Voynich-kézirat
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Voynich kézirat egy ismeretlen betűkkel és nyelven írt könyv, melynek tartalmát mind a mai napig nem sikerült megfejteni. Nevét egykori tulajdonosáról, Wilfrid M. Voynichról kapta, akihez 1912-ben került. Becslések szerint 1450 és 1520 között íródhatott. Jelenleg a Yale egyetemen a Beinecke könyvtárban található. 2005-ben megjelent az első facsimile (eredetihez hű, változatlan) utánnyomása.
Dokumentált története alatt sokszor foglalkoztak vele amatőr és hivatásos kódfejtők, többek között a brit és az amerikai haditengerészettől.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Leírás
A mű 234 darab 15 cm széles és 23 cm magas vellum (a pergamen egy fajtája, nagyon fiatal állat bőréből készítik) lapból áll, melyből 42 lap hiányzik az oldalszámozás szerint. Valószínűsíthetö, hogy már 1912-ben, Voynichhoz kerülésekor sem volt teljes. A szöveghez és az ábrák körvonalához lúdtollat használtak. A rajzok színesek és gyakran elnagyoltak. Úgy vélik, hogy a képek a szöveg megírása után kerültek a műbe.
[szerkesztés] Ábrák
A kézirat ábrái csak kevés segítséget nyújtanak a mű pontos tartalmának meghatározásához, de segítségükkel 6 különálló fejezetre bonthatjuk. Az utolsó fejezet kivételével, mely tartalma kizárólag szöveges, majd minden oldal tartalmaz legalább egy ábrát melyek stílusa igen változatos. A fejezetek, korabeli nevekkel:
- Herbárium : minden egyes oldal egy, néha két növényt tartalmaz, valamint néhány bekezdésnyi szöveget. Az abban a korszakban az európai herbáriumokra jellemző stílusban készült. Egyes ábrák nagyításai és pontosabb ábrázolásai a farmakológia (lásd lejjebb) részben találhatókénak.
- Asztronómia : a köralakú ábrák, nehányuk égitestek ábráival (napok, holdak és csillagok) sejtetik hogy a tartalma asztrológiával és asztrónómiával kapcsolatos. Sorban egymás után a 12 csillagjeggyel foglalkozó lapokat találunk a fejezetben (Halaknak, Bika, egy íjpuskás katona mint Nyilas, stb). Minden szimbólum 30 nőalakkal van keretezve, melyek többsége meztelen, és mind egy felcímkézett csillagot tart. A két utolsó lapja a fejezetnek, a Vízöntő és a Bak (nagyjából január és február) elveszett. A Kos és a Bika négy páros ábrába került 15-15 csillaggal. Néhány ábra kihajtható lapokon van.
- Biológia : Sűrű, folytonos szöveg ábrákkal tarkítva. Az ábrák legtöbbször meztelen nőalakokat ábrázolnak - néhányuk koronát visel - akik kádakban vagy medencékben fürdenek, amik bonyolult csőhálózattal vannak összekötve. Néhány csőhálózat alakja tisztán kivehetően emberi szerveket ábrázol.
- Kozmológia : több kör alakú ábra egy ismeretlen természetről. Itt vannak kihajtható oldalak is, az egyikük hat oldalas, és valamiféle térképet vagy ábrát tartalmaz: 9 sziget utakkal összekötve, kastélyokkal és feltehetőleg egy vulkánnal.
- Gyógyszerészet : több különálló növényi rész (gyökerek, levelek, stb.) felcímkézett rajza. A margók mentén gyógyszerészeti edényekre hasonlító rajzok állnak. Néhány szöveges bekezdést is tartalmaz.
- Receptek : több rövid bekezdés, virág- vagy csillagszerű jellel jelölve.
[szerkesztés] A szöveg
A szöveg jól láthatóan balról jobbra íródott, meglehetősen töredezett jobb margóval. Hosszabb részek bekezdésekre vannak tördelve, néha "pontokkal" jelölve a bal margón. Nincs egyértelmű központozás. A vonalvezetés (a sebesség, pontosság, megdöntöttség) finom, úgy tűnik a szerző értette is, amit írt; a kézirat nem kelt olyan benyomást, hogy minden egyes karaktert ki kellett következtetnie írójának mielőtt papírra vetette volna.
