Francia irodalom
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Francia irodalom alatt francia emberek által francia nyelven vagy Franciaország más nyelvein, nyelvjárásain írt irodalmat értjük (lásd az utolsó szakaszt). A más országokban (mint Belgium, Svájc, Kanada, Szenegál, Algéria, Marokkó, stb.) franciául írt irodalmat frankofón irodalomnak hívják. A tárgyat hatalmas terjedelme miatt történelmi korszakok szerint szokták felosztani középkori, reneszánsz, 17. századi, 18. századi, 19. századi, 20. századi és kortárs francia irodalomra. Ez a szócikk egy általános összefoglalót tartalmaz.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Középkor
- Turoldus: Roland - ének
- Chrétien de Troyes (1135 ?– 1190?) a középkori regény műfajának egyik legjelentősebb alakja, művei az Artur mondakörhöz kapcsolódnak.
- Ismeretlen szerző: Aucassin és Nicolette: középkori lovagregény.
- Pierre Abélard (1079-1142) filozófus, költő, himnuszokat írt.
[szerkesztés] Reneszánsz
[szerkesztés] 17 - 18. század
- Jean La Fontaine (1621–1695)
A francia dráma fejlődése a 17 - 18. században:
- Nicolas Boileau-Despréaux (1636–1711) Ars poetica (1677) című művében fekteti le a dráma elméletének alapjait.
A dráma kiemelkedő képviselői:
- Pierre Corneille (1606-1684), kinek jelentős drámája a Cid.
- Jean Racine (1639 – 1699), a görög tragédiák kiváló ismerője, legismertebb alkotása a Phaedra.
- Moliére (Jean Baptiste Poquelin) (1622 – 1673)
A francia felvilágosodás irodalma
- René Descartes (1596-1650) filozófiája hat elsősorban.
- Encyclopédie
Az elmélkedők:
- Montesquieu (Charles de Sécondat) (1689-1755)
- Voltaire (Francois - Marie Arouet) (1694-1778)
- Denis Diderot (1713–1784)
A szentimentalizmus képviselői:
- Jean Jacques Rousseau (1712 - 1778)
- Prévost abbé (Prévost d’Exiles, Antoine Francois) (1697-1763)
A szabadszájúság képviselői:
- Pierre Ambroise Choderlos de Laclos (1741 - 1803)
- Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais (1732-1799)
A forradalmárok:
- Marat
- Robespierre
- Rouget de Lisle (1760-1836): a Marseillaise költője.
[szerkesztés] 19. század
Francia romantika irodalma
1. Korai romantikusok
- André Chénier
- Mme De Staél (1766-1817)
- Chatebaubriand (1768-1848)
- B.Constant (1767-1830)
- Alphonse de Lamartine (1790-1869)
2. Kései romantikusok
- Victor Hugo (1802-1885)
- Alfred de Vigny (1797-1863)
- Alfred de Musset (1810-1857)
- George Sand (1804-1876)
- Théophile Gautier (1811-1872)
- Id.Alexandre Dumas (1803-1870): A három testőr, Monte-Cristo grófja, és Ascanio regényeinek írója.
- Eugéne Sue (1804-1857)
- J.P.Béranger (1780-1857)
- Ch.A. De Sainte-Beuve (1804-1869)
Francia realista irodalom
képviselői:
- Prosper Mérimée (1803-1870)
- Stendhal (1783-1842)
- Honoré de Balzac (1799-1850)
- Ifj. Alexandre Dumas (1824-1895): regény és drámaíró, A kaméliás hölgy megalkotója.
- Gustave Flaubert (1821-1880)
- Edmond de Goncourt (1822-1896)
- Charles de Coster (1827- 1879)
- Eugene Scribe (1791-1861)
- Victorien Sardou (1831-1908)
- Guy de Maupassant (1850-1893)
- Alphonse Daudet (1840-1897): regényíró, a realista próza alakja, aki nagy közönségsikert ért el életében.
Francia naturalizmus irodalma
- Émile Zola (1840-1902)
[szerkesztés] 20. század
A francia líra fejlődése és jellemzői:
A 20. század elején mély szakadék tátongott a költészet és a közönség között, a költők alig vettek tudomást a technika változásáról. A költők a nyelvi kifejezés mágikus hatalmát firtatták, a végtelent kívánták megragadni. A különböző irányok és iskolák más-más oldalról közelítették meg a valóságot, szinte párhuzamosan létezett romornizmus, unanimizmus, naturizmus, intimizmus, futurizmus, kubizmus, dadaizmus. Közös jellemzőjüknek tekinthető azonban a mindent újra kezdés kívánsága, és az egyetemessé tágult lázadás. A költő szembefordul nemcsak a polgársággal, hanem az egész abszurdnak érzett élettel. ” A költemény nem egy személynek, hanem mindenkinek a műve” (Lautréamont). A költészetben az alkotás nem a kész műben, hanem lelkiállapotban, életérzésben nyilvánul meg. A líra fejlődését a kor legjelentősebb költőinek művészetében követhetjük nyomon.
- Guillaume Apollinaire (Wilhelm Apollinaris de Kostrowitzky) (1880-1918)
- Paul Valéry (1871-1945)
- Blaise Cendrars (1887-1961)
- Paul Éluard (Eugéne Grindel) (1895-1952)
- Tristan Tzara (1896-1963)
- Georges Perec (1936-1982)
- Patrick Modiano (1945-)
- Michel Tournier (1924-)
[szerkesztés] Kortárs francia irodalom
[szerkesztés] A francia irodalom hatása
A francia nyelv a latinból származik, elsősorban kelta és frank hatásokkal. A 11. századtól létező középkori francia nyelven írt irodalom Nyugat-Európában az egyik legrégibb nemzeti nyelven írt irodalom, a középkori irodalom elsődleges forrása a kontinensen.
