A menekülő ember (regény)
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A menekülő ember (The Running Man) Stephen King amerikai író 1982-ben, eredetileg Richard Bachman néven megjelent regénye.
[szerkesztés] Cselekmény
A történet a szerző bevallása szerint hetvenkét óra leforgása alatt keletkezett, és a négy korai Bachman-mű közül szerinte a legjobb.
Benjamin Richards történetéről van szó, aki a jövő egyik közkedvelt vetélkedőjének, A menekülő embernek a résztvevője. 2025-ben járunk, és jó néhány dolog megváltozott az Egyesült Államokban, és a világban. Elsősorban az, hogy kevesebb a munka; Ben Richards-nak pedig meg kell oldania felesége és kislánya megélhetését. Miután nem tud munkát szerezni, jelentkezik a vetélkedőre és ezzel egyúttal majdnem minden amerikai lakos célpontjává válik. El akarják kapni, vagy legalábbis rendőrkézre akarják juttatni, hogy így jussanak pénzhez. Ben Richards pedig mindenáron meg akar szökni egy teljes hónapra, hogy elvihesse a fődíjat: egy milliárd új amerikai dollárt. Ennek érdekében nemcsak jogosult arra, hogy megölje a szervezők által felfogadott embervadászokat, de minden alkalommal kap is egy bizonyos összeget azért, ha ezt megteszi.
A show természetesen csak akkor show, hogyha magas a nézettségi arány. Így aztán induláskor egy videokamerát és számos kazettát nyomnak Ben Richards kezébe. Naponta két kazettát kell visszajuttatnia a szervezőknek, rajta néhány kedves vagy kelletlen mondattal, egyébként elesik a pénztől.
Kezdődik hát a játék és Ben keresztül-kasul menekül Amerikában és megpróbál nem feltűnni. Sosem tudhatja, kiben bízhat és lassan azt is megérti, hogy a szervezők mindent megtesznek annak érdekében, hogy kielégítsék a nagyközönséget – hogy megöljék őt, az új évezred egyik gladiátorát.
|
|||
---|---|---|---|
Bibliográfia | |||
Regények: Carrie (1974) • Borzalmak városa (1975) • Rage (Richard Bachman néven, 1977) • A ragyogás (1977) • Night Shift (stories, 1978) • Végítélet (1978) • A Holtsáv (1979) • The Long Walk (Richard Bachman néven, 1979) • Tűzgyújtó (1980) • Cujo (1981) • Roadwork (Richard Bachman néven, 1981) • The Dark Tower I: The Gunslinger (1982) • Different Seasons (novellas, 1982) • A menekülő ember (Richard Bachman néven) (1982) • Christine (1983) • Állattemető (1983) • Cycle of the Werewolf (1983) • A Talizmán (Peter Straubbal közösen, 1984) • Sorvadj el! (Richard Bachman néven, 1984) • Csontkollekció (novellák, 1985) • The Bachman Books (novel collection, 1985) • Az (1986) • A sárkány szeme (1987) • Tortúra (1987) • The Dark Tower II: The Drawing of the Three (1987) • A rémkoppantók (1988) • Dark Visions (George R. R. Martinnal és Dan Simmonsszal közösen, 1988) • Halálos árnyék (1989) • Dolan's Cadillac (1989) • My Pretty Pony (1989) • The Stand: The Complete & Uncut Edition (1990) • Four Past Midnight (stories, 1990) • Hasznos Holmik (1990) • The Dark Tower III: The Waste Lands (1991) • Bilincsben (1992) • Dolores (1993) • Nightmares & Dreamscapes (stories, 1993) • Nem jön szememre álom (1994) • A két Rose (1995) • Umney's Last Case (1995) • A halálsoron (1996) • Rémület a sivatagban (1996) • A rendcsinálók (Richard Bachman néven, 1996) • Six Stories (stories, 1997) • The Dark Tower IV: Wizard and Glass (1997) • Tóparti kísértetek (1998) • Tom Gordon, segíts! (1999) • The New Lieutenant's Rap (1999) • Atlantisz gyermekei (1999) • Álomcsapda (2001) • A Fekete Ház (A Talizmán folytatása; Peter Straubbal közösen, 2001) • Rémautó (2002) • Everything's Eventual: 14 Dark Tales (stories, 2002) • The Dark Tower I: The Gunslinger (revised edition, 2003) • The Dark Tower V: Wolves of the Calla (2003) • The Dark Tower VI: Song of Susannah (2004) • The Dark Tower VII: The Dark Tower (2004) • The Colorado Kid (2005) • A mobil (2006) • Lisey's Story (2006) | |||
Non-fiction: • Danse Macabre (1981) • 1988 Nightmares in the Sky (1988) • 2000 Az írásról (2000) • 2005 Faithful: Two Diehard Boston Red Sox Fans Chronicle the Historic 2004 Season (Stewart O'Nan-nal közösen, 2005) | |||
Original ebooks: Riding the Bullet (2000) • The Plant: Book 1-Zenith Rising (2000) | |||
Audio Recordings | |||
Hangoskönyvek: L.T.'s Theory of Pets • Blood and Smoke (2000) • Stationary Bike (2006) | |||