A szöveg több mint 170 000 különálló írásjelből áll, általábban keskeny közökkel elválasztva. Nagy részük egy vagy két egyszerű tollvonással íródott. Bár még mindig vita tárgyát képezi mely írásjelek különbözőek és melyek nem, egy 20-30 írásjelből álló ABC alapján felírható szinte az egész szöveg; a kivétel néhány tucat különleges karakter, amelyek egyszer vagy kétszer fordulnak csak elő.
Szélesebb közök kb. 35 000 változó hosszúságú szóra osztják a szöveget. Úgy néz ki, ezek hangtani vagy helyesírási törvényeket követnek; pl. egyes karaktereknek szerepelniük kell minden szóban (például a magánhangzók a magyarban), néhány karakter sose követ másokat, némelyek duplázódhatnak, mások nem.
Statisztikai elemzések során kiderült, hogy a szöveg szerkezete hasonlít a természetes nyelvekéhez. Például a szógyakoriság Zipf törvényét követi, valamint a szavak entrópiája (kb. 10 bit/szó) hasonlít az angol vagy latin szövegekre. Néhány szó csak egyes részekben fordul elő, vagy csak néhány oldalon; mások az egész kéziratban megtalálhatóak. Az illusztrációk címkékkel vannak ellátva. A gyógynövényekkel foglalkozó részben minden oldal első szava csak az adott oldalon fordul elő, így feltehetőleg az a növény neve.
Másfelől a Voynich kézirat nyelve egyáltalán nem hasonlít európai nyelvekre néhány aspektusban. Például nem tartalmaz több mint tízbetűs szót, valamint kevés az egy- vagy kétbetűsz szó benne. A betűk előfordulása a szavakon belül is különös: néhány karakter csak a szavak elején szerepel, mások csak a végén, megint mások mindig csak középen – ez az elrendezés az arab nyelvben fordul elő, de a római, görög vagy cirill írásoktól idegen. (Itt meg kell jegyezni, hogy a görög szigmának más az írásmódja, ha szavak végén áll; hasonlóan a magyarban a szavak elején álló nagybetűk is sokban különbözhetnek a kisbetűs formájuktól.)
A tipikus európai nyelveknél több ismétlést tartalomaz a szöveg; vannak részek ahol ugyanaz a közönséges szó háromszor fordul elő egymás után. Csak egy betűben különböző szavak is feltűnően nagy gyakorisággal ismétlődnek.
Csak néhány latinul íródott szót tartalmaz a kézirat. Az utolsó oldalon négy, eléggé eltorzult latin betűkkel írt sor áll, valamint két szó a szövegben. A betűk a 15. századi európai ABC-ket idéz, de a szavak egy nyelvvel sem állnak kapcsolatban. Ezenkívül "csillagászati" ábrák sorozata tartalmazza a hónapok neveit (márciustól decemberig) latin írással, kiejtési segítséggel középkori francia vagy valamelyik ibériai nyelvre. Nem tudjuk, hogy ezek a latinul írt részek az eredeti szöveghez tartoztak, vagy később írták hozzá.
[szerkesztés] Története
Mivel a kézirat ABC-je semely más ismert nyelvéhez nem hasonlít és a szöveg még mindig megfejtetlen, így kora csak a képekben tükröződik. Elsősorban a rajzokon szereplő személyek ruházata és hajviselete alapján vonhatunk le következtetéseket, másodsorban a két kastély alapján. Vonásaik európai stílusa sejteti a hozzáértők számára, hogy a könyv keletkezése 1450 és 1520 közé tehető. Ezek a számokat támasztják alá egyéb tulajdonságai.
Az első ismert tulajdonosa a kéziratnak egy bizonyos Georg Baresch alkimista volt, aki Prágában élt a XVII. században. Úgytűnik Baresch legalább annyira tanácstalan volt mint mi ezzel a „Szfinxszel" kapcsolatban mely „haszontalanul foglalta helyet könyvtárában" annyi éven át. Baresch mikor megtudta hogy Athanasius Kircher, egy jezsuita tudós a Collegium Romanumból közreadott egy kopt (etiópiai) szótárt és megfejtette az egyiptomi hieroglifákat, elküldte a kézirat egy részletének másolatát két alkalommal is Rómába tanácsot kérve. Kirchernek címzett 1639-es dátumú levele, melyet nemrég talált meg René Zandbergen, a legelső utalás a kéziratra.
