Cyprianus

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Cyprianus, Thascius Caelilius (Karthágó, 200 körül – Karthágó, 258. szeptember 14), karthágói püspök, író.

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Művei
- 2.1 De lapsis (Az elbukottakról)
  - 2.1.1 Idézetek
- 2.2 De catholicae Ecclesiae unitate
3 Stílusa
4 Kiadások
- 4.1 Irodalom
5 Források

[szerkesztés] Élete

Előkelő és gazdag család sarja. A Thascius név csúfnév, amit pogány ellenfelei aggattak rá, és talán a coprianus (bohóc, naplopó) pun megfelelője. Kitűnő nevelésben részesült. Életének nagyobb feléről, amikor mint pogány ügyvéd és rétor tevékenykedett, nem sokat tudunk. Annyi bizonyos, hogy érett férfikorában tért keresztény hitre, majd Donatus püspök pappá szentelte. Felszentelője halála után a nép követelésére 248-249 körül Karthágó püspökévé választották. Erről az életszakaszáról több forrás maradt fenn (egy Vita / Életrajz, amelyet Pontius, volt diakónusa írt; Hieronymus De viris illustribus 67; Acta proconsularis: mártíromságának leírása). Egy jó barátja, Caecilius hatására tért meg, aki megismertette a keresztény hittel. Szintén az ő hatására kezdett el már a keresztség felvétele (246) előtt önmegtartóztató életet élni, valamint vagyona egy részét szétosztotta a szegények között. Az Ad Donatum (Donatushoz) című munkájában, amelyet már keresztényként írt, örvendezve beszéli el, hogy szakított korábbi életével, hogy Krisztusban új életet kezdjen. 248-249 körül egy Quirinus nevű keresztény férfi megkérte, hogy a Szentírásból gyűjtse ki azokat a részeket, amelyek a keresztény tanítás igazáról szólnak. Így jött létre a Testimonium libri III (Tanúságok), amely elősegítette, hogy alaposabban elmélyüljön a Szentírás vizsgálatában. Ez elősegítette a püspöki hivatásra való hatékonyabb felkészülést is. Nagy tekintélynek örvendett egész Africában: Numidia és Mauretánia mintegy 150 püspökséggel az ő fennhatósága alá tartoztak. Az ő tevékenysége alatt indult meg az első nagy keresztényüldözés a Római Birodalomban. Decius császár (249-251) elrendelte, hogy minden polgár könyörögjön a császárért és családjáért, és mutasson be áldozatot értük. Akik megtették, igazolást kaptak róla, akik nem, azok ellen eljárás indult. Cyprianust barátai beszélték rá, hogy meneküljön. Egyházát levelek által kormányozta, az 5-43. levél ebből a korból származik. A közvélemény szemében menekülése megfutamodásnak tűnt, az egyház neheztelt rá. Az 5. levélben a szegények gondozását szorgalmazta, a 7.-ben a bebörtönzöttek látogatásáról intézkedett. A proconsul 250-ben érkezett Karthágóba, és megkezdődtek a kivégzések. A 10. levélben arról ír, hogy örül, hogy sok keresztény vállalta a mártírhalált. Az üldöztetésnek 251-ben szakadt vége, Cyprianus két művel tért vissza a városba. Az egyik a De Catholicae Ecclesiae unitate (A katolikus egyház egységéről), a másik a De lapsis (Az elbukottakról). 250-ben pestis tört ki Karthágóban, ekkor írta a De mortalitate (A halandóságról) és a De opere et eleemosynis (A segítségről és alamizsnáról) című műveket. I. Valerianus császár 257-ben indította meg a második nagy keresztényüldözést. 257 augusztus 30-án Aspasius Paternus proconsul kérdésére válaszolva kereszténynek vallotta magát, ezért a Karthágó melletti Curubisbe száműzték. Egy évet töltött itt. 258-ban Valerianus császár ismételten elrendelte a keresztényüldözést. Az új helytartó, Galerius Maximus Uticába (ma Bu Sater) rendelte Cyprianust. Ő azonban ismét elmenekült, mivel Karthágóban akart meghalni (80. és 81. levél). A 81. levél, ami a levélgyűjtemény utolsó darabja, búcsúlevél. Visszatért Karthágóba, elfogták, és többször is rá akarták venni, hogy pogány isteneknek áldozzon. Ő ezt megtagadta, és kard általi halállal büntették. Hóhérjának 25 aranyat adatott. Saját kezűleg kötötte be a szemét, majd odanyújtotta a kezét, hogy Julianus nevű papja és a szintén Julianus nevet viselő szubdiakónus kösse meg. A keresztények felfogták a vérét és ereklyeként őrizték. Ünnepnapja IX. Gergely pápa óta szeptember 16.

