Pecz Vilmos

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Pecz Vilmos (Horgospataka, 1854. március 20. – Budapest, 1923. november 9.) klasszika-filológus, az MTA tagja.

Tartalomjegyzék

1 Életpályája
2 Művei
3 A Pallas Nagy Lexikonában
4 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Életpályája

1872-1875 között végezte el a budapesti egyetemet. 1878-ban bölcsészdoktori diplomát szerzett. 1877-1891 között gimnáziumi tanár volt Budapesten. Ezzel részben egyidejűleg egyetemi magántanár volt (1885–91. Budapest; 1891-től: Kolozsvár; 1895-től Budapest). 1887-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, majd 1902-ben rendes tagja lett.

[szerkesztés] Művei

Írt középiskolai tankönyveket, tanulmányokat az ó- és újgörög irodalom tárgykörében. Két irodalomtörténeti munkáját Athénban adták ki görög nyelven.

Ókori Lexikon (szerkesztő)(I – II., Bp., 1902 – 04).

A Pecz-féle lexikon mintegy 9000 címszót tartalmaz. A mai napig az egyetlen átfogó ilyen munka, 2400 oldal, közel 1000 illusztrációval. Korunkban megjelent CD-ROM-on is.

A görög tragoedia (Bp., 1889.)
A classica philologia jövője tekintettel hazai viszonyainkra (Bp., 1905.)

[szerkesztés] A Pallas Nagy Lexikonában

Pecz Vilmos, filologus, szül. Sztrimbulyban (Szolnok-Doboka) 1854 márc. 20. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, u. o. szerezte meg 1876. a középiskolai tanári, 1878. a doktori oklevelet (latin, görög, német). 1877-91. a budapesti ev. gimnázium tanára volt, azonkivül 1885 óta a görög irodalom magántanára a budapesti tudományegyetemen. 1889-91. helyettes tanár az Ábel Jenő halálával megürült tanszéken. 1891. Kolozsvárra került a klasszika filologia egyetemi tanszékére, 1895. Budapestre hivták meg nyilvános rendes tanárnak. Még mint gimnáziumi tanár ismételten beutazta a német egyetemeket (Berlin, Halle, Lipcse, München), 1892. pedig Görögországot, honnan mint ama felfogás lelkes apostola tért vissza, hogy az ókori görög és latin filologiát kapcsolatba kell hozni a közép- és új-kori görög és latin filologiával, mely felfogását diadalra is juttatta, mert a tanszék, melyre meghivták, a közép- és új-kori görög filologia tanszéke is. Irodalmi működésének súlypontja egyfelül a modern görögség jogainak érvényesítésére, másfelől a görög drámairók méltatására, valamint a grammatikára és a trópusok tanára esik. Jelentősebb művei: Euripides trópusai, összehasonlítva Aeschylus és Sophokles trópusaival (Budapest 1882, német átdolgozásban Berlin 1886); Görög mondattan (Budapest 1883); A kisebb görög tragikusok trópusai (u. o. 1886, görögül Athén 1894); A görög tragédia története (Budapest 1889); Aristophanes trópusai (görögül, Athén 1893); Zotikos költeménei a várnai csatáról (akadémiai értekezés 1894); Az új-görög nyelv (Kolozsvár 1893); A classica philologia egyetemeinket és gymnasiumainkon (dékáni beszéd, Kolozsvár 1895). Számos tanulmánya jelent meg hazai és külföldi folyóiratokban, különösen az Egyet. Philol. Közlönyben (kiváló érdekü 1896. A magyarok ősi neve Konstantinos Porphyrogenetosnál), sok műfordítása ókori és modern hellén költőkből (Magyarország és a Nagyvilág, Budapesti Szemle Erdélyi Muzeum). Irodalmi működése alapján lett 1875. a budapesti filologiai társaság rendes tagja, 1883. második, 1885. első titkára, 1887. az akadémiának levelező tagja, 1888. a klasszika filologiai bizottság belső tagja.