Nem tudjuk, hogy Kircher válaszolt-e a levélre, de úgy tűnik, hogy szándékában állt a művet megszerezni, de ezt megtagadta tőle Baresch. Baresch halála után a kézirat egy barátjához, Jan Marek Marcihoz (Johannes Marcus Marci), a Prágai Károly Egyetem akkori igazgatójához került, aki elküldte Kirchernek a könyvet, ki régi barátja és levelezőpartnere volt. Marci a műhoz írt kísérőlevele még mindig csatolva van a műhöz. A levélben egyebek mellett azt is leírta, hogy eredetileg II. Rudolf német-római császár vásárolta meg 600 dukátért, mert Roger Bacon munkája gyümölcsének gondolta.
Az elkövetkezendő 200 évre elveszítjük a mű nyomát, de minden valószínűség szerint a Collegium Romanumban (jelenleg Pontificia Università Gregoriana) őrizték, mint ahogy Kircher levelezéseit is. Valószínűleg II. Viktor-Emánuel, Itália uralkodója seregei által az Egyházi Állam 1870-ben történő elfoglalásának idejéig maradt itt, mikor az uralkodó elhatározta az egyházi javak kisajátítását, köztük a Collegium Romanum könyvtárának tartalmát. Xavier Ceccaldi és mások kutatása szerint ezen események bekövetkezte előtt számos könyv át lett szállítva az oktatók magángyűjteményébe, melyek kivételt képeztek a kisajátítás alól. Kircher levelei ezek közt volt, mint a Voynich kézirat is, mely Petrus Beckx (a jezsuita rend vezetője és az egyetem igazgatója egyszerre) ex-librisét hordozza.
1866-ban a Róma közeli Frascatiba lett költöztetve Beckx magánkönyvtára, amikor a Jézus Társaság megvásárolta azt.
1912 fele a Collegium Romanum néhány javának eladása mellett döntöttek. Wilfrid Voynich ekkor vásárolt meg 30 kéziratot, köztük azt is, mely most a nevét viseli. 1931-ben bekövetkezett halála után özvegye, Ethel Lilian Voynich örökölte a kéziratot, aki 1960-ben egy barátnőjére, Anne Nillre hagyta. Anne Nill 1961-ben a könyvet eladta egy régikönyv-kereskedőnek, Hans P. Krausnak. Kraus vevő híján 1969-ben felajánlotta a Yale Egyetemnek.
[szerkesztés] Feltételezett szerzők
A Voynich kézirat feltételezett szerzőjeként több név is felmerült az idők folyamán. A következők a leggyakrabban hangoztatottak.
[szerkesztés] Roger Bacon
Jan Marek Marci 1665-ben Kirchernek küldött levelében áll, hogy régi barátja, Raphael Mniszhovszky szerint a könyvet egyszer megvette II. Rudolf császár és cseh király (1552–1612) 600 dukátért — körülbelül $30,800 2005-ös árakon. A levélben áll, hogy Rudolf (vagy talán Raphael) szerint a könyv szerzője Roger Bacon (1214–1294) ferences szerzetes.
Bár maga Marci azt állította, hogy "nem ítélkezik" ebben az ügyben, Voynich meglehetősen komolyan vette, és mindent megtett, hogy igazolja. Az ő meggyőződése komolyan befolyásolta a legtöbb megfejtési kísérletet az elkövetkező 80 évben. Egyetemisták, akik látták a Voynich kéziratot, és ismerték Bacon munkáit élesen tagadták ezt a lehetőséget. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy Raphael meghalt 1644-ben, és az üzletnek Rudolf 1611-es lemondása előtt kellett létrejönnie - legkevesebb 55 évvel Marci levele előtt.
[szerkesztés] John Dee
A feltevés, hogy Roger Bacon volt a szerző vezette Voynich-et arra a következtetésre, hogy az, aki Rudolfnak eladta a kéziratot csak John Dee lehet. John Dee matematikus és asztrológus volt I. Erzsébet királynő udvarában, és ismeretes, hogy nagy gyűjteménye volt Bacon kézirataiból. Dee és Edward Kelley, az ő médiuma és jósa Csehországban élt több évig, reménykedve abban, hogy szolgálatatásaikat felajánlhatják a császárnak. Dee pontosan vezetett naplói azonban nem említik meg az adásvételt, így az teljesen valószínűtlennek tűnik, valamint ha a Voynich-kézirat szerzője nem Bacon, a mű Dee-vel való kapcsolata is megkérdőjelezhető. Másfelől maga Dee is írhatta, és elterjeszthette a pletykát, hogy Bacon munkája, reménykedve így egy későbbi eladásban.
