Georg Friedrich Händel
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Georg Friedrich Händel (angolosan: George Frideric/Frederick Haendel/Handel/Hændel) (Halle, 1685. február 23. – London, 1759. április 14) német (szász) származású barokk zeneszerző, csembalista, hegedűs. Mivel élete nagy részét Angliában töltötte, gyakran angol zeneszerzőnek titulálják. Nagy hatással volt a bécsi klasszikusokra, nevezetesen Haydnra, Mozartra és Beethovenre.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Élete
[szerkesztés] Gyermekkora Halléban
A szászországi Halléban látta meg a napvilágot Georg Händel (1622–1697) udvari borbély fiaként. Felesége 1682-ben bekövetkezett halála után apja a 32 éves Dorothea Taustot (1651–1730) vette feleségül, akitől Händelen kívül még 3 gyermeke született: egy születésekor meghalt (1684), a másik kettő pedig Dorothea Sophia (1697–1718) és Johanna Christina (1690–1709).
Hétéves korától kezdve tehetséges csembalistának és orgonistának bizonyult, majd kilencévesen belefogott a zeneszerzésbe.
1702-ben apja akaratának engedelmeskedve jogot kezdett tanulni a hallei egyetemen, de pár évvel később abbahagyta a hamburgi operaház hegedűs állásajánlata miatt.
[szerkesztés] Hamburgi opera és kalandok
Rövid próbaidő után ki is nevezték a hamburgi opera második hegedűsének, később csembalistájának. Itt ismerkedett össze Johann Mattheson énekes-karmesterrel, a Das Neu-Eröffnete Orchestre és a Grundlage einer Ehrenpforte művek szerzőjével.
Élete hátralévő részét nem a hamburgi operában akarta eltölteni, így járt Lübeckben, hogy Dietrich Buxtehude leköszönő orgonista helyét átvegye, ám kísérlete meghiúsult, mert aki megnyerte az állást, annak el kellett vennie az öreg orgonista lányát is, amit Händel nem szeretett volna megtenni. A posztot egyébként Mattheson szerezte meg.
Itt írta első operáit is, az Almira és a Nero címűeket (utóbbi zenéje elveszett) 1705-ben, ill. a Daphne-t és a Florindo-t 1708-ban (ami eredetileg egynek készült, de hosszúsága miatt kétrészre bontotta). Ezenkívül írt még passiót is, 1704 nagypéntekére.
[szerkesztés] Itáliai utak
Gian Gastone de Medici ajánlására Il Sassone (ol. – a szász; így hívták Händelt Olaszországban) 1707 és 1709 tanulás céljából Itáliában (Firenze, Róma, Nápoly és Velence között) bolyongott, saját költségére. Itt ismerkedett össze Arcangelo Corellival, Antonio Lottival, Alessandro- és Domenico Scarlattival, aki egyébként hallotta egyszer bezárva játszani, és azt mondta, hogy „vagy az a szász, vagy az ördög játszik”; ill. egyes legendák szerint Corellit az Il Trionfo kapcsán még a hegedülésből is „kioktatta”.
Olaszországi útja során keletkezett a Rodrigo (Firenze, 1707) és az Agrippina (Velence, 1708). Két oratóriumot is írt, a Il Trionfo del Tempo e del Disinganno 1708-ban, a La Resurrezione 1709-ben készült, mindkettő Rómában. Olaszországban készült még az Aci, Galatea e Polifemo c. szerenáta és a Dixit Dominus c. kórusmű.
[szerkesztés] Átmeneti időszak
György hannoveri választófejedelem 1709-ben rögtön lecsapott az olasz stílusú operáiról ehíresült szerzőre, és egy kapellmeisteri állást adott neki, azzal az ígérettel, hogy bármikor elhagyhatja az udvart. Händel el is hagyta, mégpedig rögtön 1710-ben.
Ekkor Londonba utazott, majd megírta a Rinaldo-t, amit 1711. február 14-én be is mutattak a londoni Haymarketen. A mű zenéje a libretto kézhez kapása után 14 nap múlva kész volt.
1712-ben még utoljára visszatért Hannoverbe, ahol Karolina hercegnőnek írt egy duettet, majd ezt követően végleg áttelepült Angliába, ahol Anna hercegnő udvarában helyezkedett el.
