Gerő Ernő

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Gerő Ernő (eredetileg Singer Ernő) (Terbegec 1898. július 8. – Budapest 1980. március 12.): politikus.

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Élete

Eredetileg orvosnak tanult Budapesti Orvostudományi Egyetemen, de tanulmányait két év után 1918-ban abbahagyta, amikoris belépett a KMP-be. A Tanácsköztársaság alatt a Kommunista Ifjúmunkások Szövetsége apparátusában dolgozott, a Vörös Hadsereg tagja is volt.

[szerkesztés] Az emigráns kommunista mozgalomban

A Tanácsköztársaság bukása után először Bécsbe menekült, ahol részt vett az emigráns magyar kommunista mozgalomban. Dolgozott a KISZ irodájában, részt vett a szlovákiai és a román ifjúmunkás szövetségek megalakításában. 1922-ben hazaküldték Magyarországra, de szeptemberben letartóztatták, majd májusban 15 év börtönre ítélték. 1924-ben azonban kiadták a Szovjetuniónak. Itt beiratkozott a Nemzetközi Lenin Iskolába.

Később a Kommunista Internacionálé Vezetõ Bizottságához került, Franciaországban, Belgiumban, Spanyolországban és Portugáliában dolgozott. 1939 és 1941 között a KMP képviselője volt a Kommunista Internacionáléban és szerkesztette az Új Hangot, a Szovjetunióban élő emigráns magyar kommunisták lapját. Miután az Internacionálét feloszlatták, az ellenséges hadseregek hátországában illetve a hadifoglyok közti agitáció és propaganda egyik irányítója volt.

1944 novemberében részt vett a magyar fegyverszüneti delegáció tárgyalásain, majd Farkas Mihállyal, Nagy Imrével és Révai Józseffel együtt Szegeden megalakította az MKP új Központi Vezetőségét.

[szerkesztés] Hazatérése után

1945 után fontos szerepet játszott a kommunista párt magyarországi hatalomátvételének megszervezésében. 1945 és 1949 között közlekedésügyi miniszter, 1948 - 1949 között pénzügyminiszter, majd államminiszter. 1952 és 1954 között miniszterelnökhelyettes volt. 1954 és 1956 között az MDP Központi Vezetősége Gazdaságpolitikai Bizottságának elnöke volt és ebben a minőségében azon fáradozott, hogy visszafordítsa a Nagy Imre által első miniszterelnöksége alatt hozott intézkedéseket. Rákosi lemondása után 1956. júliusától Gerő volt a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége első titkára, mint a keményvonalasok Rákosi után legerősebb vezetője. A szovjet irányítás reményeit azonban ő sem váltotta be.

[szerkesztés] 1956-ban

Az 1956. október 23-i tüntetések után, október 25-én reggel nagy felháborodást keltő rádióüzenetet intézett a nyilvánossághoz, ellenforradalomnak minősítve a történteket, amelyeket tulajdonképpen már le is vertek. Ezt követően villámgyorsan szaladt ki a lába alól a talaj. Miközben az Akadémiai utcai pártközpontban Anasztasz Ivanovics Mikojan és Mihail Andrejevics Szuszlov szovjet vezetőkkel tárgyalt, párszáz méternyire, a Parlamentnél lévő tüntetésen vérengzés kezdődött és hamarosan az üléstermet is belövések érték. A szovjetek enélkül is Gerőt okolták volna a budapesti eseményekért. Azonnal leváltották minden tisztségéből.

[szerkesztés] 1956 után

Gerő rövidesen a Szovjetunióba menekült. 1960-ban tért haza, de a Kádár János vezette restaurált kommunista rezsim nem engedte visszatérni a hatalomba. Az MSZMP-ből 1962-ben zárták ki, a határozat többek között a következőt mondta ki:

"Súlyos felelősség terheli Gerő Ernőt, aki Rákosi Mátyással és Farkas Mihállyal együtt irányította a koholt vádak alapján indított eljárásokat. Gerő, aki 1953 júniusa után belügyminiszter volt, nagymértékben felelős azért, hogy ártatlanul börtönbe zárt emberek kiengedése és rehabilitálása elhúzódott, több száz vétlen internált ember rehabilitálása sok éven át nem történt meg." (ld. Vass, Ságvári (szerk.), 1979.)

Kizárása után visszavonultan, fordításokból élt, a továbbiakban politikai szerepet nem játszott. Péter Gáborhoz hasonlóan, aki a politikai hatalomból való kiszorítása után könyvtáros lett, megbélyegzése ellenére elkerülte a felelősségre vonást.

Gerő Ernő 1949 és 1957 között a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt, 1949-ben Kossuth-díjat is kapott.