[szerkesztés] Edward Kelley
Dee társa Prágában, Edward Kelley egy önjelölt alkimista volt. Maga állítása szerint képes volt rezet arannyá változtatni egy titkos por által, amit egy püspök sírjából ásott ki Walesben. Mint Dee médiuma, vallotta, hogy képes angyalok megidézésére egy kristálygömbön keresztül és hogy hosszasan beszélgetett is velük - amit Dee kötelességtudóan le is jegyzett. Az angyalok nyelvét énókinak nevezte Énók, a bibliai Matuzsálem apja után. Egy legenda szerint az angyalok elvitték egy útra a mennyországba, később egy könyvet írt arról mit látott ott. Többen állítják (lásd lentebb), hogy miként Kelley megalkotta az énóki nyelvet Dee rászedésére, megírhatta a Voynich-kéziratot a császár átverésére, aki ezen kívül már fizetett Kelley állítólagos alkímiai ismereteiért. Viszont ha nem Roger Bacon a kézirat szerzője, Kelley kapcsolata a művel ugyanolyan légbőlkapott, mint Dee-é.
[szerkesztés] Wilfrid Voynich
Voynich-et gyakran gyanúsították azzal, hogy a kéziratot saját maga készítette. Antik könyvek kereskedőjeként feltehetőleg megvoltak a megfelelő ismeretei; egy "elveszett könyv" Roger Bacontől megérte volna neki a kockázatot. A kézirat korának meghatározása és Baresch Kirchernek írt levelének a felfedezése kizárja ezt a lehetőséget.
[szerkesztés] Jacobus Sinapius
Az első oldalnak egy 1921 előtt Voynich által készített fénymásolatán feltűnt egy halvány szövegrészlet nyoma, amit valaha kitöröltek. Kémiai eljárásokkal a következő, névként értelmezhető szöveget sikerült kiolvasni: "Jacobj `a Tepenece". A név nagy eséllyel Jakub Horcicky of Tepenec-é, ismertebb latin nevén Jacobus Sinapius-é. Ő jól értett a gyógynövényekhez, II. Rudolf személyes orvosa és botanikus kertjeinek gondnoka volt. Voynich, és sokan utána azt a következtetést vonták le ebből az "aláírásból", hogy Jacobusé lehetett a kézirat Baresch előtt, és így Raphael történetének megerősítéseként kezelték. Mások szerint maga Jacobus lehetett a szerző.
Azonban egy nemrég Jan Hurich által felfedezett dokumentum szerint az aláírás nem Jacobusé. Emiatt elképzelhető, hogy az előlapon kibetűzött írást később írta oda egy tulajdonos vagy könyvtáros, és csak az ő feltételezése a szerzőre nézve. (A Kircher rendelkezésére álló Jezsuita történelemkönyvekben csak a jezsuita taníttatású Jacobus az egyetlen alkimista vagy doktor Rudolf udvarából aki kiérdemelt egy egész oldalas bejegyzést, amíg például Tycho Brahe alig van említve.) Ezenkívül a Voynich által használt vegyianyagok annyira elgyengítették a vellumot, hogy ma már alig látható nyoma az aláírásnak; emiatt felmerült a gyanú, hogy az aláírást Voynich írta, hogy megerősítse a Roger Bacon-elméletet.
[szerkesztés] Jan Marci
Jan Marci akkor találkozott Kircherrel, amikor egy küldöttséget vezetett a Károly Egyetemről Rómába 1638-ban. Az elkövetkező 27 évben a két tudós több levelet váltott különböző tudományos kérdésekben. Marci utazása egy küzdelem része volt, az egyetem világi szárnya próbálta megőrizni függetlenségét a jezsuitáktól, akiknek a rivális prágai Clementinum volt birtokában. A kísérletek ellenére a két egyetemet összevonták és jezsuita irányítás alá helyezték 1654-ben. Emiatt feltételezhető, hogy a jezsuiták elleni politikai ellenérzés vezette Marcit Baresch leveleinek, majd később a Voynich-kézirat megírására, így reflektorfénybe állítva és lóvá téve az ő Kircherüket.
