A Walkür

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Walkür Richard Wagner A Nibelungok gyűrűje c. zenedráma-tetralógiájának második része 3 felvonásban. Szövegét Richard Wagner írta.

[szerkesztés] A mű költői háttere

Az ónémet mondavilág egyik legköltőibb és legszövevényesebb darabja a Nibelung-ének című hősköltemény. Ez a hatalmas alkotás két régi mondakörből fonódott össze: az egyik a Brünhildéről szóló mese, a másik a Burgundok pusztulását megéneklő legenda.

A Nibelung-éneket Wagner csak nyersanyagként kezelte és a régi époszt a költői gondolatok és filozófiai célzások egész sorával szőtte át. Így alkotta meg a A Nibelungok gyűrűje című ünnepi színjáték szövegkönyvét.

A hatalmas tetralógiából (négyrészes költemény) először a Siegfried szövegkölteménye készült el. Wagner Liszt Ferenc biztatására folytatta művét és megírta a tetralógia második részét, A Walkürt, majd A Rajna kincsét és az Istenek alkonyát, a tetralógia első és befejező részét. A szövegkönyv felépítése a következő:

I. Előeste: A Rajna kincse.

II. A Walkür.
III. Siegfried.

IV. Istenek alkonya.

A tetralógia zenéjét Wagner megszakításokkal 1850-1874 között komponálta. Kisebb-nagyobb időre pihentette a munkát, mert más művek foglalkoztatták. A Nibelungok gyűrűje első szövegkönyvét 1848-ban írta, tehát abban az időben, amikor ő maga is cselekvő részese volt a drezdai forradalomnak. A szövegkönyv magán viseli a forradalmár kezenyomát. „A Nibelung végzetes gyűrűje manapság tőzsdei tárca alakjában jelenhetne meg... A pénz uralmát civilizációnk képviselői valóságos szellemi, sőt morális, erkölcsi hatalomnak tekintik, mivelhogy most a letűnt hitet a hitel helyettesíti, ami nem más, mint kölcsönös becsületességünknek olyan fikciója (feltevése), amelyet csupán a csalás és veszteség megakadályozására törvénybe iktatott legszigorúbb és legkörmönfontabb biztosítékok tartanak fenn.” Egy másik, Röckl August drezdai muzsikushoz intézett levelében (Röckl ekkor mint forradalmár börtönben ült és itt vette kézhez Wagner írásait) a Ring tartalmának retrográd értelmezését adja: „Az alapeszme nem más, mint a lemondás magasztos tragédiája, az akaratnak mélyen megokolt, végül elkerülhetetlen, egyedül megváltó erejű megtagadása.” Jellemző Wagner kaotikus, egymásnak élesen ellentmondó elemekből összeszőtt filozófiájára, hogy egy ugyancsak Röcklhez intézett levelében a halálvágy, az akaratnélküli lemondás, a boldogító megsemmisülés helyett a szakadatlanul újuló élet dús vegetációját emeli ki a Ring hőseinek életében:

"Csak amiben változás van, az valóságos."

Az idézetek egész légióját vonultathatnánk fel: csupa költői fogalmazás, csupa csiszolt, művészi sor és megannyi ellentmondás. Wagner, a romantikus költő, szellemi prizmájában a legkülönbözőbb sugarakat, hatásokat gyűjti össze, és ő maga is bevallja Röcklhez intézett egyik levelében (1856):

"Ritkán keveredett még ember oly különös ellentmondásba és idegenedett el önmagától oly különös módon, mint én; meg kell vallanom, hogy a magam műalkotásait csak másvalakinek a segítségével értettem meg igazán, aki nekem a benső szemléletemmel egybevágó fogalmakat szállította. Így sikerült műveimet fogalmi alapon is megértenem és elmém előtt világossá tennem..."

A zeneköltő őszintén beismeri, hogy a költemény az érzelmek, a szenvedélyek, a költői álmok, fantáziák szférájában született és csak utólag, egy más gondolkodó segítségével sikerült a poémát egységes értelmi filozófiai alapra helyezni.