[szerkesztés] Anglia
[szerkesztés] Első évei
Első években Händel lakásgondokkal küszködött: egy évig Barn Elmsnél lakott Surreyben, majd három évig Burlington grófjánál, London mellett. Miután első angliai, de olasz (stílusú és nyelvű) operáját, az Utrechter Te Deumot – ami 200 font bevételhez juttatta – bemutatták, egy életre megoldódtak lakásgondjai.
Händel írt itt egy német nyelvű passiót is a király megrendelésére, aki 1716-ban Németországba ment. A szöveg Barthold Heinrich Brockes műve volt. Ez volt Händel utolsó német nyelvű műve.
Angliába visszatértekor, pontosan 1717-ben írta meg a Vízizenét, amit egy, a Temzén megrendezett hajós ünnepségen mutattak be. Ezekben az években írta még Esther és Acis and Galatea című operáit, ill. a 12 részes Chandos Anthems sorozatát.
1720-ban adják ki a Suites de Pièces pour le Clavecint, a később A vidám kovács néven ismertté vált variációs ciklust.
[szerkesztés] Operai virágzása
1719-ben a Királyi Zeneakadémia zenei igazgatójának nevezték ki, ami azt jelentette, hogy operái próbáit és előadásait ő maga vezényelhette.
Ebben az időben virágzott a South Sea Company nevű hajózási társaság, aminek köszönhetően Händel „villámgyorsan” tudott közlekedni Anglia és Németország között. Így igen nívós énekeseket tudott szerezni, pl. Senesino is így került az angolokhoz. Jó zenészeket is igazolt: Giovanni Bononcini és Attilio Ariosti csak kettő a sok közül.
Ebben a korszakban keletkezett a Radamisto, a Giulio Cesare, a Tamerlano és a Rodelinda.
Sajnos az intézmény végig anyagi gondokkal küzdött, köszönhetően a sztárok magas eltartási költségének, ill. újabb híres énekesek érkezésének (1723 januárjában Francesca Cuzzoni, 1726 májusában Faustina Bordoni érkezett). 1728-ban fel is bomlott az operatársulat.
Mindeközben 1726. február 13-án Nagy Britannia állampolgára lett.
Az operaszínház bukása után Johann Jacob Heideggerrel fogott össze, egy újabb színház alapításának érdekében. Így újra Olaszországba utazhatott (új énekesek szerződtetése gyanánt - pl. Antonio Bernacchi), és így 1729-es visszautazásakor rövid kitérőt tehetett Németországba is (Halle, Hannover, Hamburg).
Az operát ugyanezen év december 2-án a Lotario című operájával nyitották meg.
Ezután kedvet kapott az oratóriumok írásához: sorra járta be az angliai városokat, ahol vadonatúj oratóriumait mutatták be (Deborah, Athalia). Szívesebben írt volna oratóriumokat, de a megélhetése miatt inkább operákat kellett komponálnia.
Mindeközben Lincoln's Inn Fieldsben megnyílt az Opera of the Nobility, Nicola Porpora zeneszerzői közreműködésével. Händel is érezte, hogy nincs szükség két rivalizáló operára Londonban, ráadásul Händelék színhelye leégett, így a King's Theatre-t kellett volna bérelni.
Händel így átkerült a Covent Garden Theatre-be, amit saját szakállra vezetett. Ebből a korszakból származnak azAriodante, Alcina és az Orlando című operái.
1737 mély pont volt Händel életében: csődbe jutott a színház, majd nem sokkal később ő is gutaütést kapott, igen erős bénulási tünetekkel. Ez az esemény pedig London zenei életét jutatta csődbe, hisz' még az Adelsopernak is kényszerszünetet kellett tartania. Händel ezután Aachenban kúráltatta magát.
Felépülése után a munkakedve és -bírása változatlan maradt, ám mindössze egy operát írt (Deidamia, 1741), tehát agyvérzése mindenképpen élete komoly fordulópontjának tekinthető.
[szerkesztés] Oratórium-korszak
Viszont akkor mivel foglalkozott felépülése után? Ekkor kerülhetett sor régebbi terve megvalósítására, konkrétan az oratóriumok írására. Ennek következtében mutatták be a Sault és az Israel in Egypt-et 1739-ben, ill. szintén akkor került sor az 1736-os Alexander's Feast átdolgozásának bemutatására is.