Marci személyisége és tudása megfelelő volt erre a feladatra, és Kircher, a "Dr. Mindenttudó" (akinek mára inkább az égbekiáltó hibáira emlékezünk mint sem a zseniális eredményeire) könnyű célpont volt. Baresch levele mutat némi hasonlóságot a hoaxokkal, ahogy Andreas Müller egyszer meg is játszott egyet Kircherrel. Müller készített egy megfejthetetlen kéziratot, és elküldte Kirchernek egy megjegyzéssel, miszerint Egyiptomból származik. Megkérte Kirchert, hogy fordítsa le, mire Kircher állítólag visszaküldte a "fordítást".
Érdemes megjegyezni, hogy az egyedüli bizonyítég Georg Baresch létezésére a három Kirchernek küldött levél: egy Baresch (1639), és kettő Marci által (kb. egy évvel később). Az is furcsa, hogy a levelezés Marci és Kircher között 1665-ben megszakad, pontosan a Voynich-kézirat kísérőlevelével. Azonban Marci "titkos" neheztelése a jezsuitákra sem több találgatásnál: hithű katolikus volt, maga is jezsuitának tanult és nem sokkal a halála előtt, 1667-ben tiszteletbeli tagságot kapott a rendben.
[szerkesztés] Raphael Mnishovsky
Raphael Mnishovsky, Marci barátja - akitől Bacon története származott feltehetőleg - maga is kriptográfus volt (többek között), és feltalált egy titkosítást, amit feltörhetetlennek tartott (1618 körül). Ez vezetett a teóriához, hogy ő készítette a Voynich-kéziratot titkosításának gyakorlati demonstrálása céljából — így tette Baresch-t az ő tudtán kívül kisérleti nyulául. Miután Kircher kiadta kopt szótárát, Raphael (a teória szerint) azt gondolhatta, hogy őt zavarba ejteni nagyobb eredmény, mint Baresch-t, így meggyőzte az alkimistát, hogy kérje a jezsuita segítségét. Ő találhatta ki a Roger Bacon történetet Baresch motiválására. Csakugyan, a műről lemondás a Voynich-kézirat kísérőlevelében jelentheti azt, hogy Marci átverést feltételezett, de erre a teóriára nincs perdöntő bizonyíték.
[szerkesztés] Anthony Ascham
Dr. Leonell Strong, rákkutató és amatőr kriptográfus megpróbálta megfejteni a Voynich-kéziratot. Strong szerint a megoldás kulcsa egy "többszörös ábécé és számtani sorozatának sajátságos kettős rendszere". Strong feltételezte, hogy a Voynich-kézirat által kódolt szöveget a 16. századi angol író, Anthony Ascham írta, akinek egyik műve az 1550-ben megjelent "Egy kis füvészkönyv". Bár a Voynich-kézirat tartalmaz füvészkönyvre jellemző részeket, a feltételezés ellen szóló legfőbb érv az, hogy nem tudható Anthony hogyan rendelkezhetett volna ilyen nyelvészeti és kódolási tudással.
[szerkesztés] Több szerző
Prescott Currier, az USA haditengerészetének (US Navy) egyik kódfejtője, aki a kéziratot kutatta az 1970-es években, felfigyelt arra, hogy a gyógynövényekkel foglalkozó rész lapjai két csoportra (A és B) bonthatók, amelyek eltérő statisztikai tulajdonságokkal és írásképpel rendelkeznek. Ebből arra következtetett, hogy a Voynich kézirat két vagy több szerző műve, akik különböző dialektust vagy kiejtési szabályokat használtak, de egyszerre dolgoztak a szövegen. A legújabb kutatások viszont cáfolják ezt a feltevést. Egy kézírásszakértő aki megvizsgálta a könyvet, csak egy kéz nyomát látja az egész műben. Ezenkívül, ha az összes részt egyszerre vizsgáljuk, egy sokkal finomabb átmenet bontakozik ki, aminek a két végén az gyógynövényekkel foglakozó A és B rész áll. Prescott felfedezése annak lehet az eredménye, hogy a gyógynövényes rész két, messze eltérő időpontban került papírra.
