Justinus (ókeresztény író)

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Justinus, Iusztinosz, Szent (Flavia Neapolis, ma Nablusz, Jordánia, Kr. u. 100 körül - Róma, Kr. u. 165 körül), görög nyelven alkotó római ókeresztény író, az egyházatyák egyike.

A keresztény hagyományban a „filozófus" és a „mártír" mellékneveket viseli. A II. század legjelentősebb keresztény apologétája, s az első kersztény író, aki terjedelmes irodalmi életművet alkotott. Palesztinában, az első zsidó háború (66-73) után odakerült római telepescsaládból született, apjának neve Priscus, nagyapjáé Bacchius. Fejlődéstörténetét ő maga írja meg Dialógusának bevezetésében, eszerint kora népszerű filozófiai iskoláiban, a peripatetikusoknál, püthagoreusoknál és a sztoikusoknál tanult, majd Platón tanulmányozásával foglalkozott. A keresztény vallást feltehetőleg Epheszoszban vette fel 130 körül. Rómában kétszer is járt, ahol éles harcot folytatott a cinikus filozófiával. Mártírhalálát a „Martyrium Sancti Iustini et Sociorum" (Szent Justinus és társainak vértanúsága) című mártírakta írja le. Főműve két apológiája.

Az „Apologia hüper Khrisztianón prosz tén Rhómaión szünkléton" (A keresztények védelmezése Róma szenátusa előtt) című rövidebb munkája három római keresztény kivégzése kapcsán fordul a a széles közvéleményhez és a hatóságokhoz, és a keresztény istenfogalom és erény magasrendűségét bizonygatja.

„Apologia deutera hüper Khrisztianón prosz Antóninon ton Euszebé" (A keresztények második védelmezése Antoninus Pius előtt, 150-155 körül) című műve a kéziratos hagyományban vált „második" apológiává, valójában úgy kronológiailag mind jelentőségében első, ezért modern elnevezése „Első apológia". Ebben Antoninus Pius császárhoz fordul, a mű első részében a római hatóságok keresztényellenes akcióit támadja és jogilag is bírálja. A második részben a keresztény tanok pozitív kifejtését és a kultusz ismertetését nyújtja. E művét találóan értékelte Phótiosz bizánci író:

„Nem vette magának a fáradtságot, hogy a retorikai művészettel ékesítse filozófiájának belső szépségét, ezért szavai, legyenek különben bármily erőteljesek, s őrizzék bár a tudományosságot, mégsem ízesek a retorika fűszerétől. Így nem is tudja csábító és behízelgő formájával a nagy tömeget meghódítani."

Harmadik fennmaradt munkája, a csak latin címmel ismert, ám görögül fennmaradt „Dialogus cum Tryphone Iudaeo" (Dialógus a zsidó Trüphónnal, 155-160 körül). A szókratészi dialógusok mintáját követő kerettörténetben a szerző Epheszoszban, a zsidó háború -ez esetben a Bar Kochba felkelés (136)- után két napon át beszélget egy zsidó tudóssal, akinek alakja mögött a kor ismert személyisége, rabbi Tarphon sejthető. A mű közvetlen előzményének az Iaszón és Papiszkosz vitája című ókeresztény mű tekinthető.