A Messiah bemutatására 1742. április 13-án került sor Dublinban, ez volt az utolsó operatikus műve.
1743-1752 között évente 2 oratóriumot írt. Ezeknek témái általában az ótestamentum, de írt világi témájúakat: a Herculest és a Semelét, amelyeket az angolok tévesen legnagyobb operáik közé sorolnak.
Az élete ebben az időszakban a szokásosan folyt: megvoltak a mindennapi harcai, de konkurenciája még sem volt. 1745-ben írta meg a Judas Maccabaeus c. oratóriumot, amely művészete csúcspontja.
[szerkesztés] Élete vége
1751-ben súlyosan megromlott a látása; ezt a Jephtha kézirata is sugallja. A sors fintora, hogy a How dark, oh Lord, are thy decrees kórusmű írása közben teljesen megvakult.
Különböző operációknak vetette magát alá, ám ez se segített (ugyanaz operálta, aki Johann Sebastian Bachot). Sajnos egyik se segített, bár élni akarását mi sem mutatja jobban, minthogy egészen halála napjáig koncertezett (különböző orgonaversenyeit adta elő). Földi maradványai a Westminster-apátság temetőjében található.
[szerkesztés] Élete utáni események
Händel kortársaival ellentétben nem került a feledés homályába. Még életében viaszszobrot emeltek róla 1738-ban. 1760-ban, tehát halála után egy évvel megjelent az első életét összegző mű Memoirs of the Life of the Late George Frederic Handel Mainwarings tollából.
Az angolok annyira tisztelték, hogy születése „százéves” évfordulójára, 1784-ben (tehát egy évet tévedtek) nagy ünnepséget rendeztek a Westminster-apátságban, ill. a Pantheonban különböző műveit játszották (Messiás, concerto grossók, orgonaversenyek, oratóriumok). Ebből az ünnepségből hagyományt szerettek volna csinálni, de a lelkesedés csak 1791-ig tartott.
A kontinensen is gyorsan terjedt a hírneve. 1772-ben Michael Arne, majd három évvel később Carl Philipp Emanuel Bach vezényletével volt hallható a Messiás Hamburg-ban. Az első változtatásokat Johann Adam Hiller eszközölte, elsősorban hangszerelés terén; ennek bemutatója 1786-ban volt. Wolfgang Amadeus Mozart igen sok Händel oratóriumot a korizlésnek megfelelően újrahangszerelt, a swieteni bárók részére 1788 és 1790 között. Joseph Haydn Händel oratóriumainak hatására írta meg A Teremtés c. oratóriumát (Haydn londoni tartózkodása során ismerte meg Hændel zenéjét). A See the conqu'ring hero comesra Ludwig van Beethoven variációkat írt csellóra és zongorára (1796), a Die Weihe des Hauses nyitányainak fúgája pedig Händel modelljein alapszik.
A Messiás tengerentúli bemutatójára az 1770-es években kerül sor. 1842-ben Vincent Novello ingyenes koncertet adott Händel művekből.
1859 és 1926 között a Crystal Palaceben háromévente ünnepi játékokat rendeztek a tiszteletére.
Az 1970-es évektől elterjedő histórikus előadásoknak köszönhetően mára már ismerjük az akkori hangzásállapotokat.
[szerkesztés] Művei (Händel műjegyzékszám - HWV)
- 42 olaszos opera dramma per musica stílusban, Secco-recitativókkal és Da Capo áriákkal
- orgonaművek, orgonaversenyek (ez Händel találmánya - mint Bachnál a csembalóverseny), amely az orgonapozitívon játszandó, ill. itt jelenik meg a mű közbeni improvicázió (ad libitum), amely a klasszikus kadencia kialakulásához vezet
- 12 concerto grosso Corelli stílusában
- Messiás, Izrael Egyiptomban, Sámson, hogy csak a híresebb oratóriumait említsük
- Vízizene (zenekari szvit)
- Tűzijáték (szvit)
- Szonáták continuo kísérettel különböző hangszerekre (hegedűre, Viola da gambára, énekhangra, stb.)
- Suites de Pièces pour le Clavecin
Based on work by