Teodicea

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A teodicea a görög théos (θεός, „isten”) és diké (δίκη, „helyes” vagy „igaz”) szavakból ered, azaz a filozófiai istenigazolást takarja.

Először Leibniz használta, aki Isten jóságát akarta igazolni a világban fellelhető rosszal szemben. A 18. századtól kezdve skolasztikának az Isten valóságának és tulajdonságainak észérvekkel való igazolását nevezzük.

A teodicea nem egyenlő a teológiával. Ez utóbbi ugyanis egy szentírásból indul ki, míg a teodicea csak filozófiai eszközökkel érvel, amelyek alapján a nem hívőnek is be kell látnia Isten létét és tulajdonságait.

A teodicea úttörője Canterbury Szent Anzelm, aki az ontológiai istenérvet fejtette ki. Legnagyobb művelőjének Aquinói Szent Tamást tartjuk.

Ez a filozófiai tárgyú lap még csak csonk (azaz erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!

Ez a vallási tárgyú lap még csak csonk (azaz erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!