MiG–31

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

MiG–31
MiG–31
Műszaki adatok
NATO-kód	Foxhound
Funkció	Elfogó vadászrepülőgép
Személyzet	2 fő
Első felszállás	1975. szeptember 16.
Szolgálatba állítás	1982
Gyártási darabszám	500 db
Méretek
Hossz	22,69 m
Fesztáv	13,46 m
Magasság	6,15 m
Szárnyfelület	61,60 m²
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg	21 820 kg
Maximális felszállótömeg	46 200 kg
Hajtómű
Hajtómű	2 db Szolovjov D–30F6 utánégetős gázturbinás sugárhajtómű
Tolóerő	2×93 kN 2×152 kN utánégetővel
Repülési jellemzők
Maximális sebesség	1500 km/h tengerszinten 3000 km/h nagy magasságban
Hatósugár	720 km
Hatótávolság	3000 km
Legnagyobb repülési magasság	20 600 m
Emelkedőképesség	208 m/s
Szárny felületi terhelése	666 kg/m²
Tolóerő-tömeg arány	0,85
Maximális túlterhelés	+5 g
Fedélzeti elektronika
Rádiólokátor	RP–31 Zaszlon N007 Sz-800 NATO-kódnév: Flash Dance
Katapultülés	K-36
Fegyverzet
Beépített gépfegyver	GS–6–23M hatcsövű gépágyú 260 darab lőszerrel
Levegő-levegő rakéták	R–40, R–33, R–77, R–60, R–73

A MiG–31 negyedik generációs, kétüléses, két hajtóműves, nehéz elfogó vadászrepülőgép, melyet a MiG–25-ből a Szovjetunióban fejlesztettek ki, elsősorban a gyér repülőtér-hálózattal rendelkező szibériai és távol-keleti területek védelmére. Zaszlon tipusú rádiólokátora a világon elsőként szolgálatba állított elektronikus sugáreltérítésű repülőgép-fedélzeti rádiólokátor, mely egyszerrre négy rakétát tud a célra rávezetni. A sorozatban gyártott utolsó 50-60 repülőgép a levegőben utántölthető. Csak az Orosz Légierő és Kazahsztán légiereje alkalmazza. Nem exportálták külföldre, bár India és Kína felmerült, mint potenciális vásárló. Légi harcban idáig nem vett részt.

Tartalomjegyzék 1 Történet 2 Szerkezeti felépítés és tervezési sajátosságok 2.1 Avionika 3 Fegyverzet 4 Típusváltozatok 5 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Történet

A hatvanas években a Szovjetunióban rendszerbe állított elfogóvadászok a nagy magasságban repülő nehézbombázó repülőgépek elfogására lettek tervezve, mely feladatot jó hatásfokkal tudták megoldani, azonban hatástalanok voltak a kis magasságon támadó vadászbombázók, de még inkább az akkor már fejlesztés alatt álló robotrepülőgépek ellen. Emellett ezen repülőgépek kezdetleges elektronikája csak kis önállóságot tett lehetővé, légi célok elfogásakor erősen függtek a légvédelem földi irányításától, emellett a repülőgépek szabad tevékenykedését jelentősen korlátozta a nagy tüzelőanyag-fogyasztás, ami miatt csak kevés időt tölthettek a levegőben. A MiG–25 jó alapnak ígérkezett a továbbfejlesztésre, a hatalmas repülőgépben tetemes méretű elektronika elhelyezésére volt lehetőség, kezelőjével együtt. A fejlesztési munkálatokat 1967-ben kezdték meg, a Je–155MP jelű prototípus 1975. szeptember 16-án szállt fel, Alekszandr Fedotov, a Szovjetunió leghíresebb berepülőpilótájának vezetésével. A repülőgép sorozatgyártása 1979-ben kezdődött. Fedotov 1984. április 4-én a MiG–31 egy kísérleti példányával a üzemanyag-ellátó rendszer hibája miatt lezuhant, és fegyveroperátorával együtt meghalt.

