Kisfaludy Károly

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

kisfaludi Kisfaludy Károly (Tét, 1788. február 5. – Pest, 1830. november 21.) költő, drámaíró, festő

Tartalomjegyzék

1 Élete
2 Művei
3 Forrás
4 Külső hivatkozások

[szerkesztés] Élete

Kisfaludy Károly szobra a Nemzeti Múzeum kertjében (Ferenczy István alkotása, 1836)

Kisfaludy Mihály Győr vármegye főbírája és Sándorfy Anna nyolcadik gyermeke, Kisfaludy Sándor költő legifjabb testvére. Anyja a szülés következtében másnap meghalt, és a fiú tíz évvel idősebb testvérnénje, Teréz gondozása alá került, akihez állandó szeretettel és hálával viseltetett. 1799-ben Győrbe ment a bencések gimnáziumába, hol eleinte szorgalmasan tanult, de csakhamar elhanyagolta tanulását, és a heves, dacos fiú egyszer az őt dorgáló tanára elé dobta tintatartóját, ezért megbuktatták. A szigorú apa ekkor, akinek három testvére is hadi pályára lépett, kivette az iskolából, és a Győrött éppen megnyílt katonai nevelőintézetbe adta. Innen egy év múlva 1804-ben Pestre ment, hol október 1-jén mint kadét katonának állott. 1805. szeptember 1-jén zászlótartó lett; küzdött a Napoleon elleni csatákban, és részt vett a Caldierónál kivívott győzelemben. 1806-ban a Szerémségben határőrzésre volt kirendelve. 1809. február 16-án alhadnaggyá léptették elő, ezredével Jellasich hadosztályánál Münchenben állomásozott; május 25-én Leobennél harcolt és fogságba került, de szerencsésen megszökött, hadosztályához visszamenekült, és még azon év augusztus 23-án főhadnaggyá léptették elő. 1810-ben sűrűn társalkodott Szemere Pállal, akivel 1805-ben Miskolcon kötött barátságot, Horvát Istvánnal és Vitkovics Mihállyal, akiknek egy kötet versét is bemutatta.

Ekkor beleszeretett Heppler Katalinba, egy elszegényedett özvegyasszony leányába; hogy elvehesse, ki akart lépni a hadseregből, de szigorú apja mindezt ellenezte. Kisfaludy dacból 1811. augusztus 15-én a szolgálatból kilépett, s hazament Tétre, de a felbőszült apja tudni sem akart róla. A kétségbe esett ifjú ekkor nevelő testvérénél, Trézsinél keresett menedéket, aki már ekkor férjével, Farkas Gábor nyugalmazott kapitánnyal Vönöckön lakott. Itt töltött néhány nyugalmas hónapot, gyakorolta magát a rajzban és a költészetben. 1812 februárjában elhagyta Vönöczköt, és Bécsbe készült, hogy a festészetben kiképezze magát. Atyja nagykorú fiának szabad rendelkezésére bocsátotta Zala megyében fekvő anyai jószágrészét; ezt Sümegen lakó Boldizsár bátyjának elzálogosította, s még egyszer Pestre fordult, ahol Hepplernétől megtudta, hogy Katalin férhez ment.

Midőn Bécsbe ért, fájdalmát könnyelmű dorbézolásba ölte. Tanulmányait a művészeti akadémián pénzzavarai nehezítették, és négy hónap múlva már azon gondolkozott, hogy Oroszországba megy, ahol a festészetből remélt megélni. Pozsonyba utazott, és két hónap múlva ismét visszatért Bécsbe. Szorgalmasan dolgozott, hogy megélhessen, és különösen arcképfestésre adta magát, majd a rézmetszést is megtanulta. Végül adósságai felszaporodtak, és Bécsben maradását lehetetlenné tették. Negyedfél év bécsi tartózkodás után, ahol Körner Tivadar és Pichler Karolina német írókkal is megismerkedett, Itáliába ment; gyalog utazott és festészetből élt. 1816 nyarán már ismét Bécsben volt.

Honvágytól űzve 1817-ben Pozsonyba jött; itt Ballus Pál barátja segítette; sem Teréz nővére, sem Sándor bátyja közbenjárására nem békült meg édesapja. Atyja úgy nyilatkozott, hogy míg szolgálatba nem lép vagy meg nem házasodik, maga elé nem bocsátja; némi segítséget azonban Teréz útján adott neki. Pestre ment tehát, ahol barátai tárt karokkal fogadták, s a Nemzeti Múzeum képtár-őrévé akarták tenni, de a nádor nem nevezte ki állhatatlan természete miatt. Egy becsületes vargánál fogadott szállást a Magyar utcában, s akvarell tájképeket festett. Néha képei jól keltek, de többször gazdástul együtt titkon nyomorgott. Pénzsegélyt nem fogadott el barátaitól, akik ezért kölcsön adták neki a pénzt, és megvették a képeit. A festészetben azonban nem volt eléggé művész; ezt végre ő is belátta, s Stáhly tanárnál anatómiát tanult. Eközben atyja 1818-ban megírta végrendeletét, és kitagadta a fiát, aki ekkor Győrbe utazott, hogy atyjával a kibékülést újra megkísérelje, de minden közbenjárás hiába volt, atyja nem bocsátotta maga elé.