[szerkesztés] Feltételezett tartalom
A kéziratról alkotott első benyomás alapján valamiféle gyógyszerkönyvről vagy a középkorban ismert gyógymódokat tartalmazó gyűjteményről lehet szó. A különös ábrák jelenléte a legbolondabb feltételezéseknek adott alapot a könyv származását, tartalmát és a szerző kutatásainak célját illetően. Ezek összességét itt leirni lehetetlen vállalkozásnak tűnik, de az emlitésre méltók a következők:
[szerkesztés] Herbárium
[szerkesztés] Növények
A könyv első fejezete láthatóan a növények birodalmának van szentelve, számos ábrával. A kor más növényhatározóiban végzett kutatások ellenére is csak néhány faj ismerhető fel, ezek közül a legkönnyebben a viola és a páfrány. A herbárium képei megfelelnek a gyógyszerészetnél levő skiccek finomabb másolatainak, leszámitva hogy az ott hiányzó részek valószerűtlen formában jelennek meg itt, ráadásul a növények nagyrésze keveréknek tűnik: egy faj gyökere egy másik szárával és leveleivel, majd egy harmadik növény virágaival kiegészitve.
[szerkesztés] Napraforgók
Brumbaugh úgy gondolta hogy pár rajz az Amerikából származó Heilanthus annuust, azaz napraforgót ábrázolja, és igy a kézirat keletkezésének időpontját pontosabban meghatározhatjuk, de valójában a hasonlóság köztük elég csekély, főleg ha számba vesszük a vad fajtákat is. Ezek után elég merész dolog lenne állitasokba bocsájtkozni azt illetően, hogy valóban napraforgóról van szó és nem csak egy hasonló fajról az Asteraceaek népes családjából (pl.: articsóka, margaréta vagy a gyermeklácfű) melyek a világon bárhol megtalálhatóak, mivel a képek méretaránya ismeretlen.
[szerkesztés] Asztrológia
A korabeli asztrológiai megfigyelések fontos szerepet játszottak a növények begyűjtésének időpontjában, az érvágásnál és az egyéb, a feltételezett keletkezési időpontban széles körben ismert orvosi beavatkozásoknál (lásd pl. Nicholas Culpeper könyvei), azonban eddig nem akadt még senki, aki értelmezni tudta volna a csillagjegyek egyértelmű jelentésén és a bolygókat ábrázoló rajzokon kivül a többi képet a hagyományos asztrológiában (európai és európán kivüli) eddig megjelent ábrázolásmódok alapján.
[szerkesztés] Alkímia
[szerkesztés] Összehasonlitás az alkimista könyvekkel
A biológia rész kádjai és csövei az alkimiával való kapcsolatot sejtetik, mely hasznos lehet a továbbiakban, ha a könyv gyógyszerek előálliitásának leirását tartalmazza. Miközben a kor más alkimiai tárgyú könyvei ugyanazon a képi nyelven osztoznak, melyben az anyagoknak és műveleteknek meghatározott kép felel meg (sas, varangy, sirban fekvő ember, ágyban lévő pár, etc.) vagy hagyományos irott szimbólumok (kereszt egy körben, etc.), ezalatt a Voynich-kéziratban egy sem jelenik meg beazonosithatóan ezek közül.
[szerkesztés] Az örök élet titka
Elképzelhető, hogy a Voynich-kézirat egy középkori receptjét tartalmazza a bölcsek kövének, azaz az örök élet elixirjének. A magyarázat világos: a fiatal szűzekből kinyert "életadó nedv", a különös és ismeretlen növényekből elkészitett mixtúra és a megfelelő asztrológiai együttállás együttesen szükséges az örök életet adó csodaszer elkészitéséhez.
[szerkesztés] Alkimista herbárium
Sergio Toressella, a régi növényhatározók kitűnő ismerője szerint a Voynich-kéziratnak nem sok köze lehet az alkimiához, inkább tűnik egy alkimista herbáriumnak, egy sarlatán saját kútfőből „felfedezett" növényeivel, melyek ügyfelei meggyőzésére, megtévesztésére szolgáltak. A Voynich-kézirat feltételezett keletkezésekor létezett Észak-Itáliában egy kis családi vállalozás, melyben hasonló műveket készitettek, azonban az összes általuk készitett könyv stilusában és formájában eléggé eltérő a kézirattól, valamit mindet ismert nyelven irták.
