Makroökonómia

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A makroökonómia a modern közgazdaságtan egyik ága, amely – szemben az egyéni fogyasztók és vállalatok viselkedését, a piac működését elemző mikroökonómiával – a teljes nemzetgazdaságokat (és a közöttük lévő kapcsolatokat) vizsgálja, melyek állapotát aggregált változókon (mint a nemzeti jövedelem, az árszínvonal, az összes megtermelt termék és szolgáltatás mennyisége, munkanélküliség, stb.) keresztül jellemzi. Kiemelt céljai közé tartozik, hogy a gazdasági döntéshozókat elemzéseivel segítse annak megértésében, miként érhetőek el az olyan fontos nemzeti (kormányzati) célok, mint a gazdasági növekedés gyorsítása, az árstabilitás és a foglalkoztatás szintjének növelése, vagy hogy miként valósítható meg az erőforrások hatékony allokációja (elosztása).

[szerkesztés] A makroökonómia tárgya

Gazdasági szektorok (háztartások, vállalkozások, az állam, bankrendszer)
Makrogazdasági mutatók (bruttó hazai termék (GDP), bruttó kibocsátás (GO), bruttó nemzeti jövedelem (GNI), bruttó nemzeti rendelkezésre álló jövedelem (GNDI))
Aggregált kereslet és kínálat
Pénzkínálat, pénzkereslet, monetáris politika
Makrogazdasági egyensúly, IS-LM modell
Infláció
Munkanélküliség
Gazdasági növekedés
Gazdasági ciklusok

[szerkesztés] A makroökonómia kezdetei

Az 1930-as évekig a legtöbb közgazdasági elemzés az egyes vállalatokra és piacokra összpontosított; a '30-as évek elejének Nagy Világválsága hatására azonban gyors fejlődésnek indult a makroökonómia tudománya. Eme időszak talán legfontosabb egyénisége a sokak által az egész tudomány atyjának is tekintett John Maynard Keynes volt, aki az aggregált kínálat modelljének segítségével magyarázta a foglalkoztatás és a termelés ingadozásait. Az ő gondolatain alapul az ún. keynesi (ill. keynesiánus) közgazdaságtan.

A közgazdaság-tudomány művelői sokáig küszködtek azzal, hogy összebékítsék a makroökonómiai és mikroökonómiai modelleket, valahogyan összhangot teremtsenek a két, kezdetben élesen elkülönülő diszciplína között. Az 1950-es évektől kezdve terjedtek el a makroökonómiai jelenségek vizsgálatához használt mikroökonómiai megalapozottságú modellek, melyek segítségével feloldhatóak voltak a két tudományág elméletei közt feszülő ellentmondások. A Nobel-(emlék)díjas közgazdász, a holland Jan Tinbergen alkotta meg az első átfogó nemzeti makroökonómiai modellt, amelyet először csak Hollandiában, majd a II. világháború után az Egyesült Királyságban és az Amerikai Egyesült Államokban is alkalmaztak.

[szerkesztés] Makroökonómiai iskolák, irányzatok

A keynesianizmus, amelynek középpontjában a nemzetgazdaságban stabilnak tartott fogyasztási függvény segítségével megalkotott aggregált kereslet áll. Az iskola követőei szerint az üzleti ciklusok következményei (munkanélküliség, infláció) a fiskális és a monetáris politika segítségével enyhíthetők.

A Milton Friedman nevével fémjelzett monetarizmus a nemzetgazdaság legstabilabb összefüggésének ezzel szemben a pénz keresleti függvényét tekinti. A monetarizmus elsősorban a keynesiánus gazdaságpolitikákkal együtt járó magas inflációval szemben kialakult irányzat, ami szerint az infláció mindig monetáris jelenség. Vitatják a fiskális politika hatásosságát, mivel a kormányzati, a gazdaságot egyensúlyától eltérítő beavatkozásokat a pénzpiac a kamatok és az infláció változásával (a pénz értékének változásával) korrigálja. Ezen kívül az irányzat hívei szerint az inflációt, vagy deflációt nem aktív keresletszabályozó politikával érdemes kordában tartani (mint ezt a keynesianisták ajánlják), hanem kiszámítható, a gazdaság pénzkeresletéhez igazodó és előre kiszámítható [[pénzkínálat]tal].

Az Újklasszikus irányzat, amely a makroökonómiai jelenségeket egyének haszonmaximalizáló viselkedésével támasztják alá a makroökonómiai modelleket. Az iskola legismertebb eredménye, hogy a hasznomaximalizálás axiomáját kiterjesztette az emberek jövőre vonatkozó várakozásaira, azt feltételezve, hogy az emberek a jövőre vonatkozó legjobb tudások szerint hozzák meg döntéseiket (racionális várakozások.

Az Újkeynesiánus irányzat, mely részben az újklasszikus makroökonómia elterjedése hatására jelent meg. Az irányzat kialakítói a keynesi közgazdaságtan számára próbáltak mikroökonómiai megalapozottságot biztosítani, azáltal, hogy rámutatnak azokra a valós piacok működésében található hibákra, tökéletlenségekre, amelyek indokolttá teszik a keresletszabályozást.