Catullus

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Catullus, Caius Valerius (Verona, Kr. e. 87 körül - Róma?, Kr. e. 57 vagy 54) római költő.

Hieronymus krónikája szerint mindössze harminc évet élt, sőt Ovidius is úgy írt róla, mint „aki ifjúi homlokán borostyánkoszorúval" halt meg. Családja feltehetően születése előtt nem sokkal romanizálódott, apja a társadalom vezető részéhez tartozott, és Julius Caesar ismerőse és híve volt. Catullus hamar Rómába került tanulni, tanulmányaira, érdeklődésére verseiből következtethetünk. A karriert jelentő szokásos közéleti ténykedés helyett hamar a Kr. e. 60-as évek társasági életébe vetette magát. Baráti körének tagjai közt találjuk Helvius Cinnát, Licinius Calvust, de élményét - s így költészetét is - meghatározó módon Lesbia iránt érzett szerelme befolyásolta. A hölgy irodalmi álneve alatt (mint Apuleiustól tudjuk) egy bizonyos Clodia, tehát Róma egyik legelőkelőbb családjának sarja rejtőzik, feltehetőleg Quintus Metellius Celer könnyűvérű felesége, esetleg annak húga. A költői álnév a leszboszi Szapphóval hozza kapcsolatba az asszonyt, az úgynevezett „Lesbia-ciklust" mintegy bekeretező 11. és 51. költemény nyilván szándékoltan alkalmazta a szapphói strófát. Folyamatos és zavartalan idillről azonban Lesbia kielégíthetetlensége miatt szó sem lehetett, a gyűlölet és a szeretet között ingadozott a költő. („Odi et amo", Gyűlölök és szeretek) Átmenetileg szülővárosában keresett megnyugvást, esetleg változatosságot. Feltehetőleg anyagi okokből csatlakozott a Kis-Ázsiában, Bithynia tartományban helytartóskodó Caius Memmius (Lucretius Carus pártfogója) kíséretébe. A troasi parton felkereste bátyja sírját, s Kr. e. 55-ben hazatért. Lesbiával ugyanebben az évben végleg szakított. Ez idő tájt írta személyeskedő támadóverseit Julius Caesar, illetve kíséretének tagjai ellen. Suetonius szerint Caesar úgy érezte, hogy ezek a versek „örökre megbélyegezték", mégis megbocsátott a költőnek, és a családdal fenntartotta a vendégbarátságot.

Catullusnak nem minden költeménye maradt ránk. A Cornelius Neposnak szóló ajánlás, melyet a „csinos kis könyvecske" elején olvashatunk, nem vonatkozhat a jelenlegi elrendezésben ismert költői hagyatékra. Megállapíthatatlan, hogy a ma ismert összeállítás magára Catullusra, esetleg valamelyik barátjára, talán Cornelius Neposra vezethető-e vissza.

Egyik leghíresebb kétsorosa, Devecseri Gábor fordításában:

Gyűlölök és szeretek. Kérded tán, miért teszem én ezt.

Nem tudom, érzem csak: szerteszakít ez a kín.

Catullus költői előzményei közé a modern filológia a görög költők közül Szapphót, Arkhilokhoszt, Apollóniosz Rhodioszt és Kallimakhoszt sorolja, a rómaiak közül pedig Luciliust, Lucretius Carust és Enniust. Az utókor nem tekintette a szó szoros értelmében „klasszikus" szerzőnek: nyelve és szerkesztőművészete még messze állt az augustusi aranykor költői képviselőitől. Mindazonáltal nagyon szívesen olvasták a nagy klasszikusok mellett is: Ovidius és Martialis lelkesen említik nevét munkáikban. Bár nyers szókimndása miatt az iskolákban nem jutott szerephez, egészen a Kr. u. VII. századig gyakran idézték. A X. századig nem említik, aztán szülővárosának, Veronának püspöke, Ratherius „újrafelfedezte" műveit egy kódexben. Három legfontosabb (XIV. századi) kéziratunk erre a kódexre vezethetőek vissza.

[szerkesztés] Források

• Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon (ISBN 9639374113)
• Catullus összes versei (fordította Devecseri Gábor, Budapest, 1968)