobát neki a Buci utcában. Rimbaud nagyon megkedvelte a művelt költőtársat, Verlaine viszont szerelmes lett a kamasz költőbe, ezért eltávolodott a feleségétől, szinte hidegen hagyta a fia születése. 1872-ben a Diáknegyed kávéházaiban töltötték napjaikat és éjszakáik egy részét, részt vettek a „Csúnya fickók” társaságának összejövetelein. Verlaine az ilyen alkalmakon megpróbálta rászoktatni Rimbaud-t az abszintra, amit ő hígítás nélkül ivott, de barátja mindig rosszul lett tőle. Verlaine és felesége között egyre hevesebb jelenetek játszódtak, a „legdekadensebb dekadens” gyakran részegen tért haza, és egyszer ilyen állapotban súlyosan bántalmazta feleségét. Ezt az embert, aki a züllöttség legmélyebb szintjét súrolta, az ilyen esetek után mégis emésztő bűnbánat gyötörte. [A teljes napfogyatkozás című filmben - ami az ő levelezésük alapján készült - amikor Verlaine elmeséli Rimbaud-nak a történteket, és azt, hogy már mennyire sajnálja, mennyire kínozza a lelkiismeret-furdalás, Rimbaud így válaszol: „Ha már egyszer embereket bántasz, akkor csináld nyugodtan, hidegvérrel. […] Ne érezz bűnbánatot utána.” A beszélgetés témája hamarosan a szerelemre terelődik. Verlaine így elmélkedik: „Szeretem Mathilde-ot. Mathilde testét. Úgy vélem, felesleges egy ember lelkét jobban szeretni, mint a testét. Rengeteg időnk van, hogy egy ember lelkét szeressük, de a hús egy idő után rothad.”] Márciusban Rimbaud visszatért Charleville-be, hogy megkönnyítse Verlaine kibékülését feleségével. Otthon tartózkodása alatt nyolc verset írt, és Baudelaire: Kis költemények prózában című művének hatására prózavers-írással kísérletezett. Rimbaud - Verlaine sürgetésére – újra visszatért Párizsba. Július 7-én Belgiumba utatnak, mert Arthur látnia akarta a tengert. Belgiumból Londonba mentek. Itt megírta utolsó kötött formájú verseit, majd nekilátott a Színvázlatokban (Kardos László fordításának címe: Villanások) összegyűjtött prózaversek kidolgozásának. [A film szerint miután barátja csodálatosnak nevezi az egyik Színvázlatok-ban található prózaversét, Rimbaud így felel: „Én mindig tudtam, hogy mit írjak; te mindig tudtad, hogyan. Ez az egy, amit meg akartam tőled tanulni. És már megtettem.”] De hamar beköszöntöttek az anyagi gondok, Rimbaud egyre komorabb és ingerlékenyebb lett. Ez a három hónap folyamatos viták és kibékülések időszaka volt. Rimbaud 1873. elején megkezdte az Egy évad a pokolban írását. Arthur egyre inkább érezte, hogy mennyire terhes neki ez a kapcsolat: csak tanulni akart az idősebb költőtől, a barátja akart lenni, de Verlaine vágyait ez nem elégítette ki. Verlaine hirtelen elutazott, pénz nélkül hagyva barátját az angol fővárosban. Brüsszelből levelet intézett a feleségéhez, bocsánatát kéri, és a belga fővárosba hívta, de az nem válaszolt. Ekkor a költő megint Rimbaud felé fordult, aki a hívó levélre meg is érkezett, és közölte vele, hogy útjaik végérvényesen szétválnak. Verlaine ittas állapotban revolverrel fenyegetőzött, majd kétszer rálőtt Rimbaud-ra, de csak a csuklója sérült meg. Mindez egy hotelszobában történt, Pault azonnal letartóztatták, pedig Arthur nem tett feljelentést. A belga bíróság kétévi börtönbüntetésre ítélte Verlaine-t, Rimbaud visszamegy Roche-ba, és befejezi az Egy évad a pokolban-t. Brüsszelben a szerző költéségén kinyomtatta utolsó művét. És ezzel lezárult a 19 éves ifjú irodalmi pályafutása. A következő két évben Rimbaud angolul, németül, spanyolul, arabul, olaszul, újgörögül és hollandul tanult, majd Németországba utazott. 1875 januárjában az immár hívő katolikus Verlaine-t kiengedték a börtönből, aki felkeresi Arthurt Stuttgartban. Megpróbálta meggyőzni, hogy kövesse a példáját, írjon Istenről, a bűnbánatról és minden jóra fordul. A vita hamarosan verekedéssé fajult, és szó mi szó, Rimbaud alaposan helyben hagyta Verlaine-t.