Ugyanebben a levelében Wagner leszögezi azt is, hogy a kezdetben forradalminak indult művet írás közben mintegy áthangolta. Kezdetben ez volt a Ring nagy felismerése:

"Leleplezni a legelső, ősi jogtalanságot, melyből aztán a jogtalanságok egész világa támad. Ez a világ önhibájából tönkre is megy, hogy tanulságul szolgáljon, miképpen ismerjük fel a jogtalanságot, miképpen pusztítsuk ki gyökerestül,és hogyan alakítsunk helyébe joguralta világot."

Wagner előtt később - újra saját vallomására hivatkozunk - a Ring munkálatai közben "a világ fejlődésének egy bizonyos fázisa helyett a világ lényege, a fejlődés minden elgondolható fázisa tárult fel, és a világ lényegét a semmiben, a Nihilben találta meg".

Vajon ki az a szellem, akinek segítségével Wagner megérti önmagát? Ki az a gondolkodó, aki a forradalmárnak induló Siegfridet és a Walhalla egész népét pusztulásba vezeti? Ő Arthur Schopenhauer. Wagner fogékony szellemére rendkívül hatással volt Schopenhauer komor világszemlélete: Az ember igazi mivolta a vak akarat. Az értelem csak másodlagos! Hiába a kielégülés; mert akarat támad, új vágyakozás és új kín. Az egyetlen megváltás: az akarat megszűnése, mert ezzel maga a világ is megsemmisül számunkra s bekövetkezik az egyetlen üdvösség - a Nirvána.

E sötét filozófia valósággal ránehezedik s egyre jobban eluralkodik a Ring lapjain. A pusztulás árnyéka vetül valamennyi hősére, csak az "örökkön tartó" szerelem csillaga fénylik a zord éjszakában.

De ezt az ujjongó, "égig lobogó" szerelmet is kioltja a sors, és a beomló Walhalla maga alá temeti a szerelmeseket és gyűlölködőket, a hősöket és hitszegőket, örök éjszakát borítva a wagneri szemlélet komor színpadára.

Mielőtt A Walkür meséjét elmondanánk, foglaljuk össze az előeste, A Rajna kincse történetét.

Alberich, a törpe, a Nibelungok sarjadéka, lemond a szerelemről, mert csak így szerezheti meg a világ fölötti hatalmat: a Rajna aranyát. A törpe jól ismeri az aranykincs erejét, hiszen a rajnai sellők maguk tanították meg erre a titokra:

"Azé lesz a föld meg a lég is,

Ki ez aranyból ver karikát:

Hatalma határt sohse lel..."''

Wotan, a germán istenkör uralkodója azonban hamarosan elragadja a kincset a Nibelungtól. Alberich megátkozza mindazokat, akik a varázsgyűrűt valaha is magukénak mondják s átka az első birtokoson mindjárt be is teljesül. A gyűrűt elsőnek két óriás: Fafner és Fasolt birtokolja. Ennek előzménye: Wotan a két gigásszal építteti fel az istenek fellegvárát, a Walhallát. Wotan könnyelmű ígéretet tett: nem áldozhatja fel Freiát, hisz vele eltűnnék az istenek örök-ifjúsága is. Loge ravasz tanácsára Wotan elragadja Alberichtől a Rajna aranyát, és ezt felkínálja az óriásoknak: mondjanak le érte Freiáról. A Rajna aranyával együtt hozzájuk kerül az elátkozott gyűrű is. Az átok megfogan: a Walhallát felépítő óriások összetűznek a kincsen és Fafner halálra sújtja Fasoltot. Az ünnepi játék további három estéjén a Walkür, a Siegfried és az Istenek alkonya meséje aztán megmutatja, hogy a kincs átka hogyan rombolja szét az istenek életét. Az arany nyomán hogyan szabadul rá a világra a hitszegés, árulás, vérfertőzés, gyilkolás. A négy estére írt ciklus második része tehát A Walkür. Első előadása 1870-ben a müncheni opera színpadán hangzott el.

[szerkesztés] Szereplők

• Siegmund (tenor)
• Brünhilde (mezzoszoprán)
• Hunding (basszus)
• Wotan (bassz, bariton)
• Sieglinde (szoprán)
• Fricka (alt)
• Helmwige, Ortlinde, Gerbilde, Waltraute-Siegrune, Rossweisse, Grimgerde, Schwertleite - walkürök (szoprán, alt)

[szerkesztés] Külső hivatkozások

Olvasónapló - Richard Wagner: A Walkür