Maléter Pál

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Maléter Pál (Eperjes, 1917. szeptember 4. – Budapest, 1958. június 16.) az 1956-os forradalom egyik vértanúja, katona, az 1956. októberi Nagy Imre-kormány hadügyminisztere. Ugyanazon a napon végezték ki, amikor Nagy Imre miniszterelnököt és Gimes Miklós újságírót.

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 A forradalom idején
- 2.1 Maléter politikai elképzelései
3 Halála, temetése
4 Utóélete
- 4.1 A Maléter-legenda
- 4.2 Emléke
5 Vitatott kérdések
6 Lásd még
7 Külső hivatkozás

[szerkesztés] Élete

Evangélikus értelmiségi családban született, édesapja, Maléter István jogakadémiai tanár, a lutheránus kollégium igazgatója volt Eperjesen. Maléter Pál először Prágában orvosnak tanult a Károly Egyetemen, ahol részt vett a németellenes diákmegmozdulásokban. 1938 novemberében Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karán folytattta tanulmányait, de anyagi nehézségek miatt újra kénytelen volt őket abbahagyni.

Maléter 1939-1941-ig az evangélikus egyház VIII.ker.Üllői út 24. alatti Luther Otthon fiúkollégiumában lakott. Fennmaradt az Evangélikus Országos Levéltárban 1938.dec.17-i sajátkezűleg írt felvételi kérelme.

1939-ben önként jelentkezett katonának. 1940-ben beiratkozott a budapesti Ludovika Akadémiára. Hivatásos tisztként Kassán kezdett el szolgálni. 1944. május 2-án megsebesült és szovjet hadifogságba esett. Júniusban önként jelentkezett a németek elleni harcra. Erdélyben vett részt partizánharcokban, majd 1945 januárjában Debrecenben az Ideiglenes Nemzeti Kormányt védő őrzászlóalj parancsnoka lett.

1945-ben zászlóaljparancsnoknak nevezték ki és belépett a Magyar Kommunista Pártba. Ugyanebben az évben vette feleségül Pausz Máriát. Három gyermekük született, 1946-ban Pál, 1947-ben Mária és 1949-ben Judit. Később elváltak és 1954-ben Gyenes Judithot vette el.

1956 tavaszára ezredes lett.

[szerkesztés] A forradalom idején

1956. október 23-án és 24-én a Várban lévő parancsnokságon volt, 24-én délben a Honvédelmi Minisztériumban vette át a főügyeletet.

Október 25-én tankokkal és az azokat kísérő tiszti iskolásokkal a Kilián laktanyába küldték, hogy "rendet csináljon" (a laktanya környékén a civil felkelők már [[október 24-e hajnal óta harcban álltak szovjetekkel, sőt konfliktusba keveredtek a laktanya katonáival is). Érkezésekor Maléter tűzharcba keveredett a felkelőkkel, de napokkal később átállt az oldalukra. (Vitatott, hogy ez pontosan mikor történt, az átmenet folyamat volt.) Október 27-én és 28-án ellenőrzése alá vonta a laktanyát közrefogó épületszárnyakat, majd értesülve a kormány által elrendelt tűzszünetről, beszüntette a felkelők elleni harcot, ezt jelentette a minisztériumnak is.

Ezután napokig ment a huzavona a politikai és katonai vezetés, illetve a civil felkelők közt, mert az előbbiek az utóbbiak lefegyverzését követelték. Maléter lassan látta be, hogy ez lehetetlen. A Corvin közben részt vett a fegyverletételi tárgyalásokon. Nagy Imre hívására a Parlamentben jelen volt a munkástanácsok küldötteivel folytatott tárgyalásokon, majd október 31-én főszerepe volt a Nemzetőrséget megszervező megbeszélésen, ahol eldőlt: a civil fegyveresek is a forradalom véderejének részévé válnak.

November 1-én Nagy Imre kinevezte helyettes honvédelmi miniszternek, majd november 2-án honvédelmi miniszternek, és vezérőrnagyi rangot is kapott. Miniszteri kinevezését a Corvin köz parancsnoka, Pongrátz Gergely ellenezte, mert nem bízott Maléterben (és a kommunista párt és állami vezetőkben sem). Pongrátz többször is nyíltan bírálta, azzal is meg vádolta, hogy felkelők halálát okozta, ennek ellenére a laktanya és a Corvin köz végig együttműködött. Maléter a laktanya környékén harcoló többi felkelőcsoporttal is kapcsolatot tartott.

A Kilián laktanya hamar az ellenállás szimbolikus központjává vált, Maléter pedig a forradalom hőseként gyorsan nagy népszerűségre tett szert. Radics Géza így emlékezett egy tüntetésre: "Október 29-e hűvös, de szép őszi nap volt. Kimentem a Népligetbe, s mikor az Üllői út közelébe értem, láttam, hogy egy nagy tömeg tüntető halad az úton, miközben jelszavakat harsognak: „Ruszkik haza!” „Nagy Imrét a kormányba!” – és hasonlókat. Beálltam a tüntetők sorába, és magam is teljes erővel mondtam a többivel együtt. Amikor a Kilián laktanyához értünk, a tömeg megállt és valaki az élen elkezdte éljenezni: „Maléter ezredes a Kilián hős védője!” „Malétert a kormányba!” Előkerült a „hős” tiszt is és vállra emelték. Maléter szabadkozott. Nem hinném, hogy a tüntetők között sokan lettek volna, akik Maléter nevét valaha is hallották, vagy akár ismerték volna a Kilián szerepét a forradalomban, de akkor nagyon jól, és meggyőzően hangzott. Annyi biztos, hogy Maléter csillaga, mint üstökös ívelt a magasba." [1]

Maléter túlságosan megbízott a szovjetek szavában. November 2-án tiszti gyűlést tartottak a Kilián laktanyában, ahol tiszttársai és környékbeli felkelőparancsnokok előtt meglobogtatta a délelőtti parlamenti tárgyalásai jegyzőkönyvét amelyek során a szovjet hadseregtábornok Malinyin azt ígérte, a szovjet csapatok legkésőbb 1957. január 15-ig kivonulnak az országból. (Ez alig két nappal a szovjet általános támadás előtt történt.)

