Marosán György

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Marosán György (Hosszúpályi, 1908. május 15. – Budapest, 1992.) magyar baloldali politikus (előbb szociáldemokrata, majd kommunista, a két párt egyesülésének szorgalmazója. Eredeti foglalkozás szerint péksegéd (elterjedt gúnyneve emiatt „Bucigyuri” volt).

A proletárdiktatúra erőszakos alkalmazásának ideológusa: többek közt arról vált híressé, hogy az 1956-os forradalom idején és azt követően mindenkinél vehemensebben követelte, hogy akár lövetéssel is tartsák fenn a kommunista diktatúrát.

[szerkesztés] Élete

Apja görög katolikus kántortanító volt. 1917-től a debreceni árvaházban nevelkedett. A román megszállás után egy időre Nagyváradra került át, mivel román származásúnak gondolták.

Már 15 éves korában csatlakozott a baloldali mozgalomhoz, 1927-ben a Szociáldemokrata Pártba (MSZDP) is belépett. 1939-ben főtitkárának választotta az Élelmezési Munkások Országos Szövetsége (1943-tól elnök). 1941-ben tagja lett az MSZDP fővárosi vezetőségének a tagja. 1942-ben másokkal együtt megalapította a József Attila Emlékbizottságot.

Ugyanebben az év nyarán letartóztatták, de csak néhány hónapig maradt fogva. Az MSZDP vidéki szervező titkáraként folytatta a politizálást, de a német megszállást (1944. március 19.) követően újra letartóztatták és Nagykanizsára internálták.

[szerkesztés] A háború után

Szabadulása után pártkarrierje felgyorsult: 1945 augusztusáig országos titkár, majd 1957-ig vezető titkár.

[szerkesztés] A pártfúzió híve

Marosán a kommunistákhoz húzó szociáldemokraták közé tartozott: másokkal, így a húzódozó Szakasits Árpáddal szemben támogatta a párt egyesülését a Magyar Kommunista Párttal. Elnökhelyettese lett a két párt 1948. március 10-én felállított közös Politikai Bizottságának. A fúzió végül 1948. júniusában meg is történt, Magyar Dolgozók Pártja (MDP) néven. Az elnök Szakasits lett (ez azonban csak elfedte azt a folyamatot, amelyben a kommunisták valójában felőrölték a szocáldemokrata párt hozzájuk nem hasonuló részét.)

[szerkesztés] Az egyesült pártban

Marosán a könnyen hasonulók közé tartozott. 1948. augusztus 18-tól 1949. július 1-ig az MDP Budapesti Pártbizottságának első titkára volt, ezt követően 1950. augusztus 4-ig könnyűipari miniszter. Az MDP Központi Vezetősége 1950 májusától a párt Adminisztratív Osztályát is Marosán alá utalta.

Két hónappal később, Rákosi Mátyás rémuralmának csúcsán mégis elérte sok kommunistává lett szociáldemokrata sorsa: július 7-én az ÁVH őrizetbe vette. November 24-én elsőfokon, december 11-én pedig jogerősen is halálra ítélték, de később tárgyalás nélkül életfogytiglani börtönre enyhítették az ítéletet. 1956. március 29-én (a Szovjetunió Kommunista Pártjának a személyi kultuszt megbélyegző XX. kongresszusa után) büntetését félbeszakították. Azonnal felajánlotta szolgálatait a párt vezetésének. A Központi Vezetőség július 18. és 21. közt tartott ülésén már Politikai Bizottsági taggá is választották, július 30-tól pedig a Minisztertanács elnökhelyettese lett.

[szerkesztés] 1956-ban

1956. október 23-án, amikor az MDP Politikai Bizottsága a jugoszláviai látogatásról visszatérő Gerő Ernő első titkárral és Kádár Jánossal kiegészülve ülést tartott, Marosán mindenki mással szembehelyezkedve nem csak az egyetemisták (a MEFESZ) tervezett tüntetésének a betiltását követelte, hanem azt is, hogy fegyveres erők számára adjanak tűzparancsot. ^[1]

A forradalom idején egy ízben Nagy Dániellel, az Elnöki Tanács elnökhelyettesével együtt letartóztatta a Széna téri felkelők Márton Erzsébet vezette csoportja és az elfoglalt Maros utcai laktanyában kihallgatták. (Saját elbeszélése szerint nem volt kihallgatás, egy szakaszvezető egyszerűen elengedte őket). ^[2]

Amikor az irányítás Gerő Ernő kezéből Nagy Imréébe csúszott át, Marosánt kihagyták a párt vezetéséből. Marosán azonban a szovjetekkel szövetkező Kádár János oldalára állt és tagja lett Kádár kormányának, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánynak, illetve az forradalom idején átalakult kommunista párt, az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának.