A Nyugat a repülőgép létezéséről először 1976-ban szerzett tudomást, mikor Viktor Ivanovics Belenko egy MiG-25-ös repülőgéppel a Japánba dezertált, és beszámolt az őt kihallgatóknak az általa ismert szovjet kísérleti programokról. 1978-ban egy felderítő műholdról sikerült megfigyelni egy robotrepülőgép elfogását a MiG-31 egy prototípusáról indított R–33 Rakétával. A repülőgépet közelről a Norvég Légierő egyik F-16-osának pilótája tudta lefényképezni, 1985-ben a Barents-tenger felett.

[szerkesztés] Szerkezeti felépítés és tervezési sajátosságok

Bár a MiG–31 hasonló kialakítású, mint a MiG–25, a repülőgép szerkezetét teljesen újratervezték, a régebbi repülőgépen használt, nagy tömegű, de nagyon jó hőállósági tulajdonságokkal rendelkező rozsdamentes acél mellett (49%) nagy mennyiségben használtak fel fönnyűfémötvözeteket (33%) és titánt (16%) is, ez a repülőgép szerkezetét lényegesen könnyebbé tette, lehetővé téve a nagy tömegű elektronika és tüzelőanyag hordozását.

A repülőgép hagyományos aerodinamikai elrendezésű, vállszárnyas, előrenyúló szárnycsatlakozással. A három főtartós szárny 4°-os negatív V-beállítással, automatikusan működő orrsegédszárnyakkal a belépőél teljes hosszában, fékszárnyakkal és csűrőként is működő ívelőlapottak rendelkezik a kilépőél mentén. A felső felületén egy terelőlapot helyeztek el, a nagyobb fegyverfelfüggesztő csomópont felett. A vízszintes vezérsíkok teljes egészében magassági kormányként szolgálnak. A futómű hárompontos, tricikli-elrendezésű, az orrfutó hátrafelé húzódik a törzsbe. Az előrefelé behúzhetó főfutók két egyenként kereke egymás előtt, de nem egy tengelyen van, ez a hóban történő gurulást javítja. A főfutóaknák előtt, a törzs alsó oldalán két, előre nyíló törzsféklapot helyeztek el.

[szerkesztés] Avionika

A repülőgép fejlesztésének leglényegesebb eleme volt a fejlett elektronika beépítése, melyet egy külön fegyveroperátor kezel. Ennek fő eleme az RP–31 Zaszlon, mely a világon elsőként szolgálatba állított elektronikus sugáreltérítésű repülőgép-fedélzeti rádiólokátor. Hatótávolsága felderítő üzemmódban 200 km, és 75 km-ig tud maximum 10 célt követni, ebből négyre rakétát vezetni. Ez volt az első szovjet radar, mely horizont alatti célok ellen is használható volt (look down/shoot down). A repülőgépen egy 8TP típusú behúzható infravörös érzékelő is helyet kapott, a pilótakabin alatt. Az észlelt célokat az Argon–15 típusú digitális számítógép dolgozza fel.

A kommunikációt az UHF és HF rádiókon kívül az APD–518 típusú digitális adatbusz szolgálja, ez lehetővé teszi az adatok cseréjét más vadászrepülőgépekkel, a földi irányítással, vagy A–50 típusú légtérellenőrző repülőgépekkel.

A repülőgép navigációs berendezései korszerűek, részben a nagy hatótávolság miatt, részben pedig mert a geomágneses és a földrajzi északi pólus Oroszország északi területein már jelentősen eltér egymástól, megnehezítve a hagyományos, iránytűkre alapuló navigációt. A nagy távolságú navigációt a Marsrut, a közepes távolságút pedig a Tropik rendszer biztosítja.

[szerkesztés] Fegyverzet

A repülőgépen egy 23 miliméteres, GS–6–23 típusú gépágyú van beépítve, ezen kívül a félszárnyak alatti két-két, valamint a törzs alatti, összesen négy fegyverfelfüggesztő csomópontra lehet légiharc-rakétákat és tüzelőanyag-póttartályokat függeszteni.