Bár a tisztek megpróbálták lebeszélni, Maléter november 3-án magyar tárgyalóküldöttség tagjaként a tököli szovjet főparancsnokságra ment, ahol nyomban letartóztatták. [2] (Gosztonyi Péter elbeszélése szerint a következőket mondta az őt az útról lebeszélni próbálóknak: "Akkor is: mennem kell. Ha nem megyünk - a szovjetek úgy veszik, mi nem akarunk tárgyalni. Mi szakítjuk meg a tárgyalás menetét... Tudom, volt ilyesmi már a magyar történelemben... De akkor is kötelességem menni!")”.)[3] Január végéig szovjet fogságban volt, akkor átadták a magyar belügyi szerveknek.

[szerkesztés] Maléter politikai elképzelései

Rákos Imre (1956-ban őrnagy) tanúvallomása szerint Maléter tiszttársai érdeklődésére október 30-án azt mondta el, hogy a következő feltételek teljesülése esetén támogatja a forradalmat: "1. A Nagy Imre-kormány elismerése 2. Fellépés a [horthysta] restauráció minden formája ellen 3. Azonnali (november közepéig) szovjet kivonulás. 4. Az egyetemisták [ MEFESZ ] október 23-ai követeléseinek megvalósítása [ezekben szerepeltek a szabad választások is]. 5. A kormány a felkelôket nyilvánítsa szabadságharcosoknak, az elesettek hozzátartozóit ennek megfelelôen anyagilag támogassa." [4]

Elképzelései sokban eltértek a Corvin köz sok szabadságharcosának gondlkodásától, akik nála kevésbé voltak hajlamosak hinni a szovjetekkel való tárgyalások értelmében, illetve a Nagy Imre vezette kormányt - amelyet Maléter támogatott - sem tartották elég radikálisnak a szükségesnek tartott politikai változások végrehajtásához.

[szerkesztés] Halála, temetése

Kihallgatásai során végig következetesen kitartott amellett, hogy 1956. október 23-a és november 4-e között Magyarországon forradalom zajlott. Ezen a véleményén azután sem változtatott, hogy a Nagy Imre-per vádlottainak levetítették a Köztársaság téri véres eseményekről készített filmet, Szántó Zoltán hamis tanúskodásával, és ez komoly érzelmi megrendülést okozott neki.[5]

Nagy Imre perében a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés bűntette vádjával halálra ítélték és az ítéletet 1958. június 16-án végre is hajtották. "1958. június 16-án hajnalban, a kivégzést követően Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós holttestét koporsóba tették és a budapesti Országos Börtön sétálóudvarán ásták el. A betemetett gödörre ócska bútorokat, limlomot hánytak. 1961. február 24-én titokban kiásták a koporsókat, köréjük kátránypapírt drótoztak és átvitték a szomszédos Újköztemető 301-es parcellájában, ahol hamis nevek alatt (Nagy Imrét „Borbíró Piroska” fedőnéven) jeltelen sírba ismét elásták" - írta Rainer M. János történész. [6]

[szerkesztés] Utóélete

Felesége és gyermekei a forradalom után Amerikába emigráltak.

1989-ben rehabilitálták és posztumusz vezérezredesnek nevezték ki. 1989. június 16-án a budapesti Hősök terén nagy tömeg előtt rendezett ünnepélyes szertartást követően Nagy Imrével és a forradalom más mártírjaival együtt újratemették.

[szerkesztés] A Maléter-legenda

A forradalom leverése után sokáig tartotta magát a vágyszülte hír, hogy Malétert nem fogták el az oroszok, vagy ha igen, kiszabadult és a Bakony hegyei közt gyűjti a csapatokat, hogy megmentse a forradalmat. Egy másik változat szerint a helyszín a Bükk volt. (Talán nem véletlen, hogy mindkét hegység korábban népi hősök, betyárok legendás búvóhelye volt. A Mecsek hegyeiben a forradalom után csakugyan hetekig folytatódott a felkelők - a mecseki láthatatlanok - ellenállása.) "(A legenda) bizonyára ugyanazzal magyarázható, mint Maléter Pál hírnevének üstökösszerű felívelése a forradalmi napokban. Mint katona, fiatal, de már parancsnoki pozícióban levő tiszt, mindenki másnál tökéletesebben tudta kielégíteni a romantikus szabadsághős iránti népi igényt" - írta Litván György történész. [7]

[szerkesztés] Emléke

Fenyőfajta Maléter Pál nevével

[szerkesztés] Vitatott kérdések

Maléter 1956-os szerepének vannak vitatott pontjai, főleg mióta Pongrátz Gergely, a Corvin köz felkelőinek parancsnoka visszaemlékezéseiben azt írta, Maléter agyonlőtt két elfogott felkelőt a Kilián laktanyában és másik hét halálát okozta, amikor egy csoportot kizavartatott az épületből a szovjet tankok elé. Mások, mint Eörsi László megalapozatlannak tartják ezeket a vádakat. [8]