Pesten is inkább költő volt, mint festő; 1820 elején már 16 kész színdarabja volt. Eder György Fejérvárott játszó színtársulatának híre elhatott Pestre is; Kisfaludy A tatárok-at előadásra átadta neki, s a darab 1819. április 18-án ott nagy hatást kiváltva színre került. Brunszvik Ferenc gróf, a pesti városi színház haszonbérlője meghívta a társaságot Pestre, és május 3-án itt is az ő darabjával nyitották meg előadásaikat. Ezután színművei egymásután kerültek színre. Az így nyert díszes erkölcsi állással javult anyagi állapota is. Előadott drámáit Kisfaludy nyomban ki is adta, s egy példány Bécsben Gaal György kezébe került, aki az első három megjelent darabját lefordította. Ekkor megismerkedett Helmeczy Mihállyal, és az ő révén a nyelvújítással; olvasta Kazinczy Ferenc munkáit, és egyike lett leghívebb követőinek. Barátai óvták őt a sebtiben való sokat írástól, és ő ezt megfogadva lassabban haladt alkotásaiban, és régibb darabjait is részben átdolgozta.

E pálya közepén megakasztotta őt az Aurora megalapítása, ami elvonta a színműírás teréről, melyre rendeltetve volt. A kor jelesei és az ifjabb nemzedék is Kisfaldy ez új szépirodalmi közlönye köré gyűlt; Sándor bátyja a regéiért nyert Marczibányi-jutalmat ajánlotta föl, és Horváth István lelkesítésére más hazafiak is elég összeget tettek össze a vállalkozáshoz, mely 1822-ben indult meg. Ezért 1826-ban a Marczibányi-intézet a nagy jutalmat is neki ítélte oda.

A hosszas szenvedéseket és inséget jobb sors váltotta fel; ehhez járult még, hogy soha meg nem békült, de testvérei által mégis némileg lecsillapított atyjától évenként kapott segítsége, s annak halálával 1826 óta téti jószága őt kedvező állapotba helyezték, bár az ismételt megcsalatások, a jótékonysága, amellyel méltatlanok gyakran visszaéltek, élvezni szeretése, a gazdálkodásban való gondatlansága s végül becses képtárának költségei mellett időnként pénzbeli zavarok sem hiányoztak. De becsülésre méltó jellemét semmi szenny nem érte, s ragyogó munkássága országos tisztelettel vette körül. A festészettel ekkor sem hagyott fel, de abból nem szerzett vagyont, egyedül gyönyörűségére űzte. 1826-ban Kisfaludy Löffler orvosnál lakott, és a költő utolsó szerelme az orvos leánya, Nina volt – de a zsidó lány nem akart vallásából kitérni, s a szeretők nem lettek egymáséi.

Kisfaludy már ekkor az új irodalom feje és vezére volt; az irodalom központja sem Széphalom többé, hanem Pest. A vezér és társainak emlékét őrzi az Aurora-kör elnevezés. 1826 végén kritikai lapot akart kiadni, amely azonban csak halála után Bajza József szerkesztésében létesült. 1828-ban megismerkedett Széchenyivel, és a nagy államférfi eszméi és törekvései mély hatással voltak reá. Midőn Kulcsár 1828-ban meghalt, Kisfaludy Széchenyivel együtt egy új politikai lapot tervezett, a Jelenkort, és 1829 végén az engedély kiadásáért a helytartótanácshoz fordult. 1830-ban alakította meg Széchenyi a Magyar Gazdasági Egyesületet, melynek titkárai Döbrentey és Kisfaludy lettek.

1829 végén betegeskedni kezdett, de a kövekező év tavaszán egyészsége kissé jobbra fordult; ekkor azonban tüdőbaj lepte meg. Midőn látszólag lábadozott, augusztusban Győrbe vitette magát szeretett Trézsijéhez, aki szintén nagybeteg volt; egy-két hét múlva ismét Pestre vitték. Itthon baja súlyosbodott, de azért szervezte a Jelenkor szerkesztőségét, s dolgozott Csák Máté-ján. Ekkor tudatták vele Trézsijének október 23-án történt halálát, és ez végkép megtörte. A Magyar Tudományos Akadémia éppen 1830. november 17-én megalakult Pozsonyban, és a nyelvtudományi osztályba őt választották meg helybeli első rendes tagnak. Ennek hirét már nem vehette, mert november 21-én vasárnap délután harmadfél órakor Váci utcai lakásán (a Kappel-házban, hol később Heckenast Gusztáv könyvárus boltja volt) meghalt.

Bars és Bereg vármegye táblabírája is volt. A Magyar Tudományos Akadémián 1833. április 22-én Toldy Ferenc tartott fölötte emlékbeszédet. Emlékezetére alakult 1836-ban a Kisfaludy Társaság, amely mindig halála utáni vasárnap tartotta közgyűlését.

[szerkesztés] Művei

A gyilkos, 1808
Tatárok Magyarországban, 1809-1811
Ilka, 1819
Stibor vajda, 1819
Kérők, 1819
Iréne, 1820
Tollagi Jónás, Sulyosdi Simon, Mit csinál a gólya? (elbeszélések), 1822-1823
Csalódások, 1828
Három egyszerre, 1829