A törzs alatti csomópontokra, AKU–33 típusú katapultos indítóberendezésekre a Vimpel R–33 (NATO-kód: AA–9 Amos) 110 km hatótávolságú, félaktív lokátoros irányítású rakéta függeszthető, ez a MiG–31 fő fegyvere. A hordozott négy rakéta sortűzben is indítható, mert a lokátor egyszerre tudja biztosítani mindegyik rávezetését külön-külön célokra.

A szárny alatti két belső fegyverfüggesztő csomópontra egy-egy 2500 literes tüzelőanyag-póttartály, vagy az eredetileg a MiG–25-höz kifejlesztett R–40T (AA–6 Arcid) infravörös önirányítású nagy hatótávolságú légiharc-rakétát lehet függeszteni. (Az R-40R rádió-parancsközlő irányítású változatot nem.)

A külső fegyverfelfüggesztő csomópontokra áltakában dupla indítósíneken R–60 (AA–8 Aphid) típusú légi közelharc-rakétát függesztenek, de lehetőség van a korszrűbb R–73 (AA-11 Archer) rakéta hordozására is.

Tervbe vették két további légharc-rakéta rendszerbe állítását is a repülőgépen, az R–77 (AA–12 Adder) aktív lokátoros önirányítású, közép-hatótávolságú rakétát a négy szárny alatti csomóponton hordozhatja a repülőgép, a R–37 (AA–X–13) nagy hatótávolságú légiharc-rakétát pedig, az R–40 helyett, a szárnyak alatt.

A repülőgépet, hasonlóan az előd MiG–25-höz, légvédelem elleni feladatra is fel tervezik használni, ez esetben a H–58E (AS–11 Kilter) és a H–31P (AS–17 Krypton) lokátorromboló rakétákat, esetleg más, földi célok elleni fegyvert, a H–59 (AS–18 Kazoo), H–59M a H–29L (AS–14 Kedge) és a H–29T rakétákat hordozza majd.

[szerkesztés] Típusváltozatok

• MiG–31DZ: A sorozatban gyártott utolsó 40-45 repülőgépet légi utántöltő berendezéssel szerelték fel, ezen repülőgépek nemhivatalos elnevezése a MiG31DZ.

• MiG–31B: A MiG–31 második gyártási sorozata, korszerűsített Zaszlon-A rádiólokátorral, elektronikai harceszközökkel és A–723 nagy távolságú navigációs rendszerrel, mely az amerikai Loran és Omega rendszerrel, valamint a Csajka földi állomásokkal kompatibilis. A fegyverzet kiegészült az R–40TD és az R–33Sz rakétákkal. A repülőgép 1990 végén került sorozatgyártásra.

• MiG–31BSZ Alapváltozatú MiG–31-esek, melyeket a tervezett nagyjavítás alkalmával a MiG–31B standardra korszerűsítettek.

• MiG–31E: Egyszerűsített exportváltozat gyengébb rádiólokátorral és aktív rádióelektronikai zavaróeszközök nélkül, eltérő IFF berendezéssel. 1997.-ben Indiának és Kínának ajánlották fel megvételre, eredménytelenül.

• MiG–31Eh Kínának 2000.-ben felajánlott exportváltozat.

• MiG–31F: Tervezett többfeladatú vadászbombázó, földi célok elleni rakétákkal kiegészített fegyverzettel.