Marosán a restaurált kommunista hatalom egyik legagresszívabb stílusú politikusa lett. December 8-án, miután Salgótarjánban hiába próbálta rákényszeríteni akaratát a helyi munkástanács küldöttségre, ő mondta ki a híres mondatot: „Mától kezdve lövünk”, hivatalossá téve az új kormánynak azt a politikáját, hogy a legdurvább erőszakkal lép fel a tömegmegmozdulások ellen (a politikai döntést erről azonban nyilvánvalóan nem Marosán, hanem Kádár hozta meg). Salgótarjánban még aznap 131 áldozatot követelő sortűz dördült, a rákövetkező napokban pedig vidéki városokban egymást követték a sortüzek.

[szerkesztés] 1956-tól kilépéséig

1957. februárjában gyakorlatilag Kádár János, az állampárt MSZMP első emberének helyettese lett, amikor a Központi Bizottság (KB) adminisztratív titkárává választotta. Később újabb fontos posztot kapott: április 30-tól a Budapesti Pártbizottság Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke lett, később pedig a Budapesti Pártbizottság titkára. Ezután ismét kormánypozícióhoz is jutott, május 9-től 1960. január 15-ig államminiszter.

1962-ben pártkarrierjében fordulat következett be: október 11-én és 12-én tartott ülésén a Központi Bizottság visszahívta Marosánt a Politikai Bizottságból, elvette KB-titkári posztját, sőt a KB-ból is kizárták. Formálisan még a következő évig az Elnöki Tanács helyettes elnöke maradt, de elvették "M" és "K" telefonját, kormányőreit és állami autóját. További támadások érték, miután Moszkvában 1964-ben részt vett a november 7-ei ünnepi felvonuláson. 1965-en kilépett az MSZMP-ből.

Félreállítása a megtorlás korszakának végét és a Kádár-rezsim konszolidációjának kezdetét jelezte: Marosán fenyegetéseire, gátlás nélküli demagógiájára ekkor már nem volt szükség, ráadásul sokan Kádár ellenlábasát látták benne. (Valószínűleg maga Kádár is, akivel Marosán 1962-ben személyes összetűzésbe is került, amikor egy beadványban Kádár baráti kapcsolatait kritizálta.)

[szerkesztés] Írásai, későbbi sorsa

1968-ban Tüzes kemence címen önéletrajzi írást adott ki. Ennek második része, Az úton végig kell menni kiadását csak nagy nehezen engedélyezték, 1972-ben jelent meg. Még ebben az évben visszalépett a pártba. Ezt megelőzően a vezetés belső hatalmi harcai úgy alakultak, hogy Kádár gesztust akart tenni a régi keményvonalasnak, ezért 1969-ben megkeresték, hogy 1970. április 4-én (akkor a "felszabadulás" 25. évfordulós ünnepe) kitüntetnék. Marosán visszautasította, mert nem személyesen Kádár kereste meg. Kádár ezután személyes levelet írt neki, még később további emlékiratai kiadásával kecsegtették.

A következő két évtizedben több megemlékező írása jelent meg: 1979-ben Ember és kenyér, 1984-ben A mozgalom (1984), 1988-ban Nincs visszaút, 1989-ben A tanúk még élnek, majd Fel kellett állnom.

1989 őszén Marosán ellenezte, hogy feloszlassák az MSZMP-t és nem is lépett át az MSZP-be, ehelyett a kommunista hagyományokat ápoló utódpárthoz csatlakozott. 1989. december 17-én ő nyitotta meg az immár Grósz Károly, Berecz János, Ribánszki Róbert és Thürmer Gyula nevével fémjelzett MSZMP XIV. kongresszusát.

[szerkesztés] Érdekességek

Papp László bokszolónak, miután háromszor egymás után olimpiai bajnok lett és nagy népszerűségre tett szert, Marosán György engedélyezte 1956-ban, hogy a profi boksz világában is kipróbálhassa magát. (Ezt korábban senkinek nem engedték, mert a kommunista gondolkodásban a pénzkereső sport kapitalista jelenség volt.) ^[3]

Puskás Ferenc válogatott labdarúgó külföldre távozása után Marosán kijelentette, hogy amíg neki befolyása marad, Puskás nem teszi a lábát magyar földre. ^[4]

„Évtizedekig énekel a Vasas Szakszervezet énekkarában, s minden nap látni a Margitszigeten, a Nemzeti Sportuszodában.” - írta róla az 1989-ben újjászervezett MSZMP honlapja. ^[5]