[szerkesztés] Művei

[szerkesztés] De lapsis (Az elbukottakról)

Fontos társadalomtörténeti dokumentum, szónoki beszéd, amelyet gondolati gazdagság és formai erények jellemez. A beszédet a Karthágóba való visszatéréskor adta elő. Témája: mi legyen azokkal a keresztényekkel, akik Decius üldözése idején áldoztak a pogány isteneknek, tehát elbuktak, lapsus-okká lettek. A beszéd 26 fejezetből áll, szerkezete:

1-3. fejezet: bevezetés: elérkezett a nem várt béke, és elmondja, mekkora öröm az, hogy sokan vállalták az üldöztetést és a halált, így lehet elnyerni a confessor (hitvalló) dicsőségét.
4-34. fejezet: narratio (a tények elmondása), demonstratio (bizonyítás): az üldözetés oka az erkölcstelenség, és hogy sokan elhagyták a hitüket, és ebben sokan követték őket. Az egyház elhagyásának vétkét csak Jézus bocsáthatja meg, a papoknak ehhez nincs joguk. Ezután felsorolta azokat az eseteket, amikor Isten már a földi életben megbüntette a bűnösöket, majd felvázolja a megoldást: a szigorú bűnbánatot. Ezáltal elnyerhető az üdvösség. Később enyhített álláspontján, és a püspökök hatáskörébe utalta az ilyen jellegű megbocsátásokat.
35-36. fejezet: conclusio (befejezés): a megoldás a szigorú, őszinte bűnbánat, így kiérdemlik az üdvösséget.

[szerkesztés] Idézetek

"Adest militum Christi cohors candida, qui persecutionis urgentis ferociam turbulentam stabili congressione fregerunt, parati ad patientiam carceris, armati ad tolerandam mortis" (1).

"Itt áll Krisztus katonáinak fényes csapata, akik a szorongató üldözés őrjítő vadságát kitartó ütközetben megtörték, felkészülve a börtön eltűrésére, felövezve a halál elviselésére" (1).

"Ipse ad aram hostia, victima ipse venisti; immolasti illic salutem tuam, spem tuam, fidem tuam funestis illic ignibus concremasti" (8).

"Az oltárhoz áldozatként, áldozati állatként magad jöttél, feláldoztad ott üdvösségedet, ama vészthozó tűzben elégetted ott reményedet és hitedet" (8).

[szerkesztés] De catholicae Ecclesiae unitate

Ellenfelei egy Fortunatus nevű pap vezetésével 252-ben ellenpüspököt választottak, erre írta válaszul. A csoport egyik papja, Novatus Rómába utazott, és az ellenpápa, Novatianus pártját erősítette. Később egy újabb ellenpüspököt választottak a fanatikus Maximus pap személyében. Így az egyháznak három püspöke volt egyszerre. Művének lényege, hogy az egyház egységét nem lehet megbontani. Aki a püspöktől távolodik el, az az egyháztól pártol el. Emiatt vitába bonyolódott I. István pápával (254-256), aki úgy vélte, hogy keresztség kiszolgáltatása független a kiszolgáltató hitétől.

[szerkesztés] Stílusa

Tudatosan követte Cicero hagyományát, stílusa művelt, purista. Már Lactantius („A maga nemében csodálatos” - Divinae institutiones 5, 1, 24-25) is észrevette ezeket a vonásokat munkáján, de szerinte csak keresztény számára érthető dolgokról ír. Cyprianusnál a klasszicizmus életszemlélet: a középút, a lelki realizmus, mérték tükrözője. Nyugodt keresztény tartás jellemzi írásait. Pogány szerzőktől nem idéz, de Cicero hatása egyértelmű. A De lapsis-ban gyakran alkalmaz megszólítást, felkiáltást, költői kérdést, megszemélyesítést és anaforát. A fogalmak tisztázásakor viszont stílusa egyszerű. Sokat idéz a Szentírásból, aminek forrása a vetus Afra fordítása. Levélgyűjteménye pasztorális jellegű, hivatalos levelekből áll. Példaképe Tertullianus volt, aki mentes tudott maradni a szélsőségektől. Augustinus őt tekinti az igazi keresztény írónak, és a stílusminták közt is idézi (De doctrina Christiana / Keresztény tanítás 4).

[szerkesztés] Kiadások

Migne: Opera omnia Sancti Cipriani, Patrologia Latina IV. (Párizs, 1844)
Hartel, W. von: Poera omnia Sancti Cypriani, CSEL 3, 1-3. (Bécs, 1868-1871)
Le Chanoine Bayard: Saint Cyprien, Correspondance (latin-francia), I-II. (Párizs, 1925)

[szerkesztés] Irodalom

Kozma Erzsébet: Cyprianus, Korunk szava 8 (1938), 344-346. p.
Szőnyi Gy.: Cyprianus, Református Egyház 11 (1959), 101-105. p.
Clarke, G. W. The Secular Profession of St. Cyprian of Carthage, Latomus 24 (1965), 633-638. p.
Hinchliff, P.: Cyprian of carthage and the Unity of Christian Church (London, 1974)
Jacobs, J. W.: Saint Cyprian of Carthage as Minister, Ann Arbor (London, 1981)