• MiG–31BM: Eredetileg MiG–31F-en alapuló, elsősorban a légvédelem elnyomására tervezett változatot nevezték így. Ma a MiG–31BM a MiG–31B-k továbbfejlesztett változatát jelenti, amelyet a MiG–31M helyett ajánlottak fel az Orosz Légierőnek. Korszerűsített Zaszlon-M rádiólokátora képes akár 6 Mach sebességű célok követésére, hatótávolsága nagyobb, valamint fejlesztettek földi üzemmódjain, így alkalmas szintetikus apertúrájú üzemmódra és térkpezésre is. Műholdas navigációs rendszerrel rendelkezik, a pilótakabin kijelzőit a katódsugárcsöves helyett folyadékkristályosra cserélték (három-három 152*210 mm méretű kijelző), valmint Head Up Displayt is beépítettek a pilóta számára. A rakétafegyverzetet kiegészítették az R–33Sz, az R–37 és az R–77 légiharc-rakétákkal, a H–31P és H–58E lokátorromboló rakétákkal, valamint feltehetőleg a H–59, H–59M, és a H–29L/T földi célok elleni rakétákkal. Elképzelhető, hogy ennek a változatnak a tervezett élettartama is magasabb szerkezeti megerősítéseknek köszönhetően. Összesen két példány épült.

• MiG–31D: 1986-87-ben két példányban épült műholdromboló változat. A törzs alja teljesen sík volt, a gépágyút kiépítették, a szárnyak törővégeire alul-felül egy-egy függőleges szárnyacskát szereltek, amely a Vimpel által fejlesztett műholdromboló rakéta nagy magasságon történő indításakor stabilizált volna a gépet. A programot később leállították.

• MiG–31ME/MF a MiG–31BM és a MiG–31F exportváltozatainak tervezett elnevezései.

• MiG–31LL Egy korai MiG–31-esből átalakított kísérleti repülőgép katapultülések kipróbálására. A szárnyvégekbe kamerákat építettek.

• MiG–31M Foxhound-B: A MiG–31 legfontosabb továbbfejlesztése, 1985. december 21.-én repült először. A pilótakabin előtti szélvédő egyrészes lett, korszerűbb D–30F6M hajtóműveket kapott, a pliótakabin mögötti gerincrész megnövelésével tüzelőanyag-kapcitása 300 literrel nőtt. A gép üres tömege 16 350 kg-ra, a legnagyobb felszállótömeg 52 000 kg-ra nőtt. Megnövelték a szárnytövek előrenyúló részét, csökkentették a folső részen található kések méretét. A függőleges vezérsík végébe újabb ráadióelektronikai eszközöket építettek be. A repülőgép számítógépes irányítást kapott, a fegyveroperátor kabinjába három színes, katódsugárcsöves kijelzőt építettek be. Zaszlon-M típusú rádiólokátorának antennaátmérőjét 1,4 méterre növelték, felderítési távolsága 360 km-re nőtt. A gépágyút kiépítették a repülőgépből, a törzsközépvonal alá két újabb rakétaindító berendezést építettek R–33 vagy R–37 rakéták számára, amelyeket, a másik néggyel együtt tud indítani a gép, a lokátor ugyanis egyszerre mind a hat rakétát el tudja látni adatokkal. A félszárnyak alatt két-két új indítóínt hoztak létre az R–77 rakéták számára. 1993. októberében ilyen repülőgépről indítottak először R–37 rakétát. Legalább egy példánynál törővégi konténerben rádióelektronikai zavarókonténert építettek be. Az első prototípus 1991. augusztus 9.-én lezuhant. A repülőgép sorozatgyártását a pénzhiány megakadályozta.

• MiG–31SZ: Űrrakéták indítására tervezett változat, amely a Fakel OKB Miron rakétáját hordozhatná, mellyel 100 kg hasznos terhet juttathatnának 200 km magas kőrpályára.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• http://www.fas.org/nuke/guide/russia/airdef/mig-31.htm
• Az ACIG.org MiG–31 topikja
• http://www.vectorsite.net/avmig25_2.html

Harmadik generációs harci repülőgépek | Negyedik generációs harci repülőgépek | Ötödik generációs harci repülőgépek
AMX | AV–8B Harrier II | Ching Kuo | F–15 Eagle | F–16 Fighting Falcon | F/A–18 Hornet | F–20 Tigershark | FC–1 | J–10 | MiG–29 | MiG–31 | Mirage F1 | Mirage 2000 | Szu–27 | Tejas
Négy és feledik generációs harci repülőgépek
EF–2000 Typhoon | JAS 39 Gripen | Rafale