[szerkesztés] Mikroszkóp és távcső
Az asztronómia rész egy kör alakú rajza, mely egy szabálytalan alakzatból és annak hajlitott nyúlványaiból áll, egyeseket a galaxis képére emlékeztet, amely azonban csak távcsővel látható, mig más rajzok olyanok, mintha sejteket szemlélnénk mikroszkópon keresztül. Ehhez azonban azt is feltételeznünk kéne, hogy a mű egy sokkal későbbi korból származik, melyet azonban az egyéb sejtések nem tesznek lehetővé, tehát erre a hasonlóságra igen kényesen kell tekintenünk, annál is inkább, mert ha figyelmesen megnézzük, inkább tűnik a ’galaxis’ egy viztócsának.
[szerkesztés] A nyelvet illető feltételezések
Számos feltételezés látott napilágot a Voynich-kézirat nyelvét illetően.
[szerkesztés] Helyettesitő rejtjel
Ezen feltételezés szerinte a Voynich-kézirat valamely európai nyelven íródott, azonban rejtjelezést használva megpróbálták a tartalmát elrejteni egy olyan algoritmussal, mely minden egyes betűt egy adott jelre cserél ki.
Ez a feltételezés szolgált alapul a XX. században inditott, a kézirat megfejtését célzó kísérletek többségének, köztük az NSA által az 50-es években William F. Friedman kriptológus vezetésével lefolytatottnak is.
Az egyszerű behelyettesitéses módszerek a könnyű törhetőségük miatt kizárhatóak. A további erőfeszitesek igy a polialfabetikus rejtjelezések felé irányultak, melyet Alberti talált ki. Az ezen rejtjelezések családjába tartozó Vigenère-kód használatával elég erős rejtjelezés érhető el pl. null vagy azonos karakterek használatával, betűátrendezéssel, nem az eredetinek megfelelő szavakra tördeléssel stb.
Próbálkoztak arra a feltételezésre alapozva is elméleteket alkotni, hogy rejtjelezés előtt törölték a magánhangzókat, azonban az igy visszafejtett szövegek annyira függtek az elmélettől magától és annak sejtéseitől, hogy bármely szabadon választott karaktersorozatot értelmes szöveggé tudtak dekódolni.
Nyomós érv a helyettesitő rejtjel alkalmazásának feltételezésekor, hogy egy különös ábécé használata egy európai szerző által nem magyarázható mással, mint az információ elrejtésére szolgáló kísérlettel. Roger Bacon ténylegesen ismert rejtjelezési módszereket, és a feltételezett keletkezési dátum a kriptográfia, mint önálló tudomány megszületésével egybeesik. Viszont egy polialfabetikus rejtjelezésnek a vizsgált szöveg karakterisztikus jellemzőit, mint a Zipf törvényt, el kell rontaniuk. Ráadásul, amellett hogy polialfabetikus rejtjelezést 1467 felé találták ki, igazán elterjedté csak a XVI. században vált.
[szerkesztés] Kódkönyves rejtjel
A feltételezés szerint a Voynich-kézirat "szavai" kódok lehetnek, amik jelentését egy kódkönyv tartalmazta. A fő érv a teória mellett az, hogy a szavak belső struktúrája és a hossz-eloszlásuk hasonlít a római számokéra - amik használata kódként abban az időben egyértelmű választás lehetett. Az ellenérv viszont az, hogy kódkönyves titkosítást csak rövid üzeneteknél használnak, mivel nehéz őket írni és olvasni.
[szerkesztés] Vizuális rejtjel
James Finn inditványozta Pandora's Hope (2004) cimű regényében, hogy a Voynich-kézirat esetleg héber szöveg lehet vizuálisan rejtjelezve. Mihelyst helyesen irjuk át a Voynich-kéziratot az EVA-t alapul véve, sok szó olvasható héber szóként, melyek eltorzítva ismétlődnek a továbbiakban az olvasó megtévesztésére. Például a kézirat AIN szava megfelel héberül a szem szónak, amely a későbbiekben megjelenik még AIIN vagy AIIIN-ként is, azt a benyomást keltve, mintha más szavakról lenne szó. Ezt a gondolatot támasztja alá az is, hogy eddig nem jutottak előrébb probléma megoldásában matematikai módszereket használva. A legfőbb ellenérv a vizuális rejtjellel szemben azonban az, hogy irdatlan terhet ró még a kulcs ismeretében is a megfejtőre a nem egyértelmű olvasatok miatt, melyekre jócskán befolyással lehet maga az olvasó személye is.
Based on work by