Noha a francia irodalomnak ez a kitüntetett szerepe a 14. században az itáliai nemzeti nyelven készült irodalom hatására (ld. az Itáliai reneszánsz: Irodalom és költészet c. szakaszát a reneszánsz szócikkben) némileg elhalványult, a 16. században alkotói szempontból jelentős átalakuláson ment keresztül és a 17. századra az európai irodalom meghatározó elemévé vált.
A 18. században a franciában külön irodalmi nyelv alakult ki (lingua franca) és egész Nyugat-Európa valamint Amerika diplomáciai nyelvének szerepét is betöltötte. A francia nyelvű írások mély hatást gyakoroltak az összes európai és az amerikai irodalom alakulására, ugyanakkor rá is erős hatást gyakoroltak a többi nemzet irodalmi hagyományai (például a brit vagy a német romantika a 19. században). A 19. század és a 20. század francia irodalmi fejlődése különösen erős hatást gyakorolt a modern világirodalomra, főként a szimbolizmus, a naturalizmus, Balzac, Zola és Proust szépprózája, a szürrealizmus, az egzisztencializmus és az abszurd színház stílusaiban és műfajaiban.
A francia imperializmus és gyarmatosítás az amerikai, az afrikai térségben és a Távol-Keleten a francia nyelvet a nem európai kultúrák számára is használható közelségbe hozta, amelyek a nyelvet sajátosan átalakítva úgyszintén jelentősen hozzájárultak a francia irodalom által nyújtott élmények és tapasztalatok bővüléséhez.
Az ancien régime arisztokratikus eszméi, a forradalmat követő nacionalista szellem és a modern Franciaország harmadik köztársaságának tömegoktatási elvei egyaránt erős hatást gyakoroltak arra a folyamatra, amelynek során a francia irodalmi örökség a francia kultúra részévé vált. Napjainkban a francia oktatásban a prózára, a (gyakran fejből idézett) költészetre és a színházra is nagy hangsúlyt helyeznek. Az állam jelentősen támogatja az irodalmi munkákat, az irodalmi díjak kiemelt hírnek számítanak, a Francia Akadémia (Académie Française) és a Francia Intézet (Institut de France) összefogja Franciaország legfontosabb nyelvi és művészeti intézeteit, a francia televízió pedig írókról és költőkről készít és vetít filmeket, amire meglehetősen nagy az igény, az irodalmi és művészeti témákról szóló heti beszélgetős műsor, az 'Apostrophes' az egyik legnagyobb nézettséget érte el Franciaországban. Az amerikai irodalmi környezettől némileg eltérő módon az irodalom a francia embereket mélyen foglalkoztatja és öntudatuk formálásában fontos szerepet tölt be.
[szerkesztés] Vallon irodalom
A vallonok francia nyelvű irodalma Belgium irodalmi életéhez kapcsolódik szorosan. Mivel Belgium kétnyelvű ország, ezért a belga irodalommal - az országban beszélt két nyelv, a francia és a flamand nyelv (holland nyelv) szerint - részben a francia irodalomnál, részben pedig a holland irodalomnál is foglalkozunk.
A vallon irodalom kezdetét 1856-tól, az Ulenspiegel nevű lap megjelenésétől számítják, amelynek alapítói a neves belga író, Charles de Coster és a híres festő, Félician Rops.
[szerkesztés] Frankofón irodalom
[szerkesztés] Franciaország nyelvjárásainak és más nyelveinek irodalma
A francia nyelven írt irodalom mellett Franciaország kultúrájához tartozik a francia nyelvjárásokon és a Franciaországban használt más nyelveken írt irodalom is. A mai Franciaországot alkotó különböző területek egyes nyelvein már a középkorban kialakultak az irodalmi hagyományok, mint például a normandiai irodalom vagy a provanszál irodalom.
A helyi nyelvek irodalma a francia nyelv általánossá válása és az uralkodó francia irodalmi modell hatásai ellenére is tovább bővült a 18. századig. A 19. században a szélesebb közönséget elérő irodalmi és helyi lapokkal társulva tudatos nyelvújító mozgalmak indultak, többek között ennek eredménye a virágzó irodalmi termést nyújtó normandiai nyelvjárás, vagy a provanszál kultúra terjesztésével foglalkozó Félibrige Provence-ban, melynek alapítóját, Frédéric Mistral provanszál költőt 1904-ben irodalmi Nobel-díjjal jutalmazták.
A breton irodalom a nyelvet beszélők számának csökkenése ellenére az 1920-as években felélénkült. 1925-ben Roparz Hemon létrehozta a Gwalarn folyóiratot, ami különböző műfajú munkák megjelentetésével és nemzetközileg ismert művek bretonra fordításának javaslataival tett kísérletet a nyelv nemzetközi szintűvé tételére. 1946-ban a Gwalarn szerepét az Al Liamm vette át és más lapok is megjelentek, így az amúgy csekély elterjedésű breton nyelvnek komoly irodalma alakult ki.
A picard nyelvjárás irodalma főként a színművek terén nyújt kiemelkedőt.
Based on work by