Ocskay László

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Báró Ocskay László (1680. - 1710. január 3.): dandárnok. Tanulmányait a nagyszombati jezsuitáknál végezte. Tizenöt éves korában huszár lett. Pálffy János gróf ezredében és részt vett Savoyai Jenő hadjárataiban.

Már ekkor is valami bűnt követhetett el, mert a hóhér levágta egyik fülét. Ezután egy bajtársát meggyilkolta, és katonaszökevény lett, Temesvárra ment, ahol áttért a muzulmán vallásra. 1699-ben visszament a Pálffy-ezredhez. A spanyol örökösödési háborúban ugyan kitűnt, de botrányos, garázda életmódja miatt a tizedességnél nem jutott magasabbra, és ismét megszökött, ezúttal Franciaországba, ahol a francia király egyik testőrcsapatának hadnagya lett. Innen rövid időre visszatért régi ezredéhez.

1703 júniusában Magyarországon volt, ahol egy gyorsan összeszedett lovascsapattal csatlakozott II. Rákóczi Ferenc akkoriban kezdődő felkeléséhez. Csakhamar - bátorságával és ügyességével - olyan érdemeket szerzett, hogy ezredes lett. Szépen gyarapodó huszárjaival gyors egymásutánban meghódította Lévát, Korponát, Selmecet. Már ekkor elkezdte Ausztriába és Morvaországba pusztító, hosszú évekig tartó betöréseit, melyek félelmetessé tették nevét (Európa-szerte mint „a tűz fejedelmét” és „Rákóczi villámát” ismerték). 1704-ben már több, mint hatezer ember volt parancsnoksága alatt. Év végén a nagyszombati ütközetben (1704. december 25.) Rákóczi állítása szerint „csodákat mívelt”. 1707-ben számos győzelmének jutalmául II. Rákóczi Ferenctől a sztropkói nagy uradalmat nyerte el.

Azonban nem maradt sokáig hű a fejedelemhez. A trencséni ütközet (1708. augusztus 3.) után Pálffy János császári tábornagy megbízásából Pyber László püspök megnyerte I. József pártjának Ocskayt, akit már régebben ismer. Ocskay gyanús veszteglésével felkeltette a fejedelemnek és vezérkarának figyelmét, de árulása csak akkor lett nyilvánvaló, amikor 1708. augusztus 28-án Pereszlénynél – katonáit I. József iránti hűségesküre kényszerítve – nyíltan egyesült Pálffy hadával. Ez a tette Rákóczi felvidéki hívei között roppant megdöbbenést és zavart keltett. Ocskay ezután már császári ezredesként szerepelt. Német tiszttársai azonban nyíltan kimutatták megvetésüket a többszörös árulóval szemben, katonái pedig lassanként otthagyták a rájuk kényszerített zászlót, és visszaszöktek a kurucokhoz.

Jávorka Ádám, érsekújvári főhadnagy elhatározta, hogy elfogja az árulót. Mikor azonban kurucaival Ocskó elé ért (1709. december 31-én), megtudta, hogy Ocskay már Verbón, a Révai-kastélyban dőzsöl. 1710. január 1-jén koldusnak öltözve belopódzott a kastélyba és kikémlelte, mikor megy vissza Ocskay Ocskóra. Estefelé az országúton vitézeivel lesben állt, és kísérői nagy részének felkoncolása után élve elfogta Ocskayt, majd Érsekújvárra vitte. Itt a haditörvényszék Ocskayt előbb karóba húzatásra, majd kegyelmől pallos általi halálra ítélte. Hiába tagadta most meg I. Józsefet, Rákóczihoz való visszatérését ígérve, 1710. január 3-án lefejezték, és fejét a vár bástyáján karóra tűzték.

Alakját az irodalomban Jókai Mór regénye, a Szeretve mind a vérpadig, valamint Herczeg Ferenc legsikeresebb színműve, az Ocskay brigadéros örökítette meg.