[szerkesztés] A Kalandor élete

1876-ban Hollandiába utazott, és háromszáz forint jutalom fejében beállt hat évre katonának a holland gyarmati seregbe. Hajóra száll egy katonaszállítmánnyal, de egy hónap múlva megszökött. Egy angol vitorlással ment vissza Franciaországba. 1877-ben a Skandináv-országokban járt. 1878-ban keletre készül, de a terve meghiúsul. Bejárta Alexandriát, majd Ciprus szigetére megy, de megbetegedett. 1880-ban visszatért Ciprus szigetére, de nem tudta elviselni az éghajlatot, Egyiptomba hajózott, majd Adenben kötött ki. Egy kereskedelmi cég szolgálatába fogadta: Rimbaud Harrarba, Abesszínia fővárosába ment. 1882-1883-ban felfedező utakat tett Szomáliában és Galla-földön, illetve felkutatta Ogadint. Utazásairól beszámolót készített a párizsi Földrajzi Társaságnak. 1884-1887 között vadházasságban élt egy abesszin nővel. Kávéval és bőrökkel kereskedett. 1887-ben fegyverkereskedelemmel kísérletezett, de a kockázatos vállalkozásból nem származott annyi haszon, amennyit várt. 1888-1890 között is fegyverkereskedelemben utazik, de nagyhatalmi érdekek miatt a francia kormány az orrára koppintott. 1891 februárjában daganat támadt a jobb térdén. Visszatért Franciaországba, ahol levágták a lábát, de ez már nem segített rajta. Húgának sürgetésére fogadta egy pap látogatását, és ha hihetünk Isabelle-nek - aki több helyen is meghamisította életrajzát - halálos ágyán megtért az Egyházhoz. 1891. november 10-én halt meg.

[szerkesztés] Költészete

Leghíresebb versei A részeg hajó, A magánhangzók szonettje, A meghökkentek, Kóborlásaim, melyeket olyan nagy nevek fordítottak magyarra, mint József Attila, Radnóti Miklós, Tóth Árpád vagy Kardos László. A korai verseiben megjelenő művészetfelfogását jól tükrözi A látnok levele: „ A Költő azzal válik látnokká, hogy hosszú, roppant, meggondolt munkával összevarrja összes érzékeit. A szeretet és őrület minden formáját; megkeresi önmagát, kimer magából minden mérget, és csak azok sűrített lényegét tartja meg magának.” Így érkezik el az ismeretlenhez.2 Másrészt egy komplett költészettörténetet és -elméletet kapunk(, egyes részekben kissé nagyképűen, arrogánsan fogalmazva). Állítása szerint minden antik költészet a görög költészetbe torkoll, ahol „a vers és lant a Cselekvés ütemére lépnek”. S „Görögországtól a romantikáig – középkor – csak írástudók vannak és rímfaragók.” A romantikusok már látnokok, de tönkreteszi őket az ócska forma, vagy ott vannak a látomások a függöny mögött, de ők behunyják a szemüket. „Baudelaire a legelső látnok, a költők költője, valóságos Isten.” A levél végén pedig közli, hogy a parnasszisták között két látnok van: Albert Mérat ás Paul Verlaine. A modernségről ezt írja: „Az újaknak jogukban áll utálni az ősöket: itthon vagyunk és ráérünk.” Vagyis: A modernek nem újítani akarnak, mint a romantikusok, hanem újat alkotni. „El fog jönni az egyetemes nyelv kora, [… ami] közvetlen lélektől lélekig fog hatni, mindent egybefoglal, illatot, hangot, színt, gondolat lesz, mely a gondolathoz tapad, s abból is származik.”

[szerkesztés] Az Egy évad a pokolban

Az Egy évad a pokolban egy sajátos önéletrajz, a fiatal költő leszámolása a költészettel, búcsú az irodalomtól, az eddigi életétől. Amikor az anyja azt kérdezte, hogy mit akar ez jelenteni, híressé vált válasza így szólt: „Azt akartam mondani, amit maga a szöveg mond, szó szerint és minden lehető értelemben.” Ezt minden elemzésnél/értelmezésnél figyelembe kell venni! A Rossz vér-ben kezdődnek a gyermek konfliktusai a bigott, parlagi anyjával és a nemzettel, azzal a nemzettel, ami olyan társadalommá fejlődött, amit a végletekig megvet. Az Éjjel a pokolban a kábítószer ereje, a kitörés eszköze. Hallucinációk, amelyekkel le lehet leplezni minden misztériumot. A következő rész az egyik legfontosabb: a Delíriumok. Mindkettő saját balgaságának története. Az első a Verlaine-nel való tragikus szerelmét örökíti meg, a végkövetkeztetéssel: „a szerelmet újra fel kell találni.” A második, a költészet delíriuma, a szó alkímiája: a végső, kegyetlen leszámolás a művészettel. Lemondóan beszél álmairól, „egyszerű hallucinációiról”, azokról, amelyek a művészetét jelentették. A saját stílusában elemzi legfőbb műveit, majd közli: „Mindez elmúlt. Ma már tudom köszönteni a szépséget [vagy jóságot].” De mint később kiderül az is lehetetlen. A tudomány túl lassú. Akkor hát mi marad? Egy „régi igazság: az élet munkában virágzik.” Nehezen tud beletörődni, amit a Paraszt! felkiáltás is jelez, de megteszi. Megteszi mert elege van a hazugságokból, önmaga becsapásából: „[Én legalább] nevetni tudok a régi, hazug szerelmeken, s szégyennel verhetem a hazug kapcsolatokat – láttam odalenn az asszonyok poklát -, és megadatik nekem, hogy enyém lehessen egy testben s egy lélekben az igazság.”

[szerkesztés] Hatása

Rimbaud a 20. században is sokaknak szolgált példaképül. A század elején kibontakozó izmusok (pl.: dadaizmus, szürrealizmus) elődjüknek tekintették művészetét, az általa megkezdett utat akarták folytatni. A beat költők, különösen Allen Ginsberg, és Jim Morrison, a The Doors énekes-költője, is rengeteget merítettek tőle.

[szerkesztés] Ars Poetica

1875-ben, Rimbaud és Verlaine utolsó találkozásakor a levelek tanúsága szerint a következő párbeszéd zajlott le, miután Paul arra buzdította Arthurt, hogy vallásos témákról írjon: „Soha többé nem írok. A világ túl öreg és nincs semmi új benne. Már mindent leírtak.” Verlaine azt mondja: „De nem úgy, ahogy te le tudod írni. Ragyogó tehetséged van!” Rimbaud így felel: „Ez az én tehetségem. Azt csinálok vele, amit akarok.” Hogy miért döntött így? A választ mind a Látnok-levelekben, mind az Egy évad a pokolban-ban megtaláljuk: „Modernnek kell lenni mindenestül!” Érezte, hogy ő újat alkotni nem, csak újítani tudna. Talán ezért írja a következőket az Egy évad a pokolban piszkozatában: „Most már gyűlölöm a misztikus lendületeket és a stílus különcségeit. Most már ki tudom mondani, hogy a művészet ostobaság… Üdv a jóságnak.” De csak találgatni tudunk, hogy miért nem került be a végső változatba. Mint ahogy csak találgatni tudunk akármelyik versét olvasva, hogy vajon mire gondolhatott pontosan az ifjú, lázadozó költő. Ugyanaz a világos lila, elektromos kisülés illatú köd veszi körül verseit, mint személyiségét, ami nem hagyta nyugodni az eljövendő korok irodalmárait és művészeit.

[szerkesztés] Egyéb

Rimbaud és Verlaine kapcsolatát, valamint a költő nagyságok életét dolgozza fel a Teljes napfogyatkozás című, 1995-ös amerikai film Leonardo DiCaprioval a főszerepben.(rendező